Callusius Fővárosa

Bármily edzett is legyen, mégis megviselte ez a hosszú utazás. Lábát feltörte az utazóbakancs, ami ugyan fehér és a ruhájához illik, mégis kényelmes és meleg. És bár száz méterig, mérföldig, vagy egy napig kényelmes, így három nap után már nem vágyik semmi másra, mint levenni a lábáról, egy sarokba hajítani és legközelebb akkor felvenni, mikor már nincs egy hólyag, egy véres kelés sem se a sarkán, se a taplán. Ígyhát elgyörötve araszol a napsütésben, amitől kissé ki is pirul egyébként hófehér bőre, zihál, és izzad enyhén. Ezért mikor meglátja az égbe szökő tornyokat nem tudja eldönteni, hogy való e, amit lát, vagy csak az érzékei csalják meg. Ezért nem is reménykedve halad az álomképnek hitt város felé. álmélkodva veszi tudomásul, hogy nem képrézik a szeme, de azért a biztonság kedvéért még egyszer belecsíp í karjába, nomeg végigfuttatja a kezét a falakon. Türelmetlenül lép be a város kapuján és szájtátva bámészkodik, mint egy gyerek a nyári vásárokon, mivel még életében nem látott ekkora települést. A legnagyobb, amihez szerencséje volt, az öt házból állt a hegyekben, és ha az esze meg nem csalja, akkor vagy hatvan jégelf lakta. de ez a város ezerszer felülmúlja, vagy még többször. Mindent megáll megcsodálni, magába issza a látványt és úgy érzi soha el nem tudná felejteni. Úgy érzi beleszeretett ebbe a helybe, amiről érzi, tudván tudja, hogy az otthona lesz majdan. Persze ehhez nem ártana találnia valakit, akivel beszélhet arról, hogy mit merre talál itt. Vagy, hogy hol keressen iskolát, esetleg elfoglaltságot, munkát.

*A fenti hűvös szél után és az újjonnan a vállára rakott terhektől kis időre megszabadulva szökött le Carlawn a városba. Cenneír a sarkában marad, de nem zavarja, hiszen már megszokta a férfi társaságát. A lány teljesen természetesen viselkedik. hosszú hószín tincseit a dereka táján egy ezüstgyűrű fogja össze, hosszú fehér ruháját, melynek nyakánál és kézelőjénél ezüstszín hímzés díszít, csak itt-ott tűnik fel a puha, fehér nyúlprém bunda alatt. Lábán a puha saru jelzi egyedül, hogy nem jöhetet túl messziről. Ahogyan elhalad az utcákon, az elfek meghajolnak tiszteletük jeleként és Carlawn visszamosolyog rájuk, biccent nekik köszönés képpen. Ahogy elhalad egy pék előtt, egy kis jégelf lányka szalad hozzá és szégyenlősen átnyújt egy perecet. Carlawn halkan felnevet és megsimogatja a kislány fejét.*
-Nekem szeretnéd adni? Hogy hívnak?-*kérdi.
-Yanna...felség.-*feleli a hat év körüli lányka. Carlawn elmosolyodik és megsimogatja a hószín buksit.*-Köszönöm szépen, Yanna. Nagyon kedves tőled. tudod mit? Én is adok neked ajándékot, jó? Cenneír! Kérlek menj át ide a közeli fűszereshez és hozzál Yannának pár szem cukorkát. -*szól a testőrének, majd újra a kislányra pillant.*- Menj bátran Cenneírrel. Ő adja át neked az ajándékot, rendben? További szép napot, Yanna és még egyszer köszönöm!-*Carlawn tovább sétál, míg testőre a kislánnyal eltűnik a közeli boltban. Egy különös lányt pillant meg. Gondol egyet és odasétál hozzá.*
-Üdvözöllek...Úgy látom új vagy itt nálunk...segíthetek netalán valamiben?-*szólítja meg kedvesen.*

*Már majdnem elkámpicsorodna, mert nem tudja, hogy mihez kezdjen, mikor megjelenik egy jégelf nő és mosolyra fakasztja azzal, hogy egy kislánnyal beszélget kedvesen. sarahn szája szegletében felbukkan egy ritkán látott féloldalas mosoly, ahogy a jelnetet szemléli. Majd legnagyobb megdöbbenésére a nő hozzá is odajön és megszólítja. A lány bizonytalanul megköszörüli a torkát, mivel már vagy ezer éve nem szólalt meg. Sok nap és oly sok magányos este után most hangot hall, nem a madarakét, vagy a süvöltő szélét, hanem hús vér valakiét. A hang most nem a lelkéből szól, nem a lelkiismerete beszél hozzá, hanem egy egy torokból.*
-Talán egy kis útbaizagítás nem ártana, kedves....
*Hagyja függőben a mondatot, hátha a másik be kíván mutatkozni. Aztán észbe kap, hogy még ő sem tette meg, ami igencsak nagy udvariatlanság a részéről.*
-Bocsásd meg udvariatlanságomat. A nevem sarahn.
*Mondja könnyeden meghajolva a nő felé.*
-Szóval ki szeretnék tanulni valami mesterséget és nem tudom, hogy hol kezdjem a dolgot. Mondjuk igazából azt sem tudom, hogy mi is lenne az a dolog, amivel szívesen foglalkoznék.
*Bizonytalanodik el megint kissé és el is hallgat, mivel évek óta nem beszélt ennyit senkivel sem, még a folyókkal, madarakkal és a szürke sziklákkal sem.*

*Carlawnt nem hagyta el azon tulajdonsága, hogy felismeri a tanácstalanságot. Kíváncsiság pislákol tekintetében, ahogy látja a másikat, mit szenved össze, hogy egy hangot is kipréseljen akár a torkán. Mikor Sarahn bemutatkozik, kap ő is észbe, és éppen nyújtaná a kezét, és szólalna meg, mikor Cenneír jelenik meg.*
-Felség...Lassan vissza kellene menni a palotába! A biztonsága érdekében...-*A férfi hangja elvész, ahogy Carlawn rápillant egy igencsak neheztelő pillantással. Majd visszafordul Sarahn felé.*
-Bocsáss meg...Néha nem tudja hogy mikor kell beszélnie és mikor nem...A nevem Carlawn. Örülök, hogy megismertelek, Sarahn. -*nyújtja a kezét a nőnek mosolyogva. *-Hmm...Mesterséget tanulnál, de nem is tudod mifélét? Mihez értesz? -*kérdi elgondolkodva a lánytól, és ügyet sem vet Cenneír újabb megszólalási kísérletére. *
-De fels...-*Carlawn végül elnézést kérve Sarahntól a férfihez fordul.*
-Cenneír! Hagyd abba ezt a butaságot! tudod jól, hogy sosem hallgatok az előírásokra! Ennyi év alatt igazán megtanulhattad volna, hogy elég önfejű vagyok. Most pedig beszélgetni fogok, és nem rohanok vissza a palotába, a vastag falak mögé, ha korbáccsal kergetsz is!-*a férfi megszeppenten áll, és halkan csak ennyit tesz hozzá.*-De hiszen felséged már nem gyerek...hanem az uralkodó...-*Carlawn összehúzott szemöldökei nem sok jót ígérvén azonban inkább elhallgatott és hirtelen egészen érdekes dolgot vélt felfedezni a közeli szatócsbolt kirakatában. védence pedig egy elnéző mosollyal fordul vissza újdonsült ismerőséhez.*- Szóval? Mihez értesz leginkább? Szerintem így kell neked megkeresnünk azt, ami érdekelhet. majd.*

*A másik keze udvariasan indul meg, és ő viszont nyújtja a jobbját felé, mikor egy ismeretlen alak jelenik meg, és bemutatja a nőt, vagyis inkább megszólítja csak, mint felséget. Sarahn szemei elkerekednek döbbenetében, de főleg ijedtségében, mert szerinte túlságosan közvetlenül beszéélt a saját urához. Persze a tudatlanságát felhozhatná mentségként, mégsem teszi. Meg persze udvariatlan volt, mert elsőre inkább be kellett volna mutatkoznia. Ezek hát az okai annak, hogy gyönyörű fehér ruháját nem kímélve a nő elé térdel.*
-Bocsáss meg nekem felség!
*Kéri könyörgőn, két kezét a nő felé nyújtva. A felé nyújtott kezet illendőbben fogja meg, mintha legalábbis értékes drágakövet, vagy régi családi ereklyét tartana az ujjai között. Majd minden bátorságát összeszedve felnéz a nőre.*
-Leginkább az állatokhoz értek úrnőm.
*Mondja szándékosan nem a nevén szólítva a nőt, mégha az illendően be is mutatkozott.*
-Szóval az élő dolgokkal egészen jól elboldogulok. Meg persze szeretnék megtanulni a mágia nyelvén, mert erről már egészen fantasztikus dolgokat hallottam, mégha nem is találkoztam senkivel sem, aki értett volna hozzá.
*Mondja el egy szuszra, nehogy elfelejtsen valami.*
-Meg persze nem ártana rendesen kitanulnom a harcok művészetét sem, úrnőm. Aki a mai világban életben akar maradni, az ragadjon kardot, de tudjon vele bánni, különben még barátot talál megsebesíteni.
*Mondja miután a nő ledorongolja a szerinte kissé merev katonát, és az elkullog. A lány ismét lesüti a szemét, megpróbálva nem figyelni a szóváltásra márcsak tapintatosságból is.*

*Carlawn kissé bosszúsan nyúl Sarahn keze után, és emeli fel a földről.*
-Nee...Kérlek! Ne bánj így velem! Csupán rövid ideje vagyok a trónon, és még ismerkedem a hatalom súlyával, felelősségével. Ha mindenáron ragaszkodsz ahhoz, hogy ne a nevemen szólíts, hát legalább a hercegnőt használd, kérlek! Bár a legjobban a Carlawnnak örülnék...-*mosolyog rá Sarahnra.*-Hmm...állatok? Sajnos mint látod, ezen a vidéken sokféle állat nem él meg...De a további vágyaidat talán sikerül teljesíteni! A városban több iskola is működik. Jómagam is szeretnék megismerkedni a mágia világával, akárcsak a harcokkal. Keresünk együtt tanárt? Cenneír biztosan segít majd ebben! Lenne hozzá kedved, Sarahn? Cenneír!-*kiált a továbbra is kellő távolságban álldogáló testőrnek.*
-Fels...-*a férfi bizonytalanul pillant előbb Sarahnra, majd Carlawnra. A Királynő bólint.*
-Cenneír! Kérlek nézz utána, hogy melyik iskolában tudnánk mágiát és harcot tanulni.-*kéri Carlawn testőrét, aki nagyokat pislog.*
-Értettem, felség...de felséged miért tanulna harcolni? Hiszen az íjhoz ért...-* Carlawn leinti, amiből a férfi már tudja, a fiatal nő újabb szeszélyéről van szó. Cenneír jól ismeri kiskora óta Carlawnt és tudja, van, amikor valami megtetszik a lánynak, é akkor azt az elképzelést végigviszi, ha bele is hal, akkor is.
Carlawn újra Sarahnhoz fordul.*
-Gyere, igyunk egy meleg teát. Úgy látom teljesen át vagy fagyva és minden bizonnyal el is fáradtál. Messziről jöttél? -*érdeklődik kedvesen és belekarol Sarahn-ba, és ha a lánynak is megfelel, így a fogadó felé indulnak, nyomukban a fess testőrrel, aki éberen figyeli a két hölgy minden lépését.*

-Értem, úrnőm.
*Mondja miközben nagyokat pislogva felkel a földről, még mindig a nő kezét fogva. Ha kicsivel járatosabb lenne a világ dolgaiban, mint ahogy nem az, akkor tudná, hogy milyen megtiszteltetés érte. Így azonban csak annyit tud, hogy átkozott nagy szerencséje van, hogy valaki foglalkozik vele, és az csak plusz szerencse, vagy a csillagok jutalma, hogy pont uralkodója teszi ezt.*
-Hát azt hiszem a keresést inkább rád bíznám, úr...Carlawn. Mármint ezek szerint te jobban ismered az itteni dolgokat, mint én.
*Aztán nézi a közeledő testőrt és talán most először veszi úgy igazán szemügyre. Noha nincs a férfiban semmi különös, mégis csodálattal bámulja, mivel az igazi, vérbeli katonának látszik. Olyannak, akinek a bölcsője pajzs volt és akinek harci kürtök fújták az altatóját. És igen, azért szeretne harcot tanulni, hogy csipetnyi magabiztosságot szedjen magára, mely látszólag a harcosok sajátja. Halkan elneveti magát, ahogy a férfi, aki Cenneír névre hallgat, elkezd akadékoskodni. Ó, ha a férfi tudná, hogy a kötelezettségek börtöne szüli a legnagyobb vágyakat és álmokat, a lángoló, soha ki nem hamvadó tüzet, ami a szívet fűti! Ha tudná nem csodálkozna úrnője akaratán, hanem megértené és el is fogadná.*
-Egy tea valóban jól esne. eléggé elfagytam már, és a napját sem tudom, hogy mikor ittam melegebbet, mint a hűs patakok vizét.
*Sóhajtja a lány, miközben a gyomra hangosan kordul meg. Elpirul, persze csak egész halványan, ami olyan színűre festi a bőrét, mint a tűzliliom szirmai.*
-Talán valami étel is esetleg.
*Suttogja halkan magának.*
-Azt hiszem, bár nem tudom pontosan, mert összefojnak a napok, hogy már majd kéthete, hogy úton vagyok. Eléggé elfáradtam és nem kevés utat tettem meg.
*Közli csendesen, mert eléggé szégyenli, hogy panasz hagyja el az ajkait. Hagyja, hogy a másik belekaroljon, bár neki ez igencsak szokatlan dolog, mint ahogy az is, hogy valaki ennyit törődjön és beszélgessen vele. Mert lássuk be az apja neveleése és az anyja hiánya nem szoktatta a társasági élethez és főleg nem hölgyek társaságához. Tulajdonképpen ha jól belegondol soha nem volt egyetlen barátnője sem.*

Némileg jókedvűen masíroz ki hat tengerész a helyi fogadóból. Őket követi kapitányuk, ki karján egy jégelf hölgyet vezet. Útjuk a palota felé vezet, s habár biztos, koránt sem annyira gyors. Hiszen az italozás fáradalmait kikellene piheni, míg az új uralkodó színe elé nem kerülnek.
Quad kapitányban egyre nagyobb öröm támad. Újdonsült hölgy ismerőse egyre oldottabbnak, aktívabbnak tűnik, melyet pozitiv fejlődésként tart számon.
- Óh! Nem gondoltam volna, hogy Callusius távoli vidékéről származra. Azt hittem helybéli...-ez a vallomás némileg zavarossá teszi a Carla úrnő elméletet, de nem veti el.
- Akkor mi igazán tudjuk, hogy milyen is az, ha a jégelffia sokat utazik. - próbálja humorával szórakoztatni Sarahnt.
- S, örömmel foglak ideiglenes lakhelyedre is elkísérni, amint az új uralkodónál tiszteletemet tettem. Bízom benne már fáradt lesz, hiszen nemsokára alkonyodik. Így sürgős ügyeimre való tekintettel másnapra halasztatom a fő tárgypontokat. - meséli ravasz tervét, mellyel titkon kívánja megvezetni a koronás főt.
- De ne gondold, hogy rossz szándékból teszem. Csak nem kívánom a nemesek társaságát... Abban bátyám a nyerő. - valja be őszintén.
- Apropó! Neked vannak testvéreid? Családod, vagy más élő rökönöd? - nézz kérdőn a lány gyönyörű szemeibe.

*Nem sietnek, inkább csak andalognak, miközben nem éppen árnyékként, de követik őket a tengerészek. Mulatságos így vonulni végig a fél városon.*
- Pedig szerintem éppen úgy nézek ki, mint aki nem ilyen finom helyen nevelkedett. *Mondja miközben összefogja derekán bundáját, ami igencsak kellemes hőfokon tartja a testét. mondjuk nem kifejezetten fázós fajta, csak éppen ajándékot nem szép dolog semmibe venni. Márpedig ezt az apjától kapta, tehát számára igencsak értékes.*
-Vagy a lánya. Nemde?
*Kérdez vissza, miközben egy kissé félénk, de határozott kacsintást kap tőle a kapitány humoráért cserébe.*
-Ó, szóval én lennék a kíséret az új uralkodó színe előtt?
*Kíváncsiskodik, miközben két lépés között illedelmesen pukkedlizik, meglengetve a karját. A mozdulat nyilvánvalóan eltúlzott és ki sincs forrva olyanra, ami tényleg illenék, ám ez tényleg csak humor. Úgyis tisztában van vele, hogy nem kell majd meghajolnia az új uralkodó előtt.*
-Bátyád?
*Csodálkozik el. Mindig úgy érezte, hogy az egykék inkább rámenősek, bár lehet, hogy csak tévesek voltak a megfigyelései.*
-Testvérem nincsen. De az édesapám még él.
*Mondja pironkodva a kapitánynak, miközben békés lassan lépdelnek az utcán, egyre közelebb érve a palotához, hiszen már látja az utca végén.*
-Egyszer, ha gondolod ellátogathatnál velem arra a vidékre. Mondjuk pihenésképp.
*Teszi a meglepő ajánlatot. Maga is meglepődik rajta, hogy ez honnan jött és főleg miért. Le is hajtja a fejét, és a másik feszítővassak sem tudná most rávenni jó pár percig, hogy ránézzen.*