Rihn család örököse

Száz évvel ezelőtt nyugtalanság volt a Rihn házba. Mindenki tudta, hogy mért. A Rihn családfőnek gyereke lesz. Ugyan nem tudták milyen gyerek, de mindenki vidáman fogadta. Mikor megszületett csupán csak egy kisbaba volt. Mint mindenki, hisz tudjuk, hogy kezdődik az élet. Mikor elérte a szükséges kort, az iskoláztatáshoz, szülői magántanárokat fogadtak mellé, kik megtanították neki elsősorban az etikát, a vívást. Megtanulta az alapokat, a csillagászatot, a hitet, az olvasást, az írást. A történelmet és, amit még egy nemesembernek tudnia kellett. Hetven éves korára sok mindent tudott, és a kardforgatás mestere lett. Szülei gazdagok voltak, boldogan élt. Egy öccse volt, alig pár évvel fiatalabb. Legjobb barátok voltak, gyakran tanulták egymástól a vívást. A jó modort. Együtt nevettek, ahogy az egy mesébe illik két testvér között. Míg egy párbajra került a sor. Kié lesz a Rihn birtok. Elkor nem vette komolyan, de öccse igen, ahogy szülei is. Vérig folyt a küzdelem. Tudta, hogy nem mondhat nemet vére szavának. Meg kellett ölnie testvérét. Érezte, hogy nem tudja megtenni, de ha ő nem öli meg, akkor öccse öli meg őt. Forró nap volt. A nap is tüzesebben sütött, mint álltalába, amikor a harcra került a sor. Vérig ment a küzdelem, és nem az ő vére hullt a végén. Megölte testvérét, barátját, pártfogóját.


Csuklyás, ezt szokta mondani az, aki összetalálkozik vele az utcán. Senki nem tudja nevét, senki nem ismeri. Származásáról se tud senki semmit, de ez nem mindig volt így. Volt idő, mikor mindenki tudta róla, hogy nemes ember, és kardforgató válik belőle. Ő Rihn, a Rihn család leszármazottja, kiknek nagy volt a szavuk, és mindenki megbecsülte őket. Addig a pillanatig, amíg az ifjú gyerek felcseperedett, és elhagyta családját. Mindent kitanult az etikáról, és a harcról. Útra valóként csupán csak, fegyvereket, és egy köpönyeget kért, meg is kapta, fegyverként két tőrt és egy íjat kapott. Kitartó lett, csendes, és magányos. Mikor értesült szülei haláról, akkor is nyugodt arcot vágott, hiába volt arca falfehér, szíve boldogtalan, és magányos. Birtokai, ugyan szülei halála után az ő kezébe kerültek volna, de nagy részét, elajándékozta, eladta, csak egy kis telke maradt. Mit szolgáira bízott rá. Kalandozó ember lett belőle. Ki magát keresi. Az életet keresi. Ki járja Santandria utjait, utcáit, sikátorait, fogadóit. Senki nem ismeri, nem használja nevét, megszokta már, hogy Csuklyás a neve, és nem zavarja. Viszont a mágiát megvetette, és meg is veti, hisz benne, de nem szereti, a természetfeletti erőket. Viszont tőrjébe, vagy tőrje tulajdonosában több erő szorult, és harcra, edzésre, mindig ráér, hisz a harc a mindene, bár eddig soha nem veszített, de nem hiszi, hogy legyőzhetetlen, sőt ellenfelét sose nézi le, inkább udvariasan békét próbál vele elérni, ha ez nem sikerül, akkor harcol, még utolsó csepp vére ki nem hull. De épp és egészséges, még csak egyszer eset meg vele, hogy vére hullt, de akkor se kapott halálos sebet. Vállánál egy heget, egy fájdalmas heget, mely arra emlékezteti, hogy honnan is jött, családi sebesülés. Mindenkinek a vállán ott díszeleg a családi címer, mely csupán csak egy heg, egy fájdalmasan kézbe égetett. A jobb vállán helyezkedik el, tűzzel égették bele, egy kör, melybe kiolvasható, halványan, hogy Rihn. Különböző motívumok vannak, mely a család múltjára utal. Sokszor érzi, amint belenyilall a fájdalom, arc vonásain néha észre is vehető.