Tűzrőlpattant Menyecske fogadó

*A kivágódó ajtóra nem sokan kapják fel a fejüket, hiszen eléggé megszokott dolog, hogy a gyakran be-betévedő orkok ily módon nyitják meg az utat a kocsmába otromba testüknek. Ezer szerencse, hogy a tulajdonos gondolt az ilyesmire, s az ajtót a sokadik helyéből való kiszakadás után lecserélte egy vastag, vasalt tölgyfaajtóra. De a most érkező alak nem ork, ez már alkatán is látszik. Talán ezért is taszajtott akkorát az ajtón, hogy egyáltalán be tudjon jutni a nem túl könnyű alkalmatosság mögött megbúvó korántsem kellemes hangulatú ivóba, ami sokszor átveszi az ide járó orkok bűzét. Az új vendég minden bizonnyal magmatelf lesz, vagy egy alacsonyabb növésű ember, aki átállt Frizelius oldalára. De ezt nem lehet megállapítani egyelőre, az alakon ugyanis csuklya és köpeny van. A hátára szíjazott kard mutatja, hogy harcos az illető. A többi fegyver nem látszik a köpeny takarásában, csak az oldalán levő kard körvonalait lehet néha látni a köpeny alatt. Egyenesen a pulthoz veszi az irányt. Még mielőtt visszatérne úrnőjéhez a Fekete Toronyba, iszik egyet, mert már előre sejti, mi vár ott rá...*
-Egy orkpálinkát. Meg sört!*hangzik el az udvariasnak korántsem mondható rendelés, amit a férfi mély, kissé reszelős hangja még barátságtalanabbá tesz. Megvárja míg az ital megérkezik, majd a felest felhajtja, s a pohár koppanásával nagyjából egyidőben egy sóhajtásszerű hang tör fel torkán, bár ha valaki látná arcát a csuklya takarásában, rájön, hogy a heng az ital erejének hatására volt válasz.*
-Jó anyag! Új a beszállító?*kérdi, mialatt pár érmét hullat a pultra. Aki látja kézfejének sötét bőrét, könnyen rájöhet, hogy ő bizony egy magmatelf. Az alak nem várja meg a csapos válaszát, úgyis csak megjegyzésnek szánta a mondatot, hanem fogja sörét, leül egy asztalhoz a fal mellett, majd körbenéz. Nincsenek most sokan, az orkok hál' az égieknek ilyenkor gyakorlatoznak serényen, így Ronshironak nem kell elviselnie a jelenlétüket. De mivel elégglé egyedül van, ezért magányosan istogatja a sörét, s azon elmélkedik, mikor tér már vissza a Nagyúr!?*

*Halkan nyílik a fogadó ajtaja, és egy nesztelen árny suhan be rajta. Nem köszön, és még nem mond semmit. Sötétszürke köpenye csuklyájának mélyéről vörös szemeivel megszemléli a kocsma szegényes berendezését, és a bent lévő alakokat. Magában csak lemondóan megállapítja, hogy nem valami nagy itt az élet, legalábbis egyenlőre. Ha ez így megy tovább akkor biztos, hogy nem talál senkit, akit szolgálhatna. És harc nélkül igencsak unalmas. Meg persze kínzások nélkül. Erőszakos és könyörtelen természetére utalnak a hátán kereszt alakban viselt kardok, a nem látható, de az övében viselt tőrök, és az oldalán lógó korbács. Származása csak vörös szemeiből állapítható meg. Igen, egy magmat elf. Ruházatát senki nem láthatja, kivéve fekete csizmájának orrát, minthogy csak ez lóg ki köpenye alól. Pár lépéssel a pultnál terem, és némán fontolgatja a másik vendég mellett, hogy mit rendeljen. Nem híve az újításoknak, így a kedvencét rendeli.*
-Egy orkpálinkát. Vagy inkább legyen kettő.
*Recsegi mély hangján. Minek rendeljen kétszer, ha egyszerre is megoldhatja? Megvárja, míg megkapja az italokat, majd mindkettőt kifizeti. Az egyiket elsőre, egyetlen korttyal felhajtja. Hang nem hagyja el a hangját. A másik poharat nem érinti meg, inkább elmeditál egy kicsit felette. Elméjébe és csendbe burkolódzik, nem titkolózás végett, hanem mert egyszerűen ő ilyen. Ha nem kérdezik, akkor nem beszél. Ujjaival gondolkodás közben a pulton dobol. Ez az egyetlen akaratlan, fegyelmezetlen mozgása, mely őt magát is idegesíti, de amelyet nem tud leküzdeni vagy abbahagyni soha.*

*Mialatt a pultnál ácsorgott, bejött egy másik szerzet is.*
~Nagyszerű, még egy magmat! A végén még ellepjük ezt a kis lebujt!~
*Ezen gondolatok futnak át benne, mikor hátranézve megszemléli a belépőt, s mialatt a pultos még az itala előteremtésével foglalatoskodott. Ezután fizetett és ült le mostani helyére. Látta, hogy az új vendég is pálinkázik. Elmosolyodott kissé.*
~Nem csak az orkok tudnak inni!~
*Ronshiro tovább nem nézelődik, mivel nincs nagyon mit fürkésznie. Inkább csak iszogatja a sörét, közben érzékeny füleit megcsapja valamiféle tompa, ütemesen ismétlődő hang. Oldalra néz, s gyorsan fel is fedezi a hang forrását. Az, hogy a dobolás, amit a másik magmatelf kelt, még magát a "zajforrást" is zavarja, azt a férfi nem tudhatja. Azt viszont nagyon is tudja, hogy őt viszont eléggé zavarja. Biztosan felállna a szőr a hátán, ha lenne rajta. De nincs, mert hát nem ork ő, hogy ilyesmi undormány dolgok csúfítsák testét. Először csak próbál gorombán nézni a másikra, hátha az észreveszi magát. Ez annyiban nyilvánul meg, hogy vörös szemei halványan felizzanak, enyhe rubin derengést árasztva a csuklya alól. Talán erre szokták mondani az elfek és emberek királyságában, vagy a Ronshiro által oly ellenszenves helynek tűnő jeges vidéken, hogy szikrákat szór a szeme. De itt ez csak annyit jelent: valami nem tetszik, ezért nagy bajban vagy! De a másik valószínűleg nem figyelt fel a jelre, avagy nem is érdekelte. A férfi tehát felállt, lassan odasétált a nő mellé, majd a nő kézfejét a pultra szorította tenyerével. Nem erősen, csak épp annyira, hogy az rájöjjön, mit is akar jelezni neki a férfi. Mikor az ránéz, csak annyit mond neki:*
-Köszönöm!*Ronshiro ritkán használja a szót, most se kedvességből mondta. Hangjába egy rendes adag gúny is vegyült. Majd megfordul, s visszaindul az asztala felé. Majd félúton mégis hátrafordul, s mivel nem akar unatkozni amíg itt van, visszaszól a másiknak:*
-Harcos! Ha gondolod csatlakozz. Hacsak nem szeretsz inkább egyedül inni!
*Harcosnak nevezi a másikat, mert minden bizonnyal az. A kardok láttán legalábbis erre következtet a férfi. S biztosan jobb társaság lesz egy harcos, márha tényleg csatlakozik asztalához, mint egy ocsmány ork, aminek a szaga még a nem éppen gyenge illatú orkpálinkáét is elnyomja.*

*Hogy is vehetné észre a szemek izzását a csuklyája alól? Nem lát át rajta, a fejét pedig nem forgatta semerre, csak egyenesen előre nézett. Egyáltalán nem érzékeli a külvilágot, azt meg pláne nem látja, hogy az egyetlen vendéget idegesíti a dobolása. Az viszont már annál inkább tudatosul az agyában, hogy az illető megfogja a kezét. Amikor ez megtörténik, szemeit mereven a kezére szegezi. Másik, szabad keze kapásból a korbácsára siklik, egyenes háta még egyenesebb lesz, szinte kővé válik a teste teljesen.*
~Mit nem merészel! Mindjárt kicsapom a szemét!
*Gondolja magában, és szorosabban markolja fegyverét.*
-Igazán nagyon szívesen!
*Mondja hasonló hangnemben és hangszínben, mint a másik, jól megnyomva az utolsó szót. Az érintést és a rendre oktatást nehezen tűri bárkitől, így bosszússágában felhörpinti a másik pálinkát is. Hallja maga mögött a meghívásnak szánt szavakat. Egy hörgés hagyja el ajkait a hallottakra. Nem kimondottan harcos ő, hanem csak szimpla gyilkos. Harcos az, aki az összecsapás szépségéért forgatja a fegyvereit. Ő ezzel szemben magáért az ölés izgalmáért és szépségéért teszi ugyanezt. A riad szemekből sütő könyörgésért, amit a legtöbbször lát, mielőtt bevégezné munkáját. Igen, így gondolja. És mint mindig, ez a gondolat apró kis groteszk mosolyt csal ajkaira, melyet azonban senki nem láthat. Épp természetétől hajtva akasztja le legfőbb kínzóeszközét a derekáról. Egyetlen, határozott karlendítéssel pont az asztalnál ülő köpenyes lába felé suhint. Hangos csattanás hallatszik, ahogy a lábbelije előtt egyetlen ujjnyival a korbács a padlónak ütődik.*
-Örömmel csatlakozom magához.
*Feleli a szíves invitálásra, és pár lépés megtétele után hanyagul ledobja magát a legközelebbi székre. Hátha értette a tréfát, és leszűrte ama egyszerű tanúságot, hogy ne érintse meg lehetőleg soha többet.*

*Hallott már olyan lényekről a férfi, akik nagy erejű gyógyítók, s kézrátétellel gyógyítanak. Nos, ha ő nem is képes véghezvinni ilyen nagyszabású dolgot, arra mégiscsak jó volt a kézrátétel, hogy a dobolást megszüntette vele. Látta, hogy a másik magmat szabad keze megmozdul a köpeny alatt, s talán éppen egy tőrt keres, vagy hasonló fegyvert. De nagyon bízott benne, hogy senki nem öli meg a fajtársár csak azért, mert az kissé arrogáns volt vele. Bár a magmatelfeknél sohasem lehet tudni…
Majd az asztal felé menet, már az invitálás, s a helyére valő visszatérés után hallja a csattanást a lábánál. Villámgyorsan lepillant a földre, de már csak az ostor visszahúzódó végét pillanthatja meg. Nem szól egy szót se, valószínű, hogy a másik direkt nem találta el. Majd a másik is lehuppan egy székre, szembe vele.*
-Üdv, harcos! Mi járatban vagy egy ilyen lepukkant ork kocsmában?
*Tegezi a másikat, mert úgy véli, amaz is valami hasonló hozzá. Egy harcos kis világuk legjobbjai közül. Bár véleménye szerint a világuk legjobb harcosai mind karilonthiai magmatelfek, de ez már az ő utópiája, s ez így is marad, hacsak nem talál valakit, aki képes őt legyőzni acéllal, s nem pedig a mágia erejével. Eddig nem akadt ilyen ellenfél. Kissé előrehajol, majd a másik arcába néz. A hangja mély, mégis mintha egy nőé lenne. Elmosolyodik kissé, bár a Ronshiro-féle mosolyokban mindig van valami gúnyorosság. Márha látszik belőle valami. Most nem látszhat semmi a csuklya miatt. De ez nem marad így sokáig. A férfi egy mozdulattal löki le a fejét takaró szövetet. Nem aggódik, hogy a kocsmáros meglátja arcát, hisz már látta. Nem szereti ugyan levenni, de úgy érzi, meg kell ennyivel tisztelnie a másikat. Majd a kocsmároshoz fordul:*
-Hozz már egy üveggel ebből a jófajta pálinkából! Itt ül a kocsmád névadója és hagynád kiszáradni?
*Próbál elsütni egy viccet, bár nem az a viccelődős fajta. Ami viccet mond, az leginkább csak a többi harcosnak, vagy férfinak vicces. Ha egyáltalán nekik is az. Mivel nem sűrűn viccelődik, nem is olyan jó benne, mint mondjuk a santandriai nemesurak. De neki nem is kell megnevettetnie a helybeli nőket, azok úgyse sokat nevetnek. Vagy őrjöngve röhögnek, habzó szájjal, de azok az orkok nőstényei és azokat a férfi nem veszi még értelmes lénynek se, nemhogy nőszámba!*
-De két poharat hozz!
*Úgy érezte, muszály hozzátennie ezt a mondatot, mert a féleszű kocsmáros a végén csak újdonsült asztaltársát tiszteli meg pohárral, pedig talán ő is inna egy keveset. Majd újra a nőhöz fordul, s megkezdi a beszélgetést.*
-Melyik egységnél szolgálsz?

*Bal szemöldökét magasra vonva konstatálja, hogy a köpenyes cseppet sem lepődött meg tettén.*
~Helyes.
*Gondolja magában elismerően. Szereti, márha ilyesmire képes, hogyha valaki nem ijed meg egy kis csördítéstől. Az viszont még az előző kézfogósdinál is kevésbé tetszik neki, hogy a csuklyája alatt megpróbálja megnézni az arcát. Valami morgásféle hagyja el ajakit, amúgy jelzésképpen.*
-Nem kéne…
*Figyelmezteti a biztonság kedvéért. Bezzeg asztaltársa minden további nélkül megmutatja magát. Ha már így alakult, jól meg is nézi magának.*
-Épp csak erre jártam.
*Válaszol az első kérdésre. Esze ágában sincsen megmondani egyből, hogy miért van itt. A férfi, ki csak őt harcosnak hívja és mellesleg a nevét sem mondja meg, rendel egy üveg pálinkát.*
-Nem lesz az kicsit sok? Még megárthat neked!
*Riposztozik a férfi viccére immár tegeződve, de egyáltalán nem nevetve. Mert nincsen mit, és ő sem éppen az, aki humoránál van. Csak a fekete, groteszk humort bírja, csak arra görbül fel a szája széle, és hagyja el a torkát valami mély, gurgulázó nevetésféle. Ő maga egészen jól bírja az italozást, élete során jól hozzászoktatták. És ráadásul a kedvencét rendeli, két pohárral egyetemben.*
-Egységnél? Egyiknél sem.
*Feleli reszelős hangon. Pont azért van itt, hogy valami feladatot találjon magának, de ezt csak akkor közli, ha a másik rákérdez.*
-Ajánlasz egyet esetleg?
*Kérdi, hátha akad itt neki valami testhez és képességeihez méltó feladat. Meglehetős érdeklődéssel szegezi vörös szemeit a fekete hajú férfi arcára. Esetleg ha segít neki, akkor ezt viszonozza azzal, hogy megmutatja magát. Persze ez a megmutatás csak az arcára vonatkozik, semmi egyébre.*

*Tűnődve hallgatja a nő válaszait, de közben arca rezzenéstelen marad. A nő megjegyzésére sem reagál, mikor az orkpálinka-fogyasztási szokásait firtatja.*
-Szóval nincs egységed? Akkor ezek szerint azért jársz erre, hogy beállj a seregbe?
*A nő szavaiból azt szűrte le, hogy az be szeretne állni a nagyúr seregébe. Ami nagyon helyes, kellenek a jól képzett, de kegyelmet nem ismerő harcosok. A nő eddigi „teljesítménye” mindenesetre meggyőzte, de neki ennyi nem elég.*
-Hol kaptad a kiképzést? Milyen fegyverekhez értesz?
*Kérdések. Szeretné tudni, mégis kivel van dolga. Mert lehet, hogy a nő mégse olyan jó, mint amennyire elsőre látszik. Ő pedig nem akar holmi jöttmentet beprotezsálni valamelyik elitalakulatba, hogy azután majd őt vegyék elő, ha amaz esetleg csődöt mond egy akció során. Biztosra akar menni.
Időközben kiérkezik az ital is, meg a két pohár. A férfi megtölti mindkettőt, majd sajátját a másik felé emelve kiissza. Kicsit megborzong még mindig az ital ízétől, de már nem találja olyan erősnek, mint elsőre. Mindenhez hozzá lehet szokni, ha pedig elszoknál valamitől, könnyű rá visszaszokni. Majd a nőre néz, akin még mindig ott a csuklya, s ez eléggé zavarja a magmat férfit a beszélgetésben.*
-Te nem veszed le a csuklyád? Ha harci seb csúfít, előttem ne szégyelld!
*Majd hátradől a széken, s onnan beszél tovább.*
-Szeretném tudni, ki vagy. Mert lehetséges, hogy tudok mondani neked egyet. De egy ismeretlenért nem tartom a hátam. Ha tényleg jó vagy, akkor én szinte bárhova be tudlak juttatni…
*Na jó, lehet hogy eltúlozza a hatalmát, de az kétségtelen, hogy több lehetőséget is tudna mondani a nőnek. Ha meg elviszi Seraphim-hoz, az biztosan talál neki helyet. De hogy megmutassa, nincs benne semmi. Amiért a nőnek tartania kellene, bemutatkozik, amit már régen illendő lett volna megtennie. De a férfi nem arról híres, hogy kiköpött úriember lenne.*
-Egyébként szólíts Ronshironak. S ha nem hinnéd el, hogy tudok neked segíteni…~akkor tudlak sajnálni~ *gondolja, de mondani mégis mást mond, ugyanis nagyon szeretné látni, kivel is beszélget, ha már amaz látta az ő arcát.*
-…akkor tudnod kell, hogy a Fekete Toronyba a főbejáraton át járok!
*Ügyesen kikerülte, hogy elmondja, ki is ő valójában, de a mondatból a másik érzékelheti, hogy a férfi nem lehet akárki. Talán látta az ott posztoló orkokat, és lehet sejteni, hogy azok a rondaságok nem dísznek vannak ott. Különben se lennének alkalmasnak a komoly esztétikai vonzerőt igénylő feladatra.*

-Azért is.
*Pontosítja a dolgot. Ittlétének két fő oka van, ebből egyik ez lenne. A másik még csak homályosan körvonalazódott benne, ezért nem mondta el eddig senkinek, nem mintha olyan sokan lettek volna rá kíváncsiak.*
-A kiképzést otthon kaptam apámtól és anyámtól. Értek a korbácshoz, kardhoz, tőrhöz és egy kicsit a lándzsához. A legutolsó fegyvernemre sajnos nem maradt elég időm, így nem fejleszthettem tökélyre a tudományomat.
*Hangjában cseppnyi hencegés vagy felvágás sincsen, ezek mind ténymegállapítások. Sokáig és keményen tanult és meglett az eredménye. Kiképzéseinek emlékei az agyába tolulnak, és önkéntelenül is megfogja egyik kezével a másik csuklóján lévő vastag kötél-karkötőt. Na de micsoda pimasz kérdés, hogy nem-e levenné a csuklyát. Felháborodását nem mutatja, végtére is nem tudhatja a harcos, miért van rajta.*
-Tán zavar? De nem, nem veszem le a csuklyámat. Azt ki kell érdemelni. De ha tudni akarod, nem csúfít harci seb.
*Ennyi a magyarázat, se több, se kevesebb.*
-Azt, hogy milyen jó vagyok, nem a szavakból kellene megtudnod. Mondani akármit mondhatok neked, nem igaz? Hazudhatok is. Csak a harc számít, semmi más. Ha kívánod, megküzdhetünk.
*Mondja egy kis vágyakozással a hangjában. Régen nem harcolt már, és szinte viszket a tenyere, annyira használná már a kardjait vagy a tőrét. Attól nem esik hasra, hogy Ronshiroként bemutatkozott férfi a főbejáraton át megy be a Fekete Toronyba.*
-És attól, hogy a főbejáraton át mész be most jobban kéne téged tisztelnem? Vagy esetleg félnem kellene tőled? Nem csak harci érdemekkel lehet ilyen magasra jutni.
*Mondja tömören megfogalmazva gondolatait, és talán a férfi is tudhatja mire céloz. Az ágyasok néha még a legmagasabb rangú fegyverforgatóknál, tanácsadóknál és sok más személynél több kiváltságot élveznek. Bár belőle így első látásra nem néz ki semmi ilyesmit.*
-Kaareweth Y’Zokut vagyok. Hívj, ahogy tetszik. A név addig úgysem számít még nem társul hozzá valamilyen hódítás avagy más kiemelkedő tett.
*Íme, egy idegennek fogalmazta meg lényének alapjait. Évek óta nem adott ki senkinek se ennyit magából.*

~Azért is? Hmm..ezek szerint más dolga is van erre.~
*És miért ne lehetne? A férfinek nem dolga kideríteni mi az, nem is nagyon érdekli, ezért nem is kérdez rá. Végighallgatja a nő beszámolóját a harci tudása megszerzéséről, valamint a fegyverekben való jártasságáról, majd bólint egyet. Nem elismerésképpen, hanem hogy jelezze, tudomásul vette az elhangzottakat.*
-Jobban örülnék, ha látnám miféle szerzet vagy…
*Nem fűz hozzá többet a csuklya témához, így is túl sokat beszélgettek róla, pedig nincs akkora jelentőssége. Annak sokkal inkább, hogy a másik szívesen tartana bemutatót.*
~Szóval nem riad meg egy kis harctól! Helyes!~
*Ezeket magában jegyzi csak meg, de nem kezd bele a másik tudásának élesben történő tesztelésébe. Egyelőre. Inkább üldögél még egy kicsit, s cseverészik a másikkal. A kissé csípős megjegyzést, miszerint nem harci tudása emelte magasra, kissé zokon veszi, mindenesetre még nem mozdul. Megvárja még a bemutatkozást, azután szólal csak meg, de akkor eléggé hosszan beszél. Bár az más kérdés, kinek mi a hosszú.*
-Csak azért mondtam meg a nevem, hogy ha majd hírnevem lesz, elmondhasd magadról, hogy találkoztál velem. Nos, Kaareweth, ha hajlandó vagy megmutatni, mire is vagy képes, cserébe megláthatod, mi az, ami a Toronyba juttatott.
*Felkel a székről, majd a kocsma közepére sétál. Itt van egy viszonylag tágasabb rész az asztalok között. Sokszor látott már itt orkokat egymáson hemperegni. Sőt, olyan is volt, mikor besegített az alkalmazottaknak a rendteremtésben, bár abba egy-két ork belehalt, de a lényeg az, hogy rend lett elég gyorsan. Igaz, azóta a bestiák egy része kissé ferde szemmel tekint rá, de sebaj. A férfit ez nem izgatja túlzottan. Inkáb az, hogy mit is tudhat a harcos, ki magát Kaareweth-nek nevezte. Mikor mellette halad el, biztos ami biztos, odaszól neki.*
-Jössz akkor?
*A terem közepén megáll, majd baljával lassan kihúzza a hátán levő kardot hüvelyéből, közben jobbjával már meg is oldotta a köpeny okozta problémát. A ruhadarab egy közeli széken landol, s így a nőnek lehetősége van jobban megszemlélni Ronshirot. Mármint a ruházatát, meg valamelyest a testalkatát. Megszokott fekete ruhái vannak rajta, meg a bőr mellvért, az alkarvédők, no meg persze derekán a vörös kendő. Jobbjával kihúzza a másik kardot is, míg a bal kezében levőt megforgatja egyszer-kétszer, majd mikor a fegyver megáll a kezében, a fegyver tartása a másiknak eléggé rendellenesnek tűnhet. Apjától tanulta ezt a módszert, mikor is a penge a megszokotthoz képest pont ellenkezőképp áll, szinte párhuzamos a harcos alkarjával, a fegyver éle kifelé áll. Remekül lehet védekezni vele, bár nem olyan jól, mint egy pajzzsal, viszont ezzel könnyen lehet támadni is, ha úgy hozza a helyzet. Igaz, fejlett izomzat szükséges hozzá, mert a fegyver ily módon történő használata pont azon izmok nagyobb terhelését jelenti, amiknek a kard hagyományos módon történő forgatásánál nincs jelentősebb szerepük. A férfi egy kicsit azért odapillant a kocsmárosra is, aki már a pult alatt kotorászik fegyvere után. Ronshiro rávillantja szemeit, bár sejti, előbb-utóbb kidobják őket ezért, de annyit tán csak nyer, hogy a nő leveszi a köpenyt, mivel abban eléggé nehézkes harcolni. A kocsmáros pedig addig úgysem szól bele nagy valószínűséggel, amíg a berendezést épségben hagyják. Mert ő is szereti elnézegetni a balhét, hisz a férfi látta már számtalanszor, amint a bajszos csapos röhögve s ordítozva szurkol egyik-másik ocsmányságnak. Türelmét csak akkor veszti el, mikor a székek, asztalok a természeti törvényeket meghazudtolva repkedni kezdenek.*
-Na, mi lesz?
*Bíztatja egy kicsit a harc megkezdésére, majd jobb lábát hátrébb helyezi, térdeit kissé berogyasztja, testsúlyát pedig elöl levő lábára helyezi. Bal kezében a penge vízszintesen áll a teste előtt, a másik kard hegye a nő, éle a plafon felé néz, s a fegyver maga a férfi fejmagassága fölött van, majdnem teljesen vízszintesen. A két fegyver egymással majdnem tökéletes derékszöget zár be egymással, csak épp a két penge síkjai között van jó negyven centiméter távolság.
A férfi felkészült a harcra, s várja az első támadást, ami ha nem jön, maga lendül akcióba. Szíve hevesebben kezd verni, gyorsabban áramoltatva szét testében az adrenalint. Izmai megfeszülnek, készen arra, hogy agyának parancsára azonnal mozduljanak. Pupillái kitágulnak, figyelve minden apró jelre, ami támadást jelez, és fürkészve azokat a pontokat, ahol a magmat esetleg találatot tud majd bevinni. Nem akar sebet ejteni a másikon, csak tesztelni szeretné a tudását.*

*egy fekete-voros diszes csuhat, valllapokkal ellatott csuklyat, mely ala be van csatolva egy azonos szinu kopeny, s ehez illo csizmat viselo noi alak tolja be a nehez ajtot, latszolag konnyedseggel, s talan az valaszt ad a konnyu ajtonyitasra, hogy a boszorkanymesterek ruhaja van rajta. Ok a Magmatok legaltalanosabb magiahasznaloi, mert nekik van a legtobb pusztito varazslatuk. Nem hiaba hivjak oket minden elet karhozatanak, ha jatszi konnyedseggel olnek meg barkit, minden fele lelkiismeretfurdalas es banat nelkul. Viszont ara is van ennek a nagy pusztitasi kepessegnek. Ok a masodik olyan magiahasznalok, aki eletukkel fizetnek varazslataikert, hisz a magia eletenergiaikat is felemeszti.
Erdekes mod, megis vannak mar tobb idot megeltek kozottuk, mint amit egy atlag magat kepes lenne elerni. Senki sem tudja, hogy, de ugy nez ki, a halalosztas mesterei kepesek sajat halaluk orajat eltolni.
Szemei a csuklya arnyekaban vorosen villannak, amint szetnez a helysegben, mintha keresne valakit, vagy felmerne, hgoy olyan helyre jott-e, ahol erdemes barmit is tenni. Tekintete megakad Ronshiro-n, aki eppen egy masik noi egyedet probal becsabitani a minimalis harcterre. Halovany gunyoros mosoly, hogy a him meg most sem kepes leadni harci vagyabol.
De hogy ne keltsen tul nagy feltunest, inkabb a pulthoz setal. ekkor jut eszebe, hogy hangjanak nem hozott torzitot, de vegulis Ronon kivul ki ismerne a hangjat ebbol a csapatnyi orkbol? Senki. Es a hagzavar is eleg nagy ahoz, hogy Ron ne hallja meg, amit Seraphim mond a csaposnak.*
-nekem valami eros bort, es az o fogyasztasukat is fizetem*s mutatja a gyurut. Az pultos szemei tagra nyulnak*
-ha feltunest keltesz, szolok a gazdadnak*folytatja Seraphim, amitol a leny hirtelen aktivalodni latszik, s mintha semmi sem tortent volna. Csak ketten tudjak, hogy mi zajlott az elobb, mivel a tobbi pultos a sok rendelest keszitette elo a rabszolgaknak, hogy a verekedesre keszulo orkoknak vigyek.
Vegignez testoren, aki mar keszen is all a harcra, majd a nore nez, akit eppen probal becsabitani a harcterre. Igaz arcat csuklya takarja, de azert karateren latszik, hgoy ha Seraphim nem lenne magus, akarmit is tenne, ez a no kepes lenne megolni ot. Meg ugy is, ha nem tudja, kivel al szemben, mert ha tudja, akkor talan hezital egy masodpercig. Testore hasonlo, de Ron inkabb macso, mint kegyetlen - bar teny, ha akar, kegyetlen is tud lenni, latott mar egy-ket "merkozest" a kikepzotaborban, amikoris ez az ifju Magmat vagy 4 orkot vagott le...de az mas helyzet volt, mert akkor a him tudta, mire kell szamitani, itt viszont nem feltetlen, mert ahogy Seraphim elnezi ezt az idegent, nem tartozik egyik zaszloalljhoz sem. A titkos szolgalathoz es a kemekhez meg plane nem tartozhat, mert akkor gyorsan leleplezodne faja miatt.
Nem, ez a no egy jelenleg idegen a Fekete Torony szamara, s most majd kiderul, erdemes e arra, hogy szolgalja Frizéliust. Ha nem, akkor lehet eletben marad, ha erdemes, akkor meg az is elofordulhat, hogy Seraphimnak uj testor utan kell neznie...bar a Magmatok nem annyira forrofejuek, mint az orkok, de a harcban nekik is el szokott szallni az agyuk *

-A kinézet csak egy dolog, nem értem miért olyan fontos neked. A szememből mindent láthatsz, amit látni érdemes.
*Mondja Ronshironak amolyan ténymegállapítós hangnemben.*
-Nos, ha neked hírneved lesz, én már feletted fogok állni rangban. Onnan nézek majd le rád, méghozzá nevetve.
*Mondja, és most először felnevet. Nevetése éles, metsző, egyeseknek talán bántó. De most tényleg örül, mert úgy érzi egy hasonszőrűvel hozta össze a sorsa. Magabiztos, mint mindig.*
-De nem hiszem, hogy ez bekövetkezne. Én csak azért mondtam meg a nevem, hogy tudd, halálod pillanatában kihez kell majd könyörögnöd.
*Hát igen, Ronshironak valószínűleg az volt élete legrosszabb húzása, hogy a kezét megfogta. Ezt semmiképpen nem fogja neki megbocsátani, és ha nem is ma, de valamikor még megöli érte.*
-Megyek, persze.
*Mondja, majd önt egy kis pálinkát a poharába, és felhajtja az egészet. Csettint egyet a nyelve hegyével, majd feláll. Köpenyét leveti magáról, hogy ne akadályozza, miközben megtekinti az ellenfelét. Nem közönséges harcos, ezt elsőre látja rajta, de rosszul teszi ha lebecsüli őt. Közben új vendég is érkezik, ezt a szeme sarkából látja. De ugyan mit törődjön vele, őt most a harc izgalma kezdi fűteni, no meg a pálinka. Lekanyarítja köpenyét, és hanyagul a földre dobja. Sokáig lefele hajtott fejjel bámulja a padlatot, majd feltekint. Hosszú évek óta először vette le úgy a fejéről a csuklyát, hogy nem bízott abban, akinek arcát megmutatta. De sebaj, legalább valami kellemeset lásson a másik, mielőtt kibelezi. Arca, melyet egyenesen a férfi felé fordít, ovális alakú. A szokásosnál kicsit világosabb, de vörös szemei mélyen ülnek. Orra ívelt, nem túl nagy, nem is kicsi. Homlokán egyetlen minta látszik. A családneve az, melyet apja vésett sötét, hamuszín bőrébe még gyermekkorában. Sötét haja a dereka alá ér, amit egy laza, könnyed mozdulattal felcsavar, és megkötöz a tarkóján.*
-Mondtam, hogy nincsen harci sebem, legalábbis az arcomon.
*Mondja, és egy kisebb igazítást végez bőrvértjén, amit saját kezűleg készítettek az anyjával. Alatta fekete nadrágot, inget visel, lábán csizma van. Egy kicsit elgondolkodik, melyik fegyverét használja. Korbács? Kardok? Tőr? Mivel ellenfele kardokat választott ő is a két kard mellett dönt, így a korbácsot ráhajítja a köpenyre. Megáll Ronshiroval szemben, és a hátán lévő tokokból egyszerre, teljes szinkronban vonja ki két kardját. Megforgatja őket, izmai itt-ott megmozdulnak inge alatt. Nem gyenge, az edzéseknek megvan még ma is a maguk jutalma, pedig már sokkal kevesebbet gyakorol. A bal kezében lévő kard hegye Ronshirora mutat, míg a másik alatta van, és felülről nézve kereszt alakot formáz a másikkal. A jobb kezében fogott kard nem vízszintesen van, hanem kicsit lefele mutat. Arcán hatalmas vigyor terül el, ahogy egyre jobban élvezi a dolgot. A harc az élete, ez világosan látszik rajta. Lábait kicsit berogyasztja, biztos állásba helyezkedik. Bal lábát hátrább csúsztatja, mint a jobbat, és fejével intő mozdulatot végez.*
-Mi lenne?
*Kérdi mereven, meg sem mozdulva. Bolond lesz elsőnek támadni. Előbb akar leszűrni valamit a férfi tudásából, minthogy sajátját kiadja magából. Orrával aprókat szippant, már-már érzi a másik vérének kiömlő illatát. Perverz módon izgalmat érez, ha mások szenvednek. Lehet, hogy a másik csak tesztelni akarja, ő maga azonban ha tud, inkább fájdalmat akar okozni neki.*

*Ronshiro nem törődik a belépővel. Lehet jobban tenné, ha tüzetesebben is megnézné magának az új vendéget, de nem teszi. Most csak ellenfelére koncentrál. Minden idegszála megfeszül, szemeit a nőre függeszti. És nem azért, amiért egy férfi általában tüzetesebben megnéz egy nőt. Bár nincs baj a nő kinézetével, amit a magmat férfi most már gond nélkül meg tud figyelni, csak épp jobban tart a nő kezében levő két kardtól, minthogy hagyná elkalandozni a figyelmét a nő idomain. Majd lesz ideje rá, ha túléli. Egyszerre csak egy dologra koncentrál. Mert a nőből kinézi, hogy képes őt megölni is akár, hisz magmatok vére nem éppen arról híres, hogy hűvös és higgadt cselekedetekre hajtja ezeket a lényeket. Erre maga a férfi is élő példa, hisz nem sok lény merne kiállni csak úgy szórakozásból éles fegyverrel gyakorolni, ha nem ismeri eléggé gyakorlópartnerét. De Ronshiroban is ott a lobbanékonyság, ennek köszönhető, hogy most itt áll egy kocsma közepén, kivont kardokkal, szemben egy fajtárssal, aki, bár a férfi ezt nem tudhatja, bármikor képes lenne megölni őt, ha adódna lehetősége.
Mivel a másik nem támad, a kezdeményezés a férfire marad. Nem akarja tovább feszíteni saját idegeit se a várakozással. Pár pillanatig szemléli a nő által felvett pózt, levonva a kellő következtetéseket a támadáshoz. Most ráér gondolkodni kissé, de ha benne van a harc hevében inkább ösztönösen cselekszik. A nő állása kicsit furcsa neki. Leginkább az zavarja, hogy a nő pont ellentétes felállást vett fel, mint ő.
~Balkezes?~
*A tény nem tetszik neki, mert ritkán találkozik ilyen ellenféllel. No de sebaj, a támadásra kell koncentrálni! A nő ügyesen fogja a kardokat. Így elsőre eltalálni a testét szinte lehetetlen. A két karddal egyszerűen tudja védeni a szemből jövő csapást vagy szúrást is, ha oldalról támadna, akkor is csak egy ügyesen kivitelezett döféssel tudná eltalálni. De Ronshiro jobban szereti a közelharcot a szó legszorosabb értelmében, tehát nem egy méterről hadonászni egy karddal és vagy talál, vagy nem, hanem a lehető legközelebb szeret kerülni a másikhoz, hisz ilyenkor remekül használhatja lábait is, ráadásul karddal olyankor eltalálni is szinte lehetetlen, mikor a teste majdnem összeér a másikéval. Igaz, akkor neki sincs esélye a kardokkal, de ő ezt tudja és meg is van a saját technikája ilyen esetekre. Bár ezt a másik nem tudhatja…
Két fürge lépést tesz a másik felé. Egyelőre nem akar közel kerülni hozzá, mert ha nem sikerül, kijátszotta a nyerő lapját. Előbb inkább leteszteli a nőt. Először is abban, hogyan fogja a kardot. Jobbjában levő fegyverével a nő bal kezében tartott kardja felé csap nagy erővel, baljában tartott kardjával pedig felkészül a védekezésre, ha a másik támadásra szánja el magát. A pengét, melyet Kaareweth a jobb kezével fog, nem támadja egyelőre. Ha karddal támadja, elvesz a védelme, ha lábbal próbálná megrúgni a fegyvertartó kezet, de a nő ügyesebb, akkor egy mozdulat és a férfi már szerzett is egy újabb sebesülést. Ráadásul a lábán, ami rendesen hátráltatta volna a harcban. Így igaz, hogy ad egy kis esélyt a nőnek is egy rendesek kivitelezett támadásra akár, de ezt nem bánja, csak megvédi valahogy magát.*

*Teljesen bízva magában, önnön tudásában cseppet sem kételkedve várja Ronshiro támadását. Nem túlzottan tart tőle, mégha esetleg erősebb is nála. Véleménye szerint az ügyességen és a gyorsaságon éppúgy múlhat a párbaj kimenetele, mint a testi fölényen. Vagy éppen a kitartáson, mert őt elnézve akár egy fél napig is párbajozna, ha élvezné. Végigpásztázva a másikat szemei elismerően villannak felé, ahogy annak tartását alaposabban megfigyeli.*
~Nem rossz, nem rossz.~
*Gondolja magában. De sajnos azt nem látja benne, hogy a férfi olyan könyörtelen gyilkos-e, mint ő maga. Mert azt akarja, hogy az legyen. Mert nincs is jobb az olyan harcnál, mint az, amelyikben a saját életük a tét. Azt élvezi mindig a legjobban, mert a halál gondolata a legjobbat hozza ki belőle. De inkább nem hagyja, hogy elkalandozzanak a gondolatai, mert az megakadályozhatná fegyverei tökéletes forgatásában. Közben mintha egy pillanatnyi zavart látna Ronshiro arcán, ahogy a fegyvert tartó kezeit megszemléli.*
~Még jó, hogy kétkezes vagyok.~
*Ötlik az eszébe. Apja rengeteg kínzással szoktatta rá, hogy ne csak a jobb kezét használja. Igencsak jól emlékszik rá. Az egyik kezét mindig a testéhez kötözte, és csak a másik kezében foghatta a kardot. Aztán amikor azzal már jól ment a támadás és a védekezés is, akkor az eddig fegyverforgató kezét kötötte a testéhez, míg az eloldozott, zsibbadt kezével kellett folytatniaa gyakorlást. Így mindkettővel tulajdonképpen ugyanolyan jó vív, vagy legalábbis majdnem. A legtöbben jobbkezesek, ő épp ezért a balt szokta támadásra használni. Várja, csak várja a támadást, mert ő ugyan meg sem mozdul, az biztos. És nem is kell olyan sokáig várnia rá, mert ellenfele előrelendül. Hogy milyen szisztéma vagy meggondolás alapján támad, még nem tudhatja. Amolyan vicsorgás-félét produkál, amint a férfi két lépést tesz felé. Végre valami megmozgatja a tagjait, az elméjét. A férfi jobbjában tartott fegyverével csap az ő bal kezében tartott kardja felé. Ördögi vigyora még szélesebb lesz. Mielőtt összecsattanna a két fegyver, egy szempillantás alatt bal felé mozdítja el a bal kezében tartott kardját, míg a jobb kezében lévőt akadály nélkül feljebb emeli, ily módon hárítva azzal a támadást. Lábait kicsit jobban berogyasztja, hogy ne veszítse el az egyensúlyát. Bár így a hasa most szabadon van, de ezzel nem törődve inkább ellentámadásba megy át. Bal kardjával, amint a másikkal a támadást már hárította, alulról felfele félkört ír le, egyenesen a másik nyaka felé. Lábait viszonylag kiegyenesíti, hogy eltalálhassa a célt. Igyekszik majd váratlan mozdulatsorokat belevinni a támadásába, és mindig más szögből, más irányból támadni, hogy összezavarja a támadóját. Ez már máskor is bejött, hátha most is sikerrel jár majd. Igaz, ami igaz, ez edző vívásnak indult, de a vérét nem tudja fékezni, mely máris halálra vágyik. Nem biztos benne, hogy azzal megelégedne, ha legyőzné Ronshirot.*

*A támadást nem szánta halálosnak, sőt, sikeréhez sem fűzött hiú reményeket. Tulajdonképpen remélte, hogy Kaareweth hárítja majd támadását, mert akkor van valami alap harci tudása. Ronshironak nem kellett csalódnia, partnere simán vette az első akadályt. Jobban is, mint ahogy a férfi várta. Hiába volt készen bal kezében a penge gazdája életének védelmére, nem volt szükség most eme szolgálatra. Látja, amint a nő bal keze kimozdul, s érzi az erőt, mi visszafogja fegyverét. A másik jobbjában tartott fegyvere az. Gyorsan visszahúzza fegyverét, hogy újra lecsaphasson, ehhez jobb lábával hirtelen hátra is lép, hogy majd nagyobb erőt vihessen a támadásba. De hiába erősebb a férfi, mégsem erre alapozza taktikáját. Még egy jól kidolgozott magmatelf teste sem ér fel mondjuk egy hasonlóan edzett emberéhez, egy orkéhoz pláne nem. Izmai is a gyors mozdulatokhoz szoktak, nem pedig a lomha, de annál erősebb letaglózó ütésekhez. Véleménye szerint a szomszédos országokban jobban félnek egy osztag jól képzett magmattól, mint egy egész zászlóaljnyi orktól. Bár ez koránt sem biztos, mert nem sok olyan külhoni van a környező területeken, aki tapasztalatairól beszámolhat a magmatelfek harctudását illetően. Éppen ezért most is gyorsasága mentheti meg, az, hogy valamivel erősebb, csak elenyésző előny.
S meg kell hagyni, a nő is gyors, a balra elrántott penge máris a férfi torka felé sziszeg.*
~Lépj hátra!~
*Ezt súgta volna neki fiatalabb korában ösztöne, ami minden áron védte volna életét. De ez az idő elmúlt, köszönhetően a szülői nevelésnek. Apja belenevelte azt, hogy mindig gondolkodjon, mi lehet a legjobb lépés. Ebből lehetett később eljutni odáig, hogy eme előbb említett védekező ösztön „harcos ösztönné” váljon, ami pillanatok alatt dönt a helyes taktikáról. S ez az ösztön most mást mond.*
~Előre, vagy hátra?~
*Ha most ezen elkezdene gondolkodni, egy-két pillanat múlva már nem is élne. Még szerencse, hogy ezt az ösztönt csak tovább erősítették benne a kiképzőtáborban, így az most is szinte töredékmásodpercek alatt kiadta a parancsot.*
~Előre!~
*A férfi ennek megfelelően az előbb hátrahúzott lábával villámgyorsan előre lép, miközben jobbjában tartott kardját felemeli, hogy háríthassa vele a támadást. Lábaival ismét kissé berogyaszt, nyakát is behúzza, mivel a lendületes támadás ereje nagyobb is lehet, mint a férfi hirtelen keltett ellenállási próbálkozása. Bal kezében a fegyver most végre szerephez jut: meglendíti alkarját, nem túl nagyon, mindössze annyira, hogy a hárítás után visszább mozduló fegyvert eltolja jobbra, így kiszélesítve azt a rést, amin Ronshiro közelebb juthat a nőhöz.
S ha sikerül kivédeni az ütést, a másik pengét pedig eléggé eltolni, akkor még egy lépést próbál tenni előre. Már így is elég közel van a másikhoz, épp ezért a bal lábát úgy szándékozik helyezni, hogy éppen a nő jobb lába mögé tudjon lépni, majd arra a lábára helyezve a testsúlyát még közelebb jutni a nőhöz. Ha ez sikerül, arcuk egy pillanatban majdnem összeér, de a férfi testével nagyot próbál taszítani a másikon, hogy az egyensúlyát vesztve átessen azon a bizonyos ügyesen elhelyezett bal lábon…*

*Manővere majdhogynem sikerült. De csak majdhogynem. Ez nagyon is feldühíti. Nem hitte volna, hogy egy ilyen kifog rajta. Pedig mennyire örült már előre a férfi vérének! Legszívesebben venné a korbácsát, és körülbelül három méter távolságból miszlikbe szaggatná a hátát, és csak nevetne a lefittyedő bőrdarabok láttán. Sok erőt és gondot belevitt a támadásba, és a férfi nem várt módon sokkal jobb, mint hitte. Ronshiro felé csak úgy száguld a pengéje, de nyilvánvalóan nem elég gyorsan. Vagy nem olyan gyorsan, mint maga szerette volna.*
~Az ördögbe!~
*Mérgelődik magában, ahogy a támadását a jobb kezében lévő karddal hárítja. Gyerekkorában, amikor nem sikerült egy ilyen támadása, mindig toporzékolt csalódottságában, de most ilyesmit nem engedhet meg magának. Inkább még elszántabb harcba kíván bocsátkozni, mint eleddig. A férfi a nyakát behúzva már-már mulatságosnak hat, ám mégsem neveti el magát. Kardjával kitolja az ő kardját, így nyílik rés a testén egyre jobban. Hiába, minden támadásnak és védekezésnek van gyengepontja. A harc során derül csak ki, hogy mennyire halálos egy ilyen illetve, hogy van-e rá valamilyen „gyógymód”. Ellenfele már veszélyesen közel van a testéhez, arca az ő arcához olyan közel van, hogy arról már esetleg obszcén dolgok juthatnának az eszébe. Lába mögé egy láb kúszik, és erős taszítást érez. Hátrabukik, illetlen szavakat ordítva, meglehetősen hangosan. De a fegyverforgatás elsajátításához nem csak a különböző fegyverek kezelése tartozik, hanem az esésből való gyors felkelés is. Így kézletétel nélkül, viszonylag simán, bukfencezik hátra kettőt, majd kicsit arrébb talpra szökken. Vörös szemei megvillannak, egyébként szép arca most elég torz. Gondolva egyet gyors egymásutánban megteszi az őket elválasztó távolságot, jó két méterre Ronshiro mellett elbukfencezik újfent, majd rögtön talpon is van. Háta most a férfi hátára néz, és lendületét megfordítva és kihasználva bal kezében vízszintesen megindul hátrafele a pengéje, egyenesen a másik dereka felé. A pengével együtt teste is mozgásba lendül ugyanilyen irányban, és úgy igyekszik fordulni, hogy pont a hátát lássa, vagy ha a másik időben megfordul, akkor pont szemben legyen vele. Jobb kardját közben maga előtt tartja, még véletlen sem engedi le, nehogy a hasába vagy az ágyékába kapjon egyet. Hisz ami ott van, annak lesz még feladata valamikor.*

*kikapja az italt, elotte, kozben es utanna is nezi a harcolokat. Igazsag szerint berepitene oda egy arnylabdat, hogy tudja mar az a kis harcos leanyka, hogy hol is a helye, de lehet, jobb ilyen teren, mint testore. Majd elvalik. De ha sokaig huzodik, akkor talan az egyre hangosabban szurkolo orkok vetnek veget ennek a mesteri parviadalnak egy kocsmai verekedes meneteben.
Amikor a Magmat nosteny hatrabukfencezik, Seraphim csodalkozik, hogy nem megy neki az asztalnak, amitol ugy talan 1 milimeterre allhatott meg. Ez mar jo jel, es igy mar tu7dja, jo harcos az, kivel testore harcol. Igaz, amig nem jon meg Frizélius, addig Ront meg kene tartani jo szeretonek. Legyen ahogy alakul, Seraphim elhatarozza, hogy megvedi Ron eletet, ha kell felfedve magat, es majd beallitja a not az elitosztag vezetesere, amit nemreg egy Aralinth nevu Magmat latott el - sajnalatos modon tulsagosan tettszve annak a papnak, aki hosnonk akart az ujjai kore csavarni, hogy hatalmat bovitse, igy minden szempontbol menekulnie kellett annak a fiatal es meg erintetlen kis Magmat fruskanak.
Egy nagy korty a borbol, ahogy a nosteny elbukfencezik testore mellett - nem is erti hogy lehetseges ez?! - s a hata fele vag. Seraphim tekintete azonnal metszove valik, s talan meg harc kozben is igen idegesito tud lenni; s ahogy halad a pillanatok alatt egyre agresszivabba valo harc, ugy hangosodnak az orkok is a csehoban. Egyesek mar egymast pufolik, hogy hogy mernek egyikre vagy masikra fogadni, meghozza pont ellenuk, s mar egy-ket korso is elreppen. Szerencsere feketeacelbol vannak, igy minimalis horpasztasokon kivul nem lehet benne kart tenni.
S hosnonk csak nem akarja annyiban hagyni, kezeivel megcsinalja a szukseges mozdulatokat egy arnylabda ellovesehez. Nem akarja elveszteni ezt a tobbi kozul kituno, ragyogo szeretot, am ekkor valami, a legtobb Magmat szamara ertelmezhetetlen dolog tortenik.
A Manahalo finom, am annal jobban erzekelheto pendulese. Seraphim megerzi. Itt az ido. A csuklya alatt szeme szo szerint langra kap, kezeben a kimondott szavak hatasara, melyek egyaltalan nem hangzanak evilaginak, egy sotet arnygomolyag jelenik meg, melyet a harcter kozepere lo, hogy mindket harcos eszrevegye...legalabbis remeli, hogy meg nincs voros fuggony efektus, es abba birjak hagyni, mielott SEraphim megserulne a kocsmai verekedesben, es mielott Frizélius tenne barmit is.*

*A csel bejött, a másik átesik lábán, majd a földön találja magát. Ha vérre menő harc lenne, Ronshiro nem hagyta volna félbe a mozdulatot, hanem az esést megtoldotta volna egy a nő után küldött szúrással. De a férfinak egészen más tervei vannak a nővel, minthogy végignézhesse, amint a formás, de akkor már élettelen testet szállító fatákolmány lángra lobban az egyik lávatóban, hogy gyermeke halott testét visszaadja szülőjének, a tűznek. De ezt ő nem akarja, főleg hogy a másik ilyen jó harcos.*
~Hmm…nem rossz!~
*Ez a gondolat fut át rajta, mikor látja nő gyorsaságát, ahogyan felpattan a földről. Hatalmas lelkierő kell ahhoz, hogy megfékezze az évek során beivódott reflexet, és ne csapjon a mellette elguruló nő után kardjával. Mert mit ér egy újonnan felfedezett ragyogó harcos, ha jobb esetben is jó pár hétig nélkülözni kell majd, hacsak nem szenved maradandó károsodást? Persze azért követi testével a nő mozgását, így érzékeli az újabb támadást, ami ezúttal a testét célozza feje helyett. Mivel nem támadott az előbb, pedig megtehette volna, most pillanatnyi előnybe került a másikkal szemben. Amaz háttal áll neki, úgy indítja a támadást. De ez várható volt, hogy a másiknak fordulnia kell majd, hisz háttal állva, legyen bármilyen képzett harcos, esélye sem lenne ellene. De így se hagy sok lehetőséget a másiknak. Egyetlen lépést tesz csak előre bal lábával, amilyen gyorsan csak tud, hogy a kardjával védje a támadást, s talán a pengét blokkolja, nem a kinyújtott kart. Nem tudni akkor mennyire sérülne meg a másik. Baljában megmarad a fegyver, de a jobbjában tartottat elengedi, hogy a nő jobb karját megmarkolhassa. Ha sikerül elkapni, akkor a férfi a nő testét visszarántva jobb térdével már könnyen megrúghatja azt a veséje tájékán, ami nem lehet kellemes a magmat nő számára. Ezután a rúgásból a lábát úgy engedi le, hogy talpával hátul a nő térdhajlatába tapos, ezáltal kényszerítve térdre. Úrnője jobban szereti, ha a rá támadókat élve kaphatja a kezei közé, mert így saját maga leckéztetheti meg az illetőt. És a férfi éppen ezért hozzászokott az efféle „elfogó trükkökhöz”.
Ekkor röppen a harctérre egy sötét gömb, ami nagyon ismerős a magmatnak. Akár sikerült a nőt térdre kényszerítenie, vagy csak a támadást tudta kivédeni, most odapillant, ahonnan az „áldás” érkezett. Nem tudja biztosan, de elég valószínűnek tartja, hogy aki az imént „beleszólt” a küzdelembe, nem más, mint úrnője, Seraphim.*
-Elég!
*Hangja ellenkezést nem tűrően csattan. Egyrészt a pultnál álló nő miatt, másfelől azért mert az orkok is lassan megbolondulnak a harc láttán, s a végén még beszállnak. Az pedig nem lenne túl jó. Tesz két lépést a csuklyás felé, majd kezeit keresztbe teszi mellkasán, fejét előrehajtja, így üdvözli munkaadóját. Nem térdepel, mint a parasztok.*
-Úrnőm!?

*Még ha jó harcos is, akkor sem eléggé. Utolsó lépése meglehetősen elhibázott, mint utólag kiderült. Sebaj, bármely nap ugyanolyan jó a halára, villan át az agyán, amikor az első rúgást megérzi a veséje környékén, miután Ronshiro elkapta a karját. Majd újfent fájdalmat érez, a térdhajlatában, és térdre esik. Nem túl előnyös póz. Gúzsban van, de ettől még nem keseredik el. Elengedi mindkét kardját, mintha legalábbis megadná magát. De neki ilyesmi nem szokása, és nem is lesz az. Amíg él, soha nem adja fel, a természete és vére nem engedi. Épp megfogalmazódik még valami a fejében, amikor sötétség veszi hirtelen körül őket.*
- Hogy a fene…? Ki a…?
* Hőzöng fennhangon. Nem szereti a mágiát, és nem bízik egyik használójában sem. Csak a fegyvereiben van bizodalma. De örül vagy sem a dolgok ilyetén alakulásának, ez van. Még akár ki is használhatja a dolgot. A sötétség előtt fél szemmel látta, hogy az orkok, azok az undok fattyak kezdenek nagyon lázba jönni. Nem hiányzik a sok mamlasszal egy balhé. Parancsoló hang csattan. Meg sem rezzen. Ronshiro ellép mögüle, és mivel nincsen semmilyen kényszerítő erő, ami továbbra is a földön tartsa, maga is feltápászkodik. Fáj még neki a veserúgás, de annyira nem, hogy méltóságát feladva térdepeljen, mint egy koszos szolga. Tesz pár lépést, és vet egy pillantást arra, akit a férfi úrnőmnek nevezett. Nem illetődik meg. Tiszteletet szintén nem mutat felé, egy cseppet sem. Inkább, hogy tevékeny legyen, felveszi a fegyvereit és fél szemmel nézi, ahogy a harcos keresztezi a kezeit, és lehajtott fejjel üdvözli a másikat. Amíg nem szólnak hozzá, egykedvűen ácsorog, a pálinkásüveggel szemezve.*

*szerencsere a hataskeltes sikeres volt, s a ket harcolo Magmat abbahagyta a marakodast. Azon viszont csodalkozik, hogy Ronshiro azonnal tudta, ki van a kopeny alatt, miutan a varazslat elrobogott koztuk. Nem mintha Sraphim lenne az egyetlen kaosz utat koveto magiahasznalo, de ha mar ennyire lebukott, akkor mar hatratolja csuklyajat, s így a vorosen izzo szem boldog smaragdszint olt magara, ahogy a Karilonthiaiaknak baratsagosnak mondhato kinti voroses-naracs feny megvilagitja Seraphim arcat, mely leplezetlen izgatottsagrol tanuskodik.
De nem ugy nez ki, mint akit a harc nyugozott le ennyire. Ha harcrol van szo, akkor inkabb folyekony masszava olvasztja ellenfelet egy arnylabdaval, vagy elsorvasztja, de fegyverrel sosem harcolna. Nem az o kenyere, s inkabb atadna testet egyszer egy orknak, ha azzal megmentheti magiajat, mintsem anelkul eljen, mint hatalmatol megfosztott kiraly. Az nem lenne jo, sott, talan rosszabb lenne, mint a pokol barmely kinja...bar errol inkabb ura tudna meselni, hisz o jart ott. Vagyis valoszinuleg ott, mert ha okkult tudasa jo, akkor az ajtokat egy hatalmas tunder lelke orzi, akit Frizéliusnak sem sikerult legyoznie...talan azert mert ez a tunder elet es halal ura.*
-visszajott*csak ennyit mond izgatottan, remelve, hogy Ronshiro erzekeli a majdnem robbani keszulo menetvagyat. S egyaltalan megerti, hogy ki vagy mi is jott vissza. Ha nem, akkor majd megtudja, annyi gond legyen.
S ekkor oldalra sandit a harcos nostenyre, felvonja vekony am kecses szemoldoket, majd visszaemeli smaragd iriszeit a testorere. Igaz eredeti celja az lett volna, hgoy Azomisz megfizessen orcatlansagaert, hogy Seraphimmal fizettetni akart, de majd ura rakuld valakit, hogy megleckeztesse...igaz hosnonknek meglett volna ra a sajat modja, de igy mar nem tudja elhalasztani, s minel tobbet varnak, annal tobb ereje lesz Azomisznak.*
-jojjon?*kerdi Ronshirotol, mint aki eppen egy uj Magmatot vizsgaztatott...*

*Nem csak úrnője használja ezt a fajta mágiát, a férfi mégis tudta, ki küldte nekik az "ajándékot". Ha ugyanis egy másik káoszmágus lett volna az illető, akkor ha már egyszer beleszólt volna a küzdelmükbe valamely okból, hacsak személyes nemtetszés miatt is, akkor nem melléjük célzott volna. Annyira pedig nem mozogtak, hogy nehéz lett volna eltalálni őket. Ezért volt Ronshiro annyira biztos a dolgában. S igaza is lett. A csuklya alól Seraphim arca tűnik elő, mely most érdekesnek hat. Izgalom tükröződik szemeiben, de ez most nem olyan, mint szokott. És még zagyvaságokat is beszél. Talán megbolondult?*
~Visszajött?~
*Hirtelen nem érti, kiről lehet szó. Először hátrafordul Kaareweth felé, hogy netán ő lenne ama bizonyos valaki, aki visszatért volna!? Nem, az nem lehet, a férfi biztos benne, hogy nem látta még a nőt. Vagy azelőtti lenne az eset, hogy ő idejött? Furcsán néz vissza a "varázsos" nőre, mert nem érti a helyzetet. Mikor a kérdést a harcos sorsáról neki szegezi, rájön, hogy nem róla volt szó. Csak bólint egyet válaszképp, majd megfordul. Látta már az imént is, hogy a nőnek nagyon megtetszett a pálinkás üveg, ezért az asztalhoz sétál, felkapja, majd Kaareweth-hez megy, kezébe nyomja, és neki szegezi mondatait.*
-Szedd össze a dolgaid és gyere velünk, ha szeretnél. Az italt is hozhatod.
*Majd vállára teríti köpenyét, baljából a kard visszacsusszan a hátán levő tokba. A földön heverő másik fegyverét is elteszi, majd kinyitja az ajtót, hogy előbb Seraphim, majd a másik nő is kiléphessen rajta. Ezután fejére húzza a csuklyát, s az ajtóból még visszanéz a bent már szinte tomboló orkok tömegére. S ő érezné magát rosszul, hogy itt járt a fogadóban, mégse volt nagyobb verekedés. Ez nem így szokott lenni. De hogy ez ne maradjon így, felkap egy üres kupát az egyik asztalról, majd nem épp kíméletesen hátbadob vele egy neki háttal álló orkot. Az fordul és megcsap egy másikat a szemtelenségért. Az persze látta, ki kezdte a balhét, s dühösen a férfi felé indul. Ronshiro egy egyezményes kézjellel jelzi neki, hogy miket csinálhat ha kedve szottyan, s bár ezzel csak jobban felidegesíti a szörnyszülöttet, az nem torolhatja meg most a sértést, mivel vagy három másik tarsa vetődik rá, megkezdve a hely napi szokásos amortizálását. A férfi arcán gonoszkás mosoly fut végig, majd becsukja az ajtót, s a két nő után indul.*

*Arcán az undorhoz hasonlítható kifejezés jelenik meg a felé intézett mondatok hatására*
-Milyen kegyes vagy, hogy engeded!
*Gúnyolódik a hozzá szóló férfival. Nincs elragadtatva a leereszkedő beszédtől, ha pedig ellenkező nemű vetemedne ilyesmire, akkor pláne nem. De persze az is lehet, hogy ő képzel bele nem létező dolgokat. Azért a biztonság kedvéért ezt is megjegyzi magának, gondolatban felírja a kézfogdosás mellé a férfi rossz pont- listájára. Hogy a jó pontok közé mit írt fel eddig? Hát csak a harci tudását, mást semmit. Közben kardjai már rég a tokokban pihennek, így nem sok dolga maradt. Felveszi a korbácsát, és egy lágy mozdulattal, mint anya a gyermekén, végigsimít rajta. Hiába, ez a fegyver a szíve csücske, feltételezve, hogy van olyan neki. Az övére akasztja, majd gyors mozdulatokkal kiporolja a köpenyét. A padlat nem volt olyan koszos, mint hitte, de nem is tisztának mondható. Felveszi, mert utálja kézben vinni, feleslegesen foglalná le mancsát. Míg Ronshiro kitárja az ajtót, csuklyáját a két kézzel a fejére igazítja, jó mélyen lehúzva, hogy takarja arcát. Ennyit mutogatta, és nem többet. Kilép az Úrnő nyomában, egy jó mélyet lélegezve. Végre szabad levegőn van egy kicsit. Az orkok puszta jelenléte is zavarta. Hát még a szaguk. Cseppet sem megdöbbenve fordul hátra, mikor zajt hall. Ronshiro gonosz módon megdobta az egyik szerzetet, mire az egy másikat, a vélt ellenfelet, üti meg. Szívesen maradna megszemléli a végeredményt, mert abban teljesen biztos, hogy tömegverekedés lesz belőle. Kárörvendene egy sort, és a végén talán még jól beléjük is rúgna, ha lenne rá lehetősége.*
~De milyen kár, hogy nincsen!~
*Gondolja még távoztában, némi sajnálkozással. Még csak véres sem lett a kardja. Ennyi erővel akár puszta kezes közelharcot is vívhattak volna. Ennek a gondolata felvet benne egy új ötletet, amit úgy határoz, alkalomadtán megvalósít majd. Még csak taknyos sem a csizmája. Még a fájdalom szikráját se látta egy szempárban sem. Összességében sikertelennek könyveli el a nap eddigi részét. Várja, mit hoz a többi.*