Határoló hegyek közelében

[Vissza a jövőbe :-)]

*A Karilonthia hegyláncok már megkoptak, nem olyan meredekek, s veszélyesek, mint régebben voltak. Az orkok, és trollok már kitaposták az utakat, "csupán" a működő vulkánoktól kell tartani, nehogy meglepetésszerűen törjenek ki, s pusztítsa el az arrajárót a forró magma. Mert ez könnyen megeshet. A füstölgő, fortyogó természeti jelenségek csak úgy ontják magukból a nem éppen kellemes, mi több káros gázokat, s egy idegen akár már ebbe is belehalhat, hiszen a gázok többsége mérgező, s halálos. Ám az orkok, trollok, s a vezető szerepet betöltő magmat elfek már immunisokká váltak a hosszú esztendők alatt. Testük átalakult, s már nem kell tartaniuk az efféle mérgezéstől. A hegyvonolutakban most is mint mindig több ork osztag foglalatoskodik, járörözve, védve Karolonthia területét. Ám egy kis félreeső helyen, ahová egy őrszem sem figyel, egy kicsiny rés nyílik a térben, mintha csak megnyílna az idősik. A kis nyílás tágulni kezd, s egy ajtóformára alakul át, majd lassan kirajzolódik egy másik dimenzió, amit az ajtóból lehet látni. Egy kicsiny teremnek tűnik, melyben két lény található, az egyik egy trónon ül, a másik pedig áll, az egy magmatelf, kinézetéből megijedve. Feltűnik még két egyforma ajtó, melynek közelében az egyik ajtónál hófehér, a másik ajtónál vöröses-fekete füst gomolyog. A magmat még visszanéz a férfire, mond valamit, majd elindul, hogy kilépjen a párhuzamos dimenzióból. Miután átlépte a küszöböt az ajtó eltűnik, s mire a vörös szemű visszanéz már csak az odaillő hegyeket látja, ajtót, kaput seholsem. A magmat elf arcán egy mosoly siklik át.*
-Ismét itt...Karilonthia.
*S hogy ki ő? Ki ez a magmat elf, aki egymásik helyről jött? Ez a lény már megjárta a poklot, járt olyan vizeken, melyet Mortir nem is ismer, s olyan lényekkel ismerkedett össze élete során, kiknek legtöbbjükkel csak a gyerekeket szokták ijeszgetni. Ő is hozzájuk tartozott. Főleg most, közel száz év elteltével. Azonban ismét itt van, hogy meghódítsa a világot...ő Frizélius. Ám a világuralom még odébb lesz, először el kell jutnia a városba, a Fekete Toronyba,és meg kell keresnie Seraphimot, ha még él egyáltalán. De valami azt súgja neki, még él. Talán a régi emlékek. Tudott magára vigyázni az a magmat elfnő. Fejét megelmelve nézett körül, s látta a másik két várost, melyek messze voltak, ám jól meg lehett őket ismerni. A jég birodolma. Frizélius szeme felizott, ám hamar ismét megnyugodott, mert tudta, figyeli Elrond. Így nem tehet meg bármit, még nem. Testét szerencsére egy az egyben visszakapta, nem öregedett, így most is annak a jóképű, izmos, daliás, magmatelfnek néz ki, mint amikor elment.
Fitalosan igyekszik lefelé a hegyen, kikerülve az orkokat, nehogy azt higgyék, hogy valami áruló, aki most tér vissza az ellenséges területről. Mert ez a hely már jócskán a városon kívülre esik. Amint leért, futásnak ered, és a vulkánok, sziklák között igyekszik a város felé, s már látja is a kaput, s a fekete torony magas épületét. Hamarosan eléri a várost, csak idő kérdése.*