Callusius - i Királyi Palota

[ Helyszínleírás ]

A főváros közepét maga a palota uralja impozáns kinézetével és hatalmas méretével. A palotát egy erős kőfal veszi körül, a tetején gyilokjáróval, mellvéddel, szabályos távolságonként pedig bástyákkal, tornyokkal. A tornyok tetején zászlók lobognak a fagyos szélben, hirdetve az Uralkodó házának címerét.
A bástyákról és a tornyokból állandóan füst gomolyog az ég felé. A strázsák melegednek időnként a tüzüknél, átmelegítve elfagyott tagjaikat, melyeket a falakon, a fagyban való őrködés kínoz meg. De feladatukat a kínzó hideg ellenére nagyszerűen ellátják, nem juthat át senki észrevétlenül a mellvéden. Egyedül a kapun vezet be egy út, melyet vasrács és erős, szegekkel kivert faajtók reteszelnek el. Két őr áll állandóan odalent a két oldalán, míg a kapu épületében egy szakasz kapott elhelyezést
Maga a palota karcsú, gyönyörű épület. Nem úgy néz ki, mint amit a hideg ellen építettek. Hatalmas ablakok, tágas termek jellemezik. Fényűző épület. Körülötte az udvart fagyott fák szegélyezik, melyek ágait hó és jég borítja. A palota belseje tágas, világos termekből áll. Bár a nagy csarnokok és termek hidegek, azonban a kisebb, használt helyiségeket kandallókkal fűtik, melyek árasztják magukból a meleget.
A palota bejárata hatalmas, duplaszárnyas üvegajtókból áll, melyeken belépve egy hatalmas terembe érkezik az idáig eljutott vendég. Kétoldalt lépcső vezet fel az emeleti szintre, ugyanakkor a lépcsők mellett a földszinten ajtók nyílnak. Ezek az épület belsejébe vezetnek. Jobbra a hivatali ügyeket intézik, míg balra a palotaőrség szállásai találhatóak. Az emelet kizárólag lakhatás céljára szolgál, itt él az uralkodó család. Ide senki sem léphet be, csak az uralkodó szűk környezetetét alkotók. A csarnokban a lépcsők és az ajtók mellett is őrök állnak, míg a bejárattal szemben egy asztal kapott helyet, mely mögött az eligazodást segítő hivatalil szolga ül folyamatosan. Az ő intézkedésére külön kísérők vezetik el a beengedett jövevényeket. Havonta egyszer, telihold utáni első holdhéten az Uralkodó és Tanácsosa meghallgatást tartott, melyre előzetes bejelentéssel bárki felkereshette a Palotát, hogy vélt sérelmét előadja, panaszt emelhessen, vagy egyéb dolgaival hozakodjék elő. Amennyiben az Uralkodó nem ért volna rá valamely más elfoglaltsága miatt, úgy a Tanácsos és az Udvari Tanács valamely tagja tartotta a meghallgatást.


( Köszönjük Liolinek a leírást )

*A palota udvarán egy hűvős fuvallat szalad át, megborzongatva a fákat, és az őröket, akik strázsahelyükön melegednek a tűz körül. Onnan figyelik éberen a bejáratot, és az udvaron ténykedő fiatal lányt. A királyi pár egyetlen gyermeke vidáman dúdolászik, miközben egy hópadot gyúr. Elmélyült munkájában nem ügyel az épület belsejében folyó rémült szaladgálásra, és suttogásra. Egyedül egy mozdulatlan férfi figyel rá, aki a testi épségéért felelős. Carlawn mosolyogva szemléli meg művét, majd a testőrhöz lép.*
-Készen vagyok a paddal. Kár, hogy a szél holnapra elhordja… Kezdhetem előről. Mindegy. Kérem, adja ide a könyvemet. -*mosolyog a férfira, aki átnyújt a lánynak egy piros kötésű könyvet, melynek elején cirkalmas betűkkel a következő szöveg áll: Callusius tájai és történelme. Carlawn, miután megkapja a könyvet, mosolyogva lapozza fel a tájak leírásánál, és elmerül az olvasásban, miközben visszasétál a rögtönzött, de kellően tömörre épített hópadhoz, és leül. Mindennapos tevékenysége ez, amit nem tud megunni annak ellenére sem, hogy az időnként csípős széllökések bizony az éjszaka szétrombolják a padot. Már vagy ott ülhet fél órája, mikor megjelenik egy szolgáló, ki meleg italt hoz neki. Carlawn mosolyogva köszöni meg, és ölébe leteszi a nyitott könyvet, hogy mindkét kezét rákulcsolhassa a meleg edényre. Ahogy jólesően belekortyol, a pajkos szél belekap a lapokba és kirepíti azt Carlawn öléből.*
-A könyvem!-*kiált fel és míg ő a könyv után kap, egy szaladó szolga érkezik mellé.*
-Hercegnő...-*hajol hozzá és súg szomorú szavakat a lány fülébe. A meleg ital a hideg havon landol, ahogy a lány ijedten néz a szolgára. Majd megrázza a fejét.*
-Nem…Apám!-* Carlawn felkapja a ruhája alját, és a testőre mellett elsuhanva szalad be a palotába. A csarnokban ülő hivatalnok körül két másik elf áll, akik szomorúan néznek a berobbanó, és kissé kócos lányra. A hercegnő nem törődve velük szalad tovább, egyenesen fel a lépcsőn, és csak akkor torpan meg, amikor a királyi pár szobája előtt megpillantja az udvari gyógyítót.*
-Édesapám…?-*kérdi suttogva a hercegnő, mire a férfi csak megcsóválja a fejét. Carlawn szeme könnyes lesz és nyugodtságot erőltetve magára lép be a szülei hálótermébe, hol már egy év óta csak apja lakik. Callusius királya ágyában fekszik, arca színtelen, és alig piheg. Carlawn könnyei kibuggyannak a szeméből.*
-Édesapám…-*suttogja szeretetteljes hangon, és odalép a férfihez. Letérdel az ágy mellé és megfogja az apja kezét.*-Édesapám…kérlek, ne hagyjál itt te is…Maradj még velem…-*kérleli a királyt, de tudja, a gyógyító is lemondott már az uralkodó felépüléséről, ő nem tehet már semmit, minthogy elfogadja a tényeket. De ez nagyon nehéz egy olyan lánynak, ki mindigis imádta az apját.*

*Atyja szavai megdöbbentik, és tiszteletet is ébresztenek a férfi iránt benne. Nem mintha eddig nem tisztelte volna atyját… Carlawn megérti, noha fáj neki, ahogy apja ellöki magától. Lenyeli a könnyeket, és határozottságot ölt arcára.*
-Esküszöm neked, Apám, hogy folytatom a művedet és egyetlen célom lesz, Callusius békéje és boldogsága!-*mondja, majd egy utolsó gyermeki csókot lehell az öreg férfi arcára, és megfordul. A bent tartózkodók fejet hajtanak előtte, és ő sietős léptekkel igyekszik ki a szobából. Ahogy becsukódik mögötte a terem ajtaja, Carlawn sírva fakad, és a szobájába szalad. Bezárkózik és a kerevetére ülve zokog. Mikor végre megnyugszik, feláll és a jégvirágos ablakhoz lép. Odakint erősen fúj a jeges szél, hó szállingózik a palota tetejéről. Carlawn kinéz az ablakon az előtte elterülő tájra.*
-Hát enyém ez a föld…az én feladatom, hogy a rajta élőket védelmezzem és békét, boldogságot biztosítsak nekik… Bárcsak lenne valaki, aki tudna ebben segíteni…-*sóhajt fel, majd leül kis asztalához, és tollat és pergament véve elő, lejegyzi a lefontosabb teendőket, valamint azokat, akik segíteni tudják őt ezentúl…*

*Carlawn meglepetten pillant fel, ahogy az ifjú belép. Leteszi a tollat és hátradől a székében. Az ő szobája most kellemesen hűvös, ellentétben a szeretett atyjáéval. Figyeli pár pillanatig az idegent, majd feláll és úgy nyújtja kezét üdvözlésre.*
-Isten hozta, Marco del Quad. Bocsásson meg, de miért is lenne bármi bajom?-*kérdi kissé kábán, majd eszébe jut, hogy bizony, ahogy kijött atyjától, beleütközött valakibe.*-Oh, hát persze! Bocsásson meg…nem figyeltem kellően…Nekem semmi bajom, remélem Önnek sem. Foglaljon helyet, kérem!-*mutat az asztal mellett álló puha ülésű székre és a mellette lévő asztalkára.*-Kér esetleg valami frissítőt…esetleg valami szíverősítőt?-*Carlawn maga lép az asztalhoz és tölt inni, ha a férfi kér. Majd szemben leül vele ő is.*-A nevem Carlawn, és éppen mielőtt önbe szó szerint belebotlottam volna adta át atyám az uralkodás nagy gondját. Segíthetek valamiben?-*kérdi kedvesen, bár belül reszket, hiszen még a gondolat ott retteg a szívében, hogy elveszítheti atyját édesanyja után, máris itt az első feladata. De kifelé nem mutat semmit. Szomorúság ül szemében, de arca, egyenes tartása határozottságot és eltökéltséget sugall, vonásai pedig jelzik, hogy milyen családból is származik.*

* Carlawn csendben tölti ki a teát a férfinak. A csészéből bódítóan édes illat száll fel, mely talán leginkább a vaníliához hasonlít, márha itt ismernének olyat. Mikor a vendége holmi politikai házaságot említ, összerezzen. Arcvonásai megkeményednek és egy cseppnyi düh lobban fel kék íriszeiben.*
-Édesapám nagyon beteg, és jelenleg nincsen olyan állapotban, hogy fogadni tudja Önt. S mint említettem, mától én vagyok a kinevezett uralkodója Callusiusnak, tehát ha problémája volna, engem vagy a Tanácsot keresse fel. Az pedig, hogy milyen házasságot kötök vagy nem kötök, talán mégsem tartozik Önre! Azt teszem, ami a népemnek a legjobb! Most pedig, ha kérhetem...térjünk a jötte céljára, mert mint láthatta, még sok a dolgom...del Quad úr.-*hangja eleinte durva kissé és ingerült, majd lassan megszelídül újra. Fejében kergetőznek a gondolatok, ahogy a vendége felemlegeti a régi ellenséges országot és azt, hogy valamikor régen apja közölte vele, valószínű, hogy hozzá kell menjen a főherceghez, akit soha életében nem látott, de az ellenséges ország trónjának várományosa...Aki valamirevaló callusiusi, nem feledi, mi történt réges régen a két nép közt, mi az oka az örökös hónak és fagynak, amit ők, jégelfek már olyannyira megszoktak és megszerettek. Carlawn leül a székére és türelmesen várja, a férfi jöttének valódi okát. Közben pedig forr benne a méreg, hiszen most, hogy őrá szállt a trón, hiába él még atyja, kiváló célpontja lehet a santandriai főhercegnek. De elhatározza magában, hogy ő bizony nem adja sem magát, sem országát oly könnyen a számító elfeknek. Nem ő!*

*Carlawn dühe ahogy jött el is tűnt, de amiket a férfi ezek után közöl, megfagyasztja benne a vért is. Szemöldökei összeszaladnak, és szép arca gyémántkeménnyé válik. Tekintete szúrós lesz. Feláll, és látszólag teljesen nyugodt léptekkel az ajtóhoz megy. Megáll és lekiabál az előtéri hivatalnoknak.*
-Feledas!! -*hangja metsző és nem kis félelmet kelt a hivatalnokban, aki sietősen és megszeppenten érkezik.*
-Felség…-*hajbókol, de Carlawnt ez nem hatja meg.
-Azonnal hozd ide nekem a Jeges tó és a Halott erdő tulajdonosi szerződését! És mindent, ami a del Quad család birtokáról szól! Most!-*a királynő dühe egyre nagyobb, hiszen tudja jól, valószínűleg a papírokban nem talál semmi mást majd, mint amit a férfi állít. Agya sebesen dolgozik és keres megoldást az adott helyzetből. Míg a papírokra vár, nem szólván a vendégéhez, az ablakhoz sétál és tekintetét a Santandria felé eső területekre igazítja. A hivatalnok sietve érkezik, kezében egy halom papirost egyensúlyozva. Carlawn az asztalhoz megy és komótosan nézi át az ott felhalmozott iratokat. Majd mikor átnézte mindet, leül a székébe. Hosszú, karcsú lábait keresztbe veti egymáson, ujjait egymásnak támasztja. Jéghideg tekintettel néz az előtte ülő férfire. *
-Uram…meghallgattam a mondanivalóját, sőt, utána is néztem az iratok között. Az Ön családja valóban birtokul kapta a két említett területet. Jogom azt visszavenni nincsen, hiszen nekem hűbérjoggal tartozik csupán. Tehát…-*Carlawn hirtelen elhallgat, és mint aki meggondolta magát a mondat felénél, feláll és újra az ablakhoz sétál.*-Feledas…levelet szeretnék diktálni…-*mondja nyugodt hangon. A hivatalnok meglepetten ugyan, de leül és pennát ragad. Kíváncsi várakozással néz úrnőjére, aki továbbra is háttal áll nekik, két kezét a háta mögött összekulcsolva.*
-A címzett Santandria Főhercege. Mélyen Tisztelt Főherceg! Bocsássa meg, hogy fontos teendőiben megzavarom. A nevem Carlawn és Callusius újdonsült Királynője vagyok. Bizonyára mint azt Ön is jól tudja, országaink évszázadok óta ellenségei egymásnak. Nos, én ezt szeretném megszűntetni oly módon, hogy szövetséget ajánlok Önnek. Legfontosabbnak az országom boldogságát tartom, így kész vagyok feláldozni saját szabadságomat az ő békéjükért. Ezen levél útján politikai megfontolásból felajánlom magamat Önnek, és vele a birodalmam felét…Méghozzá a Jeges tó és a Halott erdő környékét, melynek ura hűbéresi jogokkal felel nekem. Ő az esküt meg nem szegheti, különben becsületében szenved helyrehozhatatlan csorbát. Az ajánlatomról és a szövetség további részleteit szeretném, ha akkor tárgyalnánk meg, mikor ellátogat hozzám. Vendégszeretetem természetesen bármikor fennáll, és a tárgyalás kimenetelétől teljesen független. Ezen levél jelezze Callusius békülési szándékát Santandriával. Várom szívélyes válaszát mielőbb.-*Carlawn a levél diktálása folyamán végig az ablakon néz ki, és tekintete a határt képező hegyláncot fürkészi. Ha ügyes, egyszerre két legyet is csaphat, tehát észnél kell lennie. Amikor a levél elkészül, Carlawn odasétál az asztalhoz és szépen formált betűivel aláírja, és a pecsételő viaszba belenyomja a gyűrűjét. A hivatalnok feláll és rögtön távozik is a levéllel, hogy továbbítsák. Carlawn ajkán egyetlen rezdülés sem mutatkozik, ahogy újra Marco felé fordul.*
-Mint azt hallotta, házassági szándékomat fejeztem ki az imént Santandria Főhercege felé. S az Ön legnagyobb sajnálatára, pont az ön birtokait ajánlottam fel Azlah Glorfindel hercegnek és országának. Amíg a herceg válaszát meg nem kapom, a területeit nem adhatja senkinek. Ha megteszi, hűbéresküjét szegi meg, ezzel az önáltal is talán ismert becsület és egyéb jellembeli csorbákat okozhat mind magának, mind családjának. Továbbá nemesi címét elvesztheti. Kérem legyen türelemmel hát, míg a hercegtől megérkezik a válasz…Ígérem, értesíteni fogom…uram…-*Calrawn elsőízben ereszt meg egy mosolyt Marco felé, amit lehet kedveskedőnek és gunyorosnak is venni, kinek mi tetszik. Azzal leül újra az asztalához és a pennáját a kezébe véve néz a férfire.*-esetleg segíthetek még valamiben, grófúr? Ugyanis ellenkező esetben, folytatnám a munkámat.-*kérdi kedvesen, kissé tán túlzott kedvességgel is. Két nagyot pislogva várja, mit lép a férfi.*

*Carlawn elmosolyodik, bármily furcsa is. Leteszi a tollat és feláll. Marco elé lép és a férfi mellényzsebben eltűnő kézhez ér lágyan.*
-Miért nem bízik bennem? Ön idejött és sértegetni kezdett, majd most fenyegetőzik. Én őrültem volna meg? Ugyan! Talán én fenyegetőzöm azzal, hogy Karilonthiával lépek szövetségre? Az országgal és vezetőivel, kik mindenki által ismert, hogy elpusztítanának mindent és mindenkit? Így akarja maga megvédeni a népét?! Ne rémisszen meg! Eddig azt hittem egy nemes szívű és hazáját végletekig szerető callusiusival állok szemben. -*Carlawn visszahúzza a kezét, és odébb sétál. *-a főherceg biztos vagyok benne, hogy nem fogadja el az ajánlatomat. Azt is elárulom magának, hogy miért nem. Nem vagyok olyan ostoba, hogy a birodalmat, mit őseim hoztak létre, átadjam az ellenség kezébe. a főherceg nem menne bele egy olyan házaságba, hol nem ő szabja a feltételeket. Márpedig feltétel nélkül nem megyek férjhez. Az Ön birtokait valamint hivatalos okiratot, törvényt kérek a hercegtől, amit ő aláír, és amiben benne foglaltatik, hogy Callusius trónján csak az én gyermekem ülhet, és senki más. Csak vérszerint leszármazottam vezetheti az országot. A herceg ebbe nem menne bele. Ha Callusiust akarja, akkor azt magának és az egészet. Mégpedig azért, hogy aztán a két sereget eggyesítse, és erősebb legyen, mint Karilonthia ork seregei. gondoljon csak bele. Nem ez a leglogikusabb? Ám mivel neki nem lehet szava a callusiusi seregek felett, ebbe nem fog beleegyezni, mert akkor sértené a büszkeségét és a hírnevét. továbbá...az én célom egy egységes és boldog birodalom. Ahol az elfek békében és boldogságban élhetnek, és nem kell rettegniük, mikor üzen hadat Santandria. Úgy gondolom itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. De ahhoz, hogy ezt véghezvigyem, olyan erős jellemű férfiakra és nőkre van szükségem magam körül, mint amilyen Ön is! A tanács tagjai kezdenek kiöregedni...régi eszméket vallanak, és makacsul hirdetik, hogy a népnek az a jó, ha folytatjuk az ellenségeskedést. De ez nem jó így! emberekre van szükségem a Tanácsban, méghozzá olyanokra, akikben megbízhatok, kellő hatalommal bírnak, de Callusius érdekeit nézik. Mondja csak...kész lenne arra, hogy hazája érdekeit képviselje? Hogy segítségemre legyen? Hogy együtt védjük meg az országunk jogait és hatalmát? Ha kell Karilonthiával szemben, de santandriával az oldalunkon?-*Carlawn monológja végén hirtelen perdül meg és tekintete jegesen vibrál az izgatottságtól és eltökéltségtől, ahogy Marcora néz. Látszik, hogy mindent komolyan gondolt és hogy valóban hazája a legfontosabb számára.*

*A férfi szavai és megabiztossága megijeszti, de igyekszik uralkodni vonásain. Ám mikor Marco del Quad a kezét kéri Carlawn elkerekedett szemekkel hátrál.No nem azért, mert nem mondhatnánk vonzónak a fess, izmos és fiatal férfit, hanem mert a férfi céljai nem tetszenek neki. Márpedig ő nem teszi kockára amit ősei megőriztek neki és majdani utódainak. Ahogy Marco szavai elhalnak, hoszú csend következik. Carlawn némán járkál fel és alá, láthatóan dúlt és kissé tanácstalan is. *
-Cenneír!-*kiáltja el magát, mire pillanatokon belül egy magas, izmos jégelf jelenik meg a szoba ajtajában. Carlawn ahogy meglátja testőre igazán jellegzetes és impozáns, erős alakját megnyugszik kissé. Tudja, hogy a férfi bármikor megvédi, ha az úrnőjének erre volna szüksége. Sőt, néha igazán szeret atyáskodni a lány felett, bár az utóbbi pár napban még nagyonn odafigyeléssel jár Carlawn nyomában, hiszen atyja betegsége miatt most ő uralkodik Callusiusban. Cenneír jeges pillantással méri végig Marcot, de ezen kívül nem moccan.*-Felség...-*köszönti úrnőjét, majd az ajtó mellé állva némán vár. Carlawn pár pillanatig testőrére néz, majd mikor kellő nyugalmat gyűjtött ösze szólal csak meg újra, immáron Marconak intézve szavait.*
-Del Quad uram...Egy napja került kezembe ennek a szép országnak a sorsa, előtte pedig ki sem moccanhattam jóformán a palota falai közül. Én nem ismerem Önt, és maga sem ismer engem. Ma mégis megjelent, és többször is megfenyegetet azzal, hogy a Jeges tó és a Halott Erdő területét, mely az Ön családjának birtokában van, önálló birodalommá alakítja, vagy pedig átadja a területek feletti felügyelet jogát Karilonthiának! Ön azt mondja gondolkozzam el azon, amit az imént tettem. Én ugyanerre kérem Önt! Ha Karilonthiának adja át a felügyeleti jogot, azzal halálra ítéli azon területeket. Az a föld a halál és a pusztítás birodalma...Erre akarja kárhozatni a mi szép birodalmunk nagyrésézt? Ezt nem fogom engedni! Levelet küldtem a kikötőbe, hogy mielőbb nekilássak a kereskedelemi kapcsolatok megerősítésének, hogy gabonát és gyümölcsöt hozassak az elfeknek, amik sajnos ezen a földön már nem teremnek...mióta örök hóesésre kárhozattattak minket. Míg én azon munkálkodom, hogy újra békés feltételeket teremtsek a két ellensséges birodalom között, Ön idejön és megfenyeget, sőt, a kezemet merészeli megkérni, kissé furcsa módon. Nem gondolja, hogy ez nem teljesen etikus? Ezért én most visszautasítom, hogy azonnali választ adjak Önnek, hiszen attól, hogy mit felelek az elfjeim élete függ. Azt a luxust pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy felelőtlenül ígérjem oda a kezemet bárkinek. Egy olyan férfinek pláne nem adom, aki fenyegetőzik, ráadásul veszélyezteti az ország békéjét, s azzal, hogy feleségül kér, rátehesse kezét őseim országára!! Marco del Quad! Felszólítom, hogy térjen vissza birtokára, és ott várja a válaszomat! Egy héten belül döntök, erre a szavamat adom. A kihallgatást ezennel lezártnak tekintem. Isten áldja, del Quad úr! -*azzal az ifjú Királynő sebes léptekkel távozik szobájából, nyomában a hűséges Cenneír. Leérve az előtérbe Feledashoz lép.*
-Feledas! Küldjön pár embert Marco del Quad úr után...Tudni akarom mit fog tenni, enni, inni, hol száll meg útja során, kikkel és mit beszél! Mindent! Ha levegőt vesz, azt is! És kerítse elő nekem a hadsereg parancsnokát! -*utasítja a férfit, majd tovahalad.*-Cenneír, a városba megyünk. Muszáj elmenekülnöm ebből a közegből...-*hangja meglágyult, és a hűséges tesőr érzi, hogy az iménti parancsokat osztó Királynő még most is az a szeleburdi hercegnő, akire kiskora óta vigyáz.*

[ fejszellőztetés után ]

*Carlawn és Cenneír ahogy visszaér a plaotába, a testőr úrnője engedélyével eltűnik a konyha irányába, hogy valami forró itallal melegítse fel magát. Carlawn a szobájába siet, és behív egy szobalányt, hogy segítsen neki elkészülni. Vizet melegíttet a konyhán, és azt egy dézsába önteti. Azzal a szobájában lévő kis tölgyből faragott szekrénykéhez lép, és egy apró kulcsocskával nyitja ki, ami a nyakában lóg. A kis szekrény megannyi emléket őriz. Legtöbbjük Carlawn édesanyjától származik. Egy apró fiolát vesz ki onnan, amiben halványlila folyadék lötyög. Carlawn kihúzza a lezáró dugót és a szobában máris finom zsálya és levendula illat leng. Pár cseppet pöttyint a vízbe, majd visszazárja a fiolát és a szekrényt is. Míg ő ezzel foglalotoskodott, a szobalány kikészítette a ruháját: egy halványkék könnyű, de meleg ruhát, melynek hosszú ujjaira és mellrészére is jégvirágok mintáit hímezték ezüst szállal. Továbbá kitette Carlawn ezüst homlokpántját, mely hercegnői mivoltját hivatott jelképezni eleddig, egy sötétkék meleg bársonypalástot, és a lány puha halványkék topánkáit. A hercegnőből lett uralkodó leveti ruháját és nyakig merül a kellemes illatú és meleg fürdőbe. Lehunyja a szemeit és élvezi, ahogy a meleg átjárja minden porcikáját. Imádja Callusiust minden havával, hidegével és jegével együtt, de hiába jégelfek, ők sem szeretnek megfagyni. Majd a dézsa mellé készítet kis üvegek felé nyúl. Az egyikben világoskék folyékony anyag van. Carlawn kinyitja és egy kicsit tesz belőle a kezére. Majd jólesően dörzsöli szét a testén, és leöblíti a végén. Hosszú fehér hajára a szobalány jázminillatú folyadékot önt és mivel Carlawn nem tudja könnyen kezelni hosszú és dús haját, a szobalány megmossa. Az ifjú királynő csupán a végén vesz egy nagy levegőt és lemerül a dézsa aljára fejével, s mikor felbukkan a szolgálólány langyos vizet önt a fejére. Carlawn kilép a dézsából és karcsú testét egy puha, fehér törölközőbe tekeri, míg haját szárazra nem dörzsöli. Az új uralkodó felöltözik és a szobalány kifésüli a hosszú haját, majd egy vastag fonatba fonja, amit aztán felteker Carlawn fejére és egy hópihe alakú csattal rögzíti. Ezután kerül fel a hercegnő homlokpántja. Carlawn bebújik a cipellőjébe és a tükörhöz lép. ~ Egész jó...de mit ér az egész, ha senki sem díjazza?~ *
-Cenneírt hívd ide, kérlek, amennyiben már felmelegedett.-*szól halkan a szobalánynak, aki el is tűnik, s pár perc múlva megérkezik a testőr.*
-Felség...hivatott?-*kérdi, és az ajtóban áll. ~Nocsak! Egészen fejedelmien fest! Nem is láttam még így kiöltözve...~ gondolja magában, ahogy végigméri úrnőjét.*
-Cenneír, irány a ceremónia terem. Elég idő telt el, hogy apám parancsának megfelelően átvegyem a koronázási ékszereket. -*mondja és a férfi mellett elsuhanva indul meg a ceremóniaterem felé.*
-Feledas!-*szól Cenneír a hivatalnoknak.*- A kincstárból hozasd elő a koronát...-*nem mondd többet. Feledas így is érti, hogy történelmi pillanatok fognak következni. Callusius új uralkodója átveszi a koronázási jelvényeket.
Ahogy Carlawn belép a terembe, csupán egy asztal áll ott. Nem túl nagy terem, de nem is szokták nagyon használni. Hamarosan megérkezik egy öreg jégelf férfi, hóna alat papírokkal, mögötte egy irnok tintával és pennával. Azután pedig egy piros bársonypárnán megérkezik Callusius királyi koronája, a király kardja, és a jogar, melynek tetején egy hibátlan hegyikristály csillog. Carlawn szíve majd kiugrik, úgy izgul, és közben érzi, innen nincsen visszaút.
Az öreg jégelf férfi hosszadalmas és kissé unalmas szertartás keretein belül szenteli fel Carlawnt új uralkodónak. Kezébe adja a kardot, a jogart és végül fejére az ezüst homlokpánt helyett az arany, szépen díszített vékony királyi korona kerül. *
-Fogadod-e, hogy országodat és annak minden lakóját megvéded az ellenségtől?-*hangzik fel a kérdés.*
-Fogadom.
-Fogadod-e, hogy intézkedéseid és minden cselekedeted orzágod érdekeit képviseli?
-Fogadom.
-Fogadod-e, hogy trónodat és országodat ellenség kezére sosem adod?-* ennél a kérdésnél Carlawnnak eszébe jut Marco del Quad és az, hogy mit írt Azlah Glorfindelnek. pár pillanatnyi szünet után határozottan hangzik az ifjú királynő hangja.*- Fogadom.
Az öreg jégelf a többi fontos hivatalnok felé fordul, akik a koronázás miatt tolultak a terembe.
-Köszöntsétek Callusius királynőjét, ki fogadta szent esküvel, hogy megvédi, igazságosan vezeti és ellenségnek soha át nem adja trónját országának. Éljen sokáig a királynő!-*azzal meghazudtolva öreg testét féltérdre ereszkedik Carlawn előtt, akárcsak a többi jelenlévő.*
-Köszönöm atyámnak és az isteneknek hozzám való jóságukat, és ama kegyet, hogy ennek az országnak az uralkodójává tettek. Életem egyetlen célja ezentúl, hogy Callusius békében, gazdagságban és boldogságban éljen! -*Carlawn hangja elhal a teremben. A jelenlévők felállnak és az öreg elf visszaveszi az ékszereket és a koronát, majd testőri kísérettel visszaviszik azokat a kincstárba, hol biztonságban vannak. A jelenlévők meghajolnak, és Carlawn fejét lehajtva halad végig előttük, s nem szobájába, hanem a trónterembe megy, hol mostantól fontos ügyekben kell döntést hoznia.*

//Palota bejáratához jövet//

Értetlenkedő pislogás jelzi, hogy nemigazán ért egyet a lány gondolataival.
- Kisasszony... Lehet, hogy ez a birodalom fővárosa, de ennek is vannak sötét oldalai, koszos sikátorai. Nem láttom, hogy mitől lenne finom hely... - nézz továbbra is bambán Sarahnra, miközben megcsodálja gyönyörű bundáját, ami valóban első osztályú a minőségi listán. Láthatólag aki készítette, jól értett hozzá.
- Nos, a szüleidnek a lánya vagy. Ez logikus... Csak úgy, a semmiből nem tünnek elő még a jégelfek sem. - kacag jóízűen Quad, melyet csak fokoz a lány kacér szemrebbentése.
- Hát, ha személyes kísérőm kívánsz lenni, akkor lehetsz. Elkéll egy idegenvezető ebben a hüvös világban. - igyekszik tényszerű megállapítást tenni, nehogy megint kapjon a fejére, mert gúnyolni merészelte a birodalmat. Közben kezével takarja el száját, melyen akkora kacaj szakad fel, hogy még a jéghegyek is beleremegnek tőle. S ennek oka, Sarahn érdekes pukedlizése.
- Nagyszerű! Mintha egy igazi hercegnő csinálná! - bókol kedvesen ismerősének.
- Igen... a bátyám. Ő most a Tanácsosok Testületének tagja, a Zyrus Ház, a családom, képviselője. Mellékesen igazi kalmár, jó politikus... - nem ecseteli tovább bátyja érdemeit. Nagyon jól tudja, hogy elsőszülöttként őt illet minden dicsőség, noha tehetség dolgában nem igen marad el mellőle, pusztán másban teljesít jobban. Így van ez, még egy olyan világban is, mint Aslegia.
- Ellátogatni hozzád? - vakarja meg állát az érdekes ajánlat hallatán.
- Feltétlenül! De sajnos az nem mostanság lesz... - vág szomorú ábrázatot, melyet csak fokoz az a tudat, hogy megérkeztek a palotához. Int az egyik tengerészének, hogy jelezze a palotaőrségnek, hogy megérkeztek. Míg be nem engedik őket, addig az ajtónál várakoznak, trécselnek.

* Carlawn gondolataiba merülve üldögél, és gondolatai apjánál járnak. Még nem volt ideje meglátogatni őt. Éppen elhatározza, hogy majd este megnézi szeretett édesapját, márha az orvosok beeresztik hozzá, mikor egy jégelf inas lép be a terembe, kezében egy pálcával és roppant fontoskodó arcot vág. ~Nah, te meg mire fel vagy oly büszke? Csak egy szolga vagy, ahogy a többiek és én is...Callusiust zolgáljuk. Ami szép és jó dolog, de akkor is csak szolgálunk.~ morfondírozik magában. Az inas hozzálép és miután meghajolt, hangja csendül fel.*
-Felség! A kapunál egy bizonyos Quad főkapitány várakozik és felségeddel óhajt beszélni...-*
Carlawn felkapja a fejét. Szeme megcsillan, ahogy kérdést s engedélyt ad.*
-Egy ifjú jégelf hölgy is van vele hat matrózzal? Eresszétek be őket! Beszélni kívánok vele!-*azzal feláll a trónról, mert már nagyon megunta az ücsörgést. Lassan odasétál a terem hatalmas ablakainak egyikéhez és hátratett kézzel, az ajtónak háttal állva várja, hogy vendégei megérkezzenek.*
-Feledas!-*kéreti hivatalnokát.*-A szobám mellett egy lakosztályt nyissatok meg egy hölgy számára, és a vendégek folyosóján pedig Quad főkapitány számára is készítsetek elő egy szobát...Bár meglehet, a főkapitány nem kívánja majd itt tölteni idejét a tárgyalások alatt...továbbá a dolgozószomában találod a kereskedelmi iratokat. Kérlek, hozd nekem ide őket!-*Carlawn nem néz a hivatalnokra, hangja határozott és ellentmondást nem tűrő, de nem mérges. azon jár az esze, vajon miként fog Quad főkapitány reagálni, ha meglátja, ki is ő valójában...És kicsit sajnálja, hogy Sarahn most nem a könnyed és felszabadult Carlawnt fogja látni...De most a birodalom érdekei az elsők.*

[ Palota bejáratához menet ]

- Ó, kedves kapitány. A világ minden oldalának vannak sötét oldalai, ám vannak olyan helyek, ahol észre sem vennéd azt, ami a világosságot jelenti. Ilyen vonatkozásban ez a hely egészen csodálatos és békés, legalábbis az én szememben.
*Mondja a lány nevetve, miközben lassan, de biztosan haladnak úticéljuk felé.*
- Persze, hogy nem tűnnek fel a semmiből, pedig egészen mókás és érdekes lenne, ha csak pikk-pakk ott teremne egy-egy lény, ahol éppen szüksége lenne rá. Bár akkor bizonyosan veszítenénk egy csomó mindent, amit a szüleink adnak.
*Vélekedik ő mosolyogva.*
- Nekem a megtiszteltetés, ha melléd szegődhetek egy időre utadon, kapitány.
*Hajtja meg a fejét a lány. Kangjában némi irónia bujkál, hisz még ez is szabad világ oda megy és akkor, amikor akar. És ha ő a férfi nyomában kívánna járni, akkor attól az isten hidege sem tudná eltántorítani. A nevetésbe kissé belevörösödik, hisz hol van ő bármilyen hercegnőhöz képest, főleg, ha belegondol, hogy Carlawnnak már csak a megjelenése is tekintélyt sugároz. Ha éveket tanulna sem lehetne olyan, mint ő. Valami nem megtanulható, hanem bennünk van születésünktől kezdve.*
- Egészen sokoldalú családotok van ezek szerint. Bár ha ő igazi kalmár, akkor nem tudom, hogy te mi vagy. Hiszen lám már nekem is eladtad magad, vagy legalábbis olyanra vettél rá, amire más még soha.
*Fecsegi kissé pironkodva a lány.*
- Most nem is lehetne, lévén itt van dolgod.
*Nem is veszi észre, hogy immár mindig barátságosabb tegeződésre vált. Reméli, hogy a férfi ezért nem fog rá neheztelni.*
- Mondjuk én sem mostanában fogom arra venni az utamat, hiszen csak nemrég értem ide. És a terveim nem feltétlenül engedik, hogy máris továbbálljak. Amibe a jégelf belekezd, azt fejezze is be, nem?
*Kérdi kíváncsiskodva, miközben már a palota előtt ácsorognak bebocsáltásra várva. hihetetlen izgalommal néz elébe, hiszen már a helyzet komikumába belegondolva is mosoly jelenik meg az arcán. Alig várja, hogy meglássa a kapitány arcát, mikor meglátja az ország uralkodóját. Ideje még ezen gondolatok közben is akad, hogy szemrevételezze a palota számára lenyűgöző méreteit.*
- Merre jártál már a világban?
*Érdeklődik kedvesen, és nem csak azért, hogy ne haljon el a társalgás, hanem azért is, mert különösen megkedvelte eme furcsa, és a szemében kissé különc alakot.*

Helyeslően bólogat Sarahn szavaira-- Végső soron teljes mértékben igazad van. A világon mindenhol vannak sötét zugok. A tenger is bővelkedik bennük. S valóban, ez a hely csodálatos... - emeli fel fejét, s a palota impozáns épületén pihenteti meg, márha ez lehetséges, hiszen annyira csillogó és monumentális, hogy a jégelf szeme befogadni sem képes, elméje mégkevésbé.
- Azt hiszem kissé elbagatelizálod a dolgokat... - húzza fel szemöldökét korholón a gyermekek megjelenésével és foglalkozásával kapcsolatban.
- Remek! - dörzsöli össze a tenyerét, részint jókedvében, részint mert fázik.
- Akkor ezennel hivatalosan is főkapitányi kísérőmmé nevezlek ki! A tárgyalás után majd
elrendezem szállásod ügyében, meg ami kell... - meghatódik a tiszteletteljes főhajtás láttán. Hiába, ez csak királyság, ezt nem szabad elfelednie. Sőt, mindjárt neki kell
hasonló hódolattal illetnie az új uralkodót.
- Sokoldalú család... Na, igen! Inkább csak taktikus. Atyánk van olyan bölcs, hogy az állami vezetés minden pontjára bejutassa egyik gyermekét, így őrizve meg a ház
hatalmát. Titkon bizonyosan kormányzó kíván lenni, vagy legalábbis azt faragni a bátyámból. Jól is csinálja. - elmélkedik egy sort, nem is gondolván arra, hogy esetleg
untatná Sarahnt.
- Én, kérlek szépen, tengerész vagyok, egyszerű vízjáró. - váratlanul megáll, a tenger felé fordul és kalapjával köszön neki.
- A Kalmár Liga megbízásából kísérem a kereskedőhajókat. De ettől még nem válok kereskedővé. S, hogy társamul szegődtél, az inkább személyes szépségednek
köszönhető, mintsem az én tengeri hal szagú varázsomnak. - Kíváncsian emeli tekintetét a lányra. Eddig sem tagadta, hogy tetszik neki, de mostani szavaival úgy érzi többet mondot még a szokásosnál is.
- No igen, most értél a fővárosba, bizonyosan nem ok nélkül. Meg hát úgye, igértem neked egy hajóutat is... Amire mint hivatalos kísérőmnek immárom kötelességed elkísérni... - jegyzi meg halkan, hogy ő mennyire komolyan is veszi a dolgokat, megbizatásokat és igéreteket.
- Mindhárom világban jártam már, de legjobban Callusius tetszik. Szerintem sejtheted, hogy milyen okokból kifolyólag. - mosoly kedvesen a lányra. Folytatná is tovább hősi kalandjainak ecsetelését, ám ekkor szóllítják őket.
- No! Lássuk azt a híres-neves uralkodót. - tessékeli maga mellett Sarahn. Ő maga, biztosan, erős léptekkel halad előre, ezzel is jelezve sziklaszilárd jellemét. A palota folyosóin egyenest a trónterembe vezetik. Szemével hüvösen nézz előre, leplezve aggodalmát az új uralkodó személyét illetően, illetve csodálatát a festői szépségű palota berendezésén. S maga a trónterem... Koronája az épületnek!
Hat embere két sorba áll meg oldalt, míg ő előrébb áll, szemben az új uralkodóval, aki egy jégelf hölgy. Ez kicsit meglepi Quadot, hiszen királyságok élén férfiak szoktak uralkodni de túlteszi magát ezen a problémán.
"De különös! A királynő nagyon hasonlít Carlara... De Sarahnra nem. Lehet, hogy csak a fővárosi jégelf nők ennyire egyformák." - vélekedik, miközben féltérdre ereszkedve köszönti az uralkodót.
- Fenség, Quad főkapitány, a Távolsági Kereskedők nevében, köszöntöm fenségedet!

Carlawn lassan fordul csak meg, mikor Quad kapitányék megérkeznek. Tekintete magabiztosságról és cseppnyi szomorúságról árulkodnak. De ahogy megpillantja Sarahnt, nem bírja megállni, hogy el ne mosolyodjék. Hosszú halványkék ruhájában most élő cseppkőre hasonlíthat, és ezt talán a hosszú hófehér hajkorona okozhatja. Kezeit maga elé teszi és összekulcsolja. Tartása egyenes, és léptei hangtalanok. Csupán ruhája suhogása jelzi, hogy elindult. Megvárja, míg Quad kapitány letérdel, és rámosolyog Sarahnra. A férfi elé áll és kezét kézcsókra nyújtja.*
-Isten hozta Callusiusban, Quad főkapitány! Örülök, hogy épségben megérkeztek. Remélem nem fagytak nagyon át! Gondolom szokatlan lehet Önöknek az itteni időjárás. -*ha Quad főkapitány eleget tett az illemnek, Carlawn intésére két széket hoz az iménti fontoskodó jégelf, egyet Quadnak, egyet pedig Sarahnnak. *
-Foglaljanak kérem helyet! Nem szeretném, ha én ülnék, Önök pedig álldogálnának. Esetleg egy forró italt, parancsolnak? -*kérdi, miközben ő még Sarahnhoz lép. *-Sarahn, ígéretemhez híven, előkészíttettem egy lakosztályt a sajátom mellett. Remélem elfogadod... -*tesz lopva egy pillantást Quadra, kinek talán kezdhet derengeni, ki is a királynő. Majd nyugodt léptekkel sétál vissza a trónhoz, és helyet foglal. Háta továbbra is egyenes, tekintete már szelidült kissé.*
-Köszönöm, főkapitány úr, hogy ilyen gyorsan ideutazott a kérésemre. De úgy vélem az út fárasztó lehetett, ezért kérem legyen a vendégem a tárgyalások idejére. A mai napot pedig töltse pihenéssel. Sarahn kisasszony is minden bizonnyal megbocsájt nekem, hogy a megkérdezése nélkül kérem arra Önt, hogy töltse velünk e pár napot és tiszteljen meg minket társaságával...-*mondja még mindig kedves hangon, de határozottan. Majd szelíd nézésel várja, mit felenek vendégei, miközben időnként Sarahnra pillant, majd újra a főkapitányra. ~Milyen jó is volna, ha Sarahn egy ilyen határozot és jóravaló férjet találna! Megérdemli, hogy ilyen férfi mellet élhessen boldogságban...~gondolkozik magában, míg vár.*

-Csodálatos hát. Valahogy mások számára itt minden hidegnek és idegennek tűnik, számomra mégis melegséget sugároznak a fehérek és szürkék itt oly annyira kedvelt árnyalatai és összeállításai.
*Mondja ő és követi a férfi tekintetét. A palota valóban hatalmas. Forgatnia is kell a fejét, ha a szemközti falak minden részletét meg kívánja nézni. És mégis, most valahogy képtelen befogadni a dolgot, mert e belsőjét izgalom feszíti, hogy vajon, hogy vesz Quad kapitány a találkozást. Kissé úgy érzi magát, mintha egy összeesküvésben vett volna rész. És ez nem is akármilyen összeesküvés, hisz maga az uralkodó benne a társa.*
-Enyém a megtiszteltetés, kedves kapitány, hogy veled mehetek. Álmodni sem mertem, hogy ide jövök és máris ki leszek nevezve.
*Azért vegyül egy cseppnyi gúny a hangjába, de alig árnyalatnyi és lehet, hogy társának fel sem fog tűnni. Legalábbis reméli.*
-Kétlem, hogy csak egy egyszerű kalmár lennél. Többnek tűnsz te az én szememben ennél.
*Süti le egy pillanatra a tekintetét a lány, majd ismét a férfire tekint kissé szégyenlősen.*
-Ha meg ily szépnek találsz, mond, vajon mi sarkallt engem arra, hogy egy magadfajta büdös halszagú tengerésszel töltsem a napjaimat majd?
*Incselkedik kissé a lány. Hiszen a másik elég jóképű ahhoz, hogy bármely nő figyelmét felkeltse, és valószínűleg színes életétből kifolyóan meg is tartsa egy darabig. Aztán sajnos nincs több idejük, hogy kettejük kapcsolatát tovább bontogassák kicsit szégyenlősen, többet utalgatva, mint amennyi tényleg kis is mondanak a maga valójában. Egyszóval inkább halad a férfi nyomán, egy apró gonoszdi mosollyal a szája szegletében. Megállnak a trónteremben, ahol Carlawn, mint valami jégszobor áll, kissé merevnek tűnik az ő szemében. A férfinek láthatóan nem esik le, hogy tulajdonképpen már találkozott az uralkodóval. Nyilván azt gondolja, hogy az itteni népek oly egyformák, mint a tojások, és ő meg csak azért más, mert messzebbről jött valamelyest. Ő nem színpadiaskodik annyit, mint a férfi, csak egyszerűen fejet hajt a másiknak, hiszen nem biztos benne, hogy mit is vár tőle a lány. Reméli, hogy ezzel megadta neki a kellő tiszteletet, mint uralkodójának, és nem veszi valaki máris a fejét, mert hibát követett el esetleg. Természetesen elfoglalja a helyet, amit neki kínálnak, hisz ne éppen udvarias dolog lenne ellentmondani máris az új uralkodónak. Leül hát, ám az ital említésére megrázza a fejét.*
-Azt hiszem felség, hogy amennyi teát nemrég ittam az bőven elé lesz egy darabig.
*Mondja bujkáló mosollyal a hangjában a lány.*
-Köszönöm úrnőm, örömmel elfogadom kedves felajánlásod.
* Mosolyog a másikra, majd csak hallgatásba burkolózik, és igyekszik minél többet magára szedni a beszélgetésből, hogy ne nézzék valami isten háta mögött paraszt lányának majd egyszer. Aztán úrnője olyat mond, ami megint pírt csal az arcára. Úgy fest, hogy Carlawn önként felcsapott kerítőnőnek. Ő nem szól semmit, hiszen minden mozdulata, és az arca is helyette beszél, szavakra részéről nincs szükség, és ő már mondta, hogy mindenképp itt marad. Így csak kissé zavarban várja, hogy a férfi vajon rábólint ez majd az ajánlatra, ami igen méltányos és kényelmes lenne az ő és az emberei számára.*

[A palotába menet, Carla-hoz]

*Az ígéret, amit a Macsekban tett Carla-nak, miszerint másnap meglátogatja…nos, mondhatni váratott magára. Llywellion nem akart addig a palota közelébe menni, amíg nagyjából nem rendezi el anyagi helyzetét. Mert ugye a királyi palota az mégiscsak a királyi palota. Nos igen, kicsit sokáig tartott a dolog, mert nem úgy jöttek be mutatványai, ahogy a jégelf várta. De mostanra nagyjából összeszedte magát e téren, s van is tarisznyája alján pár érme, ami elegendő lesz, még ha szűkösen is, egy-két napra. Meg egy kis bőr erszény is van nála, benne félretéve az összeg, ami a Macsek-béli étkezés ára volt. Vissza fogja adni Carla-nak, mert nagyon szégyelli az esetet. Lassan ballag a palota felé, kissé gyűrött ruháját simogatva magán, hogy azért mégiscsak nézzen ki valahogy, mert a királyi palota az…hát igen, kicsit ideges. Minden vágya az volt, hogy majd egyszer a palotában élhessen, mint királyi mágus. Ez a mostani egyelőre nem ilyesmi lesz, de mégis ott lesz ma, ahol szeretne, ha csak kis időre is. Már látja is az épületet, ahogy ott magasodik előtte. Meg is szaporázza hát a lépteit. Még mielőtt belép a palotába, lesöpör egy szalmaszálat talárjáról. Az előző pár éjjelt egy istállóban töltötte, hisz jobb szállásra nem futotta. A palota nagy és impozáns épülete lenyűgözte a jégelfet. A kapunál álló őrségnek elmondja, kit is keres, név szerint a Carla nevű kisasszonyt, aki a palotába invitálta meg őt. Az őrök először összenéznek tanácstalanul, majd egyikük bemegy az épületbe, Llywellion pedig ott áll a kapuban, tanácstalanul, hogy most akkor hogy van ez, meg egyáltalán mi is van? De majdcsak lesz valahogy, hisz a nő csak nem verte át. Legalábbis nem nézné ki belőle. Így nem marad más hátra, kivárja, mi lesz a továbbiakban…*

[ Quadéktól független játék ]

*Carlawn a szobájában olvassa a napokkal ezelőtt kért del Quad papírokat, valamint az asztalán hevernek a kereskedelmi papírok is. A jégelf lány nagyot sóhajtva teszi le a papírokat, és feláll. Nagyot nyújtózik, és az ablakához sétál. Kinéz rajta és tekintete akaratlanul is Santandria felé irányul. ~ Vagy így, vagy úgy, de félek, a del Quad földek, és ezzel Callusius területének nagy része átkerül Santandria kezébe... De ha a főherceg válasza megérkezik, tisztábban fogok látni. már ha egyáltalán megkapta...~ Egy ajtonálló lép be a szobába.*
-Felség, egy férfi egy bizonyos Carla nevű nőt keres. -* jelenti kissé bizonytalanul. Carlawn megfordul és a katonára néz. *
- Ahh! A szélhámos a fogadóból... Igen, tudom ki az... fogassa el és vitesse egy magánzárkába! Hamarosan meglátogatja őt Carla kisasszony.-* utasítja a katonát, aki kissé értetlenül áll, majd tiszteleg és elindul, hogy teljesítse a parancsot. Leérve a kapuhoz ránéz a még mindig ott várakozó Lywellionra.*
-Őfelsége nevében le van tartóztatva! -* azzal egy másik őr már lép is oda, majd kattan halkan a bilincs Lywellion csuklóján. A katonák a palota tömlöcében egy magánzárkába viszik. kérdéseire, ha vannak, nem válaszolnak. Jó negyedóra múlva bukkan csak fel a jeges folyosón Carlawn, teljes fenséges öltözékében. A katonák tisztelegnek. *
-Felség, a kért urat előállítottuk és parancsa szerint bezártuk.-* Carlawn biccent, majd a zárkához lép. *
-Remélem ez a kis közjáték emlékezteti uraságodat, hogy a csalás nem a legjobb út ebben az országban vágyaink elérésére. *- majd a katonára néz*- Eresszék ki az urat.-* majd tovább folyatja. *- Ha eddig nem jött rá ki vagyok, akkor bemutatkoznék. a nevem Carlawn... vagy ha úgy tetszik... Carla. -* És a szép királynő ajkai egy enyhe gúnyos mosolyra húzódnak. Carlawn mellett két katona áll, így remélhetőleg Lywellionnak nem jut eszébe semmi ostobaság.*

[ Quadéktól független játék ]

*Llywellion csak áll és vár a palota előtt. Kissé türelmetlen már, jobb lábáról a bal lábára helyezi a testsúlyát, majd vissza, mindezt többször. Egészen addig, míg az imént elment őr visszajött, s kimondta a szörnyűséget: őrizetbe veszik. Ellenállni se nagyon van ideje, épp annyi, hogy az egyik karját kitépi az azt elkapó posztos kezéből, de addigra a másikat is elkapják, s mire cselekedhetne, az előbb kiszabadított végtag is ismét az őr szorítását "élvezi". S már viszik is rögtönzött s remélhetőleg ideiglenes helyére, egy helyre kis celléba.*
~Na tessék, ezt jól megcsináltad!~*korholja magát*~Miért is bíztál meg abban a némberben...!~
*Fejét csóválva üldögél a cellájában, mikoris egy bő fertályóra elteltével hangokat hall a folyosóról, s a fogadóból ismert alak jelenik meg a rácsok túloldalán. Végighallgatja szavait, majd eképp szól, még a celléból:*
-Ó, igen, remek módszerek vannak a példastatuálásra az ország ezen vidékén! Talán ha ott is hasonlóan keménykezűek lennének az illetékesek, akkor nem úgy növök fel, ahogyan kényszerűen tettem. S akkor talán sohasem vetemednék csalásra, ahogyan kegyed nevezi az általam művelt megtévesztést. De ha úgy vesszük, én adtam cserébe szórakozást önnek, s barátainak. Vagy nem volt szép és látványos az, amit a fogadóban láthattak tőlem?
*Hangjában itt ott egy maréknyi gúny s arrogancia is elvegyül. Közben a nő paranycsának eleget téve, a cella ajtaja kinyílik, az őr pedig eláll az ajtóból, szabad utat engedve a jégelfnek. Az utolsó mondatokat már a nyitott ajtó mögül mondja el, s csak azután lép ki a nő, s a két őr elé. A nő ezek után bemutatkozik neki rendesen is. Először majdnem visszaszól, hogy:*
~Na, akkor ezek szerint nem csak én vagyok a csaló!?~
*De a név hallatán elgondolkodik, hisz nagyon ismerős neki a név. Honnan is, honnan is? Mikor rájön, elsápad, s rögtön térdre borul a másik előtt. Mert beszélték a városban, hogy az öreg király meghalt, s most a lány vette át az uralmat az ország fölött.*
~Hát ő lenne az!?~
*Tekintetét a nőre emeli. Hogyan is ismerhette fel, hisz nem is látta azelőtt életében, hogy a fogadóban találkoztak. Ahogyan a megboldogult királyt sem.*
-Felség, bocsáss meg botorságomért! Nem tudtam, miket beszélek, s cselekedeteim súlyát sem éreztem át eleddig!
*Esdeklőn tekint a királynőre, majd hirtelen eszébe jut, mit is rejteget a tarisznyájában lapuló bőr erszénykében, s mivel azt az őrök nem vették el, most odakap, s elkezd benne vadul kotorászni. Mikor megvan a keresett dolog, hirtelen mozdulattal előkapja, úrnéje elé tartja, s szól:*
-Felség, azért is jöttem el önhöz ilyen későn, mert összegyűjtöttem a pénzt, ami a kapott étel ára. Most akartam visszaadni...tényleg!
*Az utolsó szót nagyon meggyőzően próbálja mondani, hisz igaz is, amit mondott, de már nem bízik abban, hogy a királynő hisz neki...*