Lávafolyó és környéke

*Lassan halad. Minek is sietni? Ahova igyekszik, az nem megy el, így nagyon is ráér. Ideje amúgy is annyi van, mint a lávatenger. Ugyan még jó messze van a vulkántól, és a kifolyó tűzforró lávától, ám határozottan érzékeli a különbséget, ami ezt a helyet olyannyira megkülönbözteti a várostól. A valahol megbúvó vulkán kúp irányába vágyakozva néz vöröses szemeivel, ám nem látja rendesen az azt körülvevő sűrű hamufelhőtől és gőztől. Pedig mennyire szeretné! A vöröses-sárga folyamokat, amiknek már szürkés-fekete réteg vonja be a felszínét, ahogy egyre lassulnak, egyre sűrűsödnek. Ahogy elpusztítanak mindent, ami él. Ahogy utat törnek maguknak, akadályt nem ismerve. Igen, ha mondani lehet, tisztelettel gondol a természet eme gyermekére, ezért hátratolja elmaradhatatlan csuklyáját, és megmutatja olyannyira őrzött arcát. Szemei vészesen csillognak, de hogy mit rejtenek, azt nem tudni. Orrával most aprókat szimatol a levegőbe, amelynek itt más a szaga. Határozottan kellemesebb. Elégedetten bólint egyet, és úgy határoz, hogy talán egyszer majd jobban a közelébe merészkedik, ám nem most. Most máshoz van kedve. Nem, nem fémet fog keresni. Úgyhogy kiválaszt egy megfelelő nagyságúnak tűnő melegvizes gödröt. Körbenéz, majd megnyugodva leveti a köpenyét. Lehámozza magáról összes fegyverét és ruháját. Katonás rendben mindent odarak a gödör mellé, legfelülre a kardokat. Soha nem lehet tudni, ki jön erre. Tartása még így, védtelenül is, úgyszólván merev. Már-már hideg lehetne, ha nem lenne magmat. Talán helyesebb szó rá a rideg. Rideg, mint a fém, melyet innen bányásznak. Első lépésként óvatosan beledugja a vízbe a bal lábfejét. Jólesően szisszen egyet, ahogy a meleg végighalad karcsú, arányos testén egy-két apró remegés kíséretében. Régen nem érzett ehhez hasonlót. Lábát jobban beleengedi a vízbe, majd teljesen beleereszkedik. Hagyja, hogy hosszú, sötét haja beleérjen a vízbe, és úgy terüljön szét a felszínén, akár a pókháló. Rátapad a nyakára és a mellkasára, kellemesen csiklandozva. Úgy fordul, hogy arccal a vulkánra nézhessen, de hogy a fegyvere is a közelben legyen. Szemhéjait élveteg módon lecsukja, hogy jobban érezze a mozdulataitól a teste körül áramló forró vizet. Jobb kezének mutatóujjával a homlokán lévő írást babrálja. Hej, de régen is volt, de már maga az emlék is eltorzítja az arcát, ahogy eszébe jut, mint fogta az anyja a fejét, miközben az apja mélyen a bőrébe véste a család nevét, hogy soha el ne felejtse. A sebből kicsorgó vére beborította az arca nagy részét, lefolyt egészen a szájáig. Anyja fogta az állkapcsát és erős szorításával kényszerítette, hogy nyissa ki, és igyon belőle. A saját véréből, az anyja és apja vérének a keverékéből. Ezek után hogyan is tehetné meg, hogy elfelejti? Emlékeiben most éppúgy elmerül, mint a meleg vízben.*

*Lassú léptek koppanása hallatszik a kemény talajon. Egy csuklyás, köpenybe burkolózott Alak igyekszik a kis mélyedések felé. A csuklyás alak egy magmat férfi, Ronshiro, Seraphim úrnő személyi terstőre. Bár ezt nem sokan tudhatják róla. Szeret ide járni, a "lyukakhoz". Itt szokta felfrissíteni magát már meglehetősen hosszú ideje. Most is ezért jött. Sokat jár-kel az orkok közelében, s így akarva-akaratlan "átveszi a szagukat". Na nem olyan módon bűzlik, mint azok az ocsmányságok, de saját magának már nem elviselhető az "illat". "Törzsgödre" felé tart éppen, mikor kiszúr egy kupacok a földön, az egyik fürdőhely mellett. Ruhák azok, rajtuk jól kivehető a két kard. Lassan odasétál megnézni ki az, aki szintén ide jár, mert hogy nem ork, annyi bizonyos. Közelebb érve felismeri Kaareweth-et, s hangosan köszön is neki:*
-A magmalény forrósítsa napod! Látom te is felfedezted ezt a kellemes kis helyet!
*Odaballag a mélyedés széléhez, amelyikben a nő fürdőzik, majd megáll a szélén, de azért nem annyira közel, hogy ha a nőnek hadakozni támad kedve a kardokkal, esetleg elérje. Szemérmetlenül néz végig a nőn, legalábbis addig, ameddig látja azt. Majd leveszi a köpenyt, a földre dobja, majd szépen sorban elkezdi ledobálni magáról a többi ruhadarabot is. A fegyverek, a bőrpáncél, az alkarvédők, az ing,a derekán levő vörös kendő mind mind a köpenyre kerül. A csizmák is odakerülnek a ruhák mellé a földre. már csak a nadrág maradt, mikor a nőhöz fordul.*
-Elfordulnál, kérlek!
*Majd nem bízva a nő "segítőkészségében", hátat fordít neki, s úgy szabadul meg a nadrágtól. Azt sem hagyja a földön. Megfordul, mindkét kezét végig ágyéka előtt tartva, s lábával rúgja oda a ruhadarabot a többi tetejére. Lassan elindul a víz felé. Csobbanni szeretne végre egy nagyot. S most a lávalény társaságot is adott neki. Így legalább nem fog unatkozni.*

*Hagyja elkalandozni a gondolatait, agyának rejtekhelyeit barangolja be. Olyan dolgokra emlékszik hirtelen, amikről nem is tudta, hogy megtörténtek vele. Talán a hely tette, talán a láva és a tűzhányó közelsége. Talán csak a magány. Ebből a merengésből mozdítja ki pár koppanás. Csizmák koppanása. Lustán nyitja ki szemét a hangokra. Dús szempillái alól egy aprócska résen leselkedik ki, és hallat egy gúnyos horkantást.*
~Áh, csak Ronshiro az.~
*Gondolja magában a horkantással egyidejűleg.*
-A tiedet is! Felfedeztem, mint te is láthatod.
*Viszonozza a köszönést, és visszacsukja szemeit. Nincsen semmi látnivaló, végül is. Beszéd közben karjait széttárja, hangsúlyozva az igent. Kivételesen nagyon jó hangulatban van, legalábbis magához képest, így nem ragad fegyvert egyből. A felszólításra, hogy forduljon el, csak egy megvető és talán lemondó sóhajjal reagál. Még mindig nincsen pozitív véleménnyel a hímekről. Szemei a továbbiakban is csukva vannak. Minek is érdekelné a másik vetkőzése? Ha meg ennyire szégyenlős, akkor nem kezdhet vele semmit se. Ő maga nem jött zavarba attól, hogy a férfi így látja. Végül is jórészt a víz alatt van, és hosszú haja betakarja. És egyébként is, a meztelenség teljesen természetes dolog. Hogy múlassa az időt, két oldalt a kezeit mozgatva lötyköli a vizet, amolyan gyerek-mód.*
-Még ma bejössz, vagy talán kint maradsz?
*Teszi fel az egyetlen kérdést, ami eszébe jut ezzel kapcsolatban. Minthogy nem sok közös témájuk van még. Persze, ami késik nem múlik. Ugyanolyan vakon, ahogy eddig is, mozdul meg a gödörben. Feljebb húzza a két lábát, térdei kilógnak a levegőbe.*
-Van hely bőven.
*Teszi még hozzá. Ha nem jön, akkor az, az ő baja lesz. Egyedül is tudja élvezni a forró fürdőt.*

*A magmat meglepődik, milyen jó kedvében találja a nőt. Ezt igazán nem szokta meg tőle. Legutóbbi találkozásukkor is meglehetősen harapós kedvében volt. Elnézi a kis gödröcskét, ahova bemászni készül a másik mellé, majd megcsóválja a fejét.*
-Látszik, hogy csak most fedezted fel a helyet. De csak neked talán megmutatom, hova érdemes menni!
*Az említett hely pedig egy szép mélyedés, amely alighanem a legnagyobb a környékben. Jó másfél méter mély, majdnem két méter széles és jó három máter hosszú lehet. Ott lenne hely bőven mindkettejüknek. Bár itt is elférnek éppenséggel. Ronshiro be is mászik fajtársa mellé. Lábait kinyújtja, melyek így a nő mellett húzódnak, talpai annak a falrésznek támaszkodnak, amelyiknek Kaareweth háta is. A víz melege kellemesen bizsergeti bőrét.*
-Nyugodtan nyújtsd ki a lábad! Úgy is elférek.
*Majd miután felvilágosította a nőt, kissé távolabb húzza lábait a nő testétől. Nem szeretne ugyanis hozzáérni, mert ki tudja, miféle reakciókat váltana ki belőle a dolog. Majd ezek után a vízbe bele nem merülő részekre kezdi lötykölni a vizet. Hisz végül is ezért jött: megtisztulni. Hitében is, mivel a láva közelsége közel hozza istenét is, s ilyenkor elmerül gondolataiban, s számba veszi, mi az, amit elkövetett, de nem kellett volna. Most is ezen gondolkodik, lehunyt szemekkel, fejét hátrahajtva, mialatt a meleg vízzel folyamatosan öntözi testét. A lecsorgó víz olykor érdekes ívet ír le egy-egy, a férfi testén levő heg miatt. Hálát adhat a magmalénynek, hisz mindössze négy-öt sebhely nyoma látszik a testén, ami most észrevehető, az egy vágás emléke a jobb karján, ball vállába egy nyílvessző állt valamikor, jobb oldalt a mellkasán pedig van egy keskeny pengétől származó szúrt seb nyoma. Elgondolkozik, de semmi olyan nem jut eszébe, amit elítélne istene. Most jó hete volt. Kinyitja a szemeit, s újra a nőre néz. Megvizsgálja újra, de megint csak arra jut, hogy a nő nem egy a csúnyábbak közül.*
-Sok udvarlót kellett elkergetni a szüleidnek?*kérdi, csak úgy kíváncsiságból. Igazából nem tud szinte semmit a másikról, ezért próbál kicsit kérdezősködni.*
-Vagy arra ott a kedvesed?
*Ásít egy nagyot, mert kicsit fáradt. Bár most nem Seraphim lopakodott át hozzá a szobájába, hanem egyszerűen rosszul aludt. Talán valami romlott ételt ehetett, mert egész éjjel fájt a gyomra. Az orkok bűze még a romlott étel szagát is elnyomja, csoda hát, hogy Ronshiro megette? Szerencsére már sokkal jobban van.*

*Még hogy talán megmutatja neki, hogy hova érdemes itt menni? Neki bizony ne tegyen szívességet, nem szorul rá. Persze csak magában fortyog, mert most nincsen kedve összezörrenni senkivel se. Ez ma a pihenés napja, és nem akarja elrontani.*
-Jó, én teljesen nyugodtan kinyújtom.
*Hagyja helyben a dolgot, és elnyúlik a vízben. Most lábtól fejig fekszenek, vagy éppen ülnek. Ha lenne humora, akkor nyilván viccesnek találná a dolgot.*
-Heh?
*Kérdez vissza. Kipislant, és felhúzza a szemöldökét.*
-Hogy mimet? Udvarlómat? Az meg mi a szösz lenne?
*Kérdezi kíváncsian. Neki olyan soha nem volt, és valószínűleg nem is lesz. Nincsen szüksége egy oktondi hím dirigálására. Majd ha nevét tovább akarja vinni, kinéz magának egy megfelelő magmatot, és egyetlen estére erőt vesz magán. Vére nem érhet az ő nevével véget semmiképp se.*
-Fogalmam sincsen mire gondolsz. Nekem se udvarlóm, se kedvesem nem volt. Nem értem én rá ilyenekkel foglalkozni. De hogy őszinte legyek, a közeljövőben sem nagyon akarok.
-Miért, esetleg te jelentkező lennél eme megtisztelő posztra?
*Kérdi gúnyolódva a hímet. Megereszt egy farkasvigyort, majd jobb kezével végigsimít a homlokán lévő hegen.*
-Vagy ajánlanál valakit esetleg?
-És hol van a te asszonyod, ha már itt tartunk? Vagy csak a harc éltet?
*Kérdi, és a hegekre pislant. Van a testén jó pár, bár most nem láthatja mindet. Még jó, hogy a vízben alig látni, így az ő sérülései nincsenek közszemlére téve. Ami pedig nincsen víz alatt, azt eltakarja hosszú, dús haja, ami vizesen rátapad.*

*Istenével, s hitével nem is foglalkozott már a magmat, mert sokkal jobban érdekelte Kaareweth válasza. Mert ahogy elnézte, s elnézegeti most is a nőt...nos, megállapíthatja magában, hogy a nőszemély párját ritkítja. Nem sok hasonló szépet látni Karilonthiában. Főként, hogy sok nőnemű magmat is harcos kiképzpsen esett át, s pont ezért, sok sebhely csúfítja arcukat, vagy épp testüket. Mondjuk Kaarewethnek is van sebhelye, de az valahogy nem csúfítja el arcát, hanem inkább kiemeli a szépségét. Meg nem is tűnik harci sebnek, persze ki tudhatja...*
~Vajon hol szerezte?~
*Érdekli a dolog, de nem kérdi meg egyelőre, főleg azért, mert a nő válaszai kissé megzavarják. Most már legalább tudja, hogy a nőstény szabad, bár valahogy nem tudja feldobni a gondolat, főleg, hogy a másik pont a saját fegyverével szorította sarokba a hímet.*
-Hát tudod, udvarló, mint...tudod, aki szertne veled élni élete végég, vagy...nem is tudom, valami ilyesmi...
*Igazából nem tudja, miért is nem érti a szó jelentését a másik, bár maga sem érti pontosan. Nem volt neki ilyen komoly szándéka egyik fajtársával sem, bár tulajdonképpen az is udvarlásnak számít, mikor az illető nem tervez olyan hosszú távra, vagyis akkor tulajdonképpen ő is csinált ilyet, noha nem ama magasztos indíttatásból, hogy találjon egy olyan valakit, akivel leélné az életét. De a szüleinek is ment valahogy, szóval biztosan van ilyen, csakhát...*
~Minek is az ilyet elkapkodni?~
*Így van vele Ronshiro, hiszen ráér még a "nagy megtalálásra". Még a 100. életévét se töltötte be.*
-Azt nem tudom elképzelni...de mindegy is, ha nem, akkor nem. Te tudod. Hisz én nem is ismerlek jóformán.
*S mikor Kaareweth a magmat jelentkezési szándékát firtatja, az úgy érezte, még nagyobb kelepcébe került, mint eddig volt.*
-Hogy jelentkeznék-e? Hehh!*erőltet vigyort az arcára.*
-Nos, ha már így felhoztad az ötletet...nem mondom, hogy nem. De eddig ez meg se fordult a fejemben...
*Pedig hogyne fordult volna! De nem meri ezt így kimondani, mert nem szeretne egy nagy maflást kapni. És ez csak a jobbik eset lenne. A másik eshetőségre inkább nem is gondol, miszerint ott a kard a másik mellett, s azzal nem szivesen találkozna össze. A harmadik lehetőség meg, hogy a másiknak tetszik esetleg az ötlet, nos, az előbb-utóbb úgyis kiderül...*
-Ja, hogy nekem feleség? Áh, az nincsen. Talán majd egyszer...Talán...
*Beszéd közben hol ide, hol oda tekinget, hogy ne látsszon a zavar a tekintetében. Legkedvesebb látnivalója a vízcseppek voltak, amik Kaareweth testén csorogtak végig. De az utolsó mondat után erőtt vett magán, s beszélgetőtársa szemébe nézett, s figyelte, vajon miféle válaszokat kap.*

*Kezeit előrenyújtva megropogtatja őket és a hátát is, majd karjait a gödör peremére rakja, hogy pihentesse őket. Sóhajt egy nagyot, és szempillái alól felpislant Ronshirora. Vigyorogva, és kivételesen korántsem rosszindulatúan szemléli a másik növekvő zavarát. Szinte már mulattatja, ami nála ritkaságszámba megy.*
-Persze, valami ilyesmi.
*Hagyja helyben. Ugyan ki lenne az a vállalkozó szellemű, aki az egész életét egy ilyen hibbant nősténnyel akarná leélni, mint ő? Az anyja ugyanolyan volt, mint ő maga, és az apjának ezerszer is meggyűlt vele a baja. Vagy százszor látta, hogyan ugranak egymásnak a szülei. Ha mérgesek voltak, harcoltak, és attól úgyahogy megnyugodtak. De soha, egyetlen egyszer sem hallotta tőlük, hogy kedvességeket mondtak volna egymásnak, vagy bármi ahhoz hasonlót. Ronshiro "heh"-jére annak arcába tekint.*
-Nem fordult meg, persze hogy nem.
-Szóval nincsen feleséged. Sejtettem...
*Mondja fejét rázva, és közben fürkészve a hímet. Nehéz átverni őt, ő sem tudja. Látja, hogy nézi, amikor a sebét tapogatja, és más egyéb pillantásokat is elkap.*
-Miért bámulod a hegemet?
*Kérdez rá nyíltan, mert nem szereti, ha bámulják.*
-Netán van valami kérdésed?
*Firtatózik nyíltan. Nem kertel, nem beszél mellé.*
-Valami van a szemeddel, hogy nem nézel rám? Zavarban vagy?
*Érdeklődik úgy, mintha nem venné észre, hogy a másik hogyan néz rá.*

-Mégis miből gondoltad, hogy nincs? Ez valamiféle kritika akarna lenni?
*S kérdése közben felhúzza szemöldökét, s úgy tekint Kaarewethre.*
-Ja, a heged? Csak mert elég furcsa szerzemény harci sebnek...
*Direkt nem kérdez rá, hogy szerezte, majd ezzel a kis csavart mondattal talán ráveszi a másikat, hogy elregélje a heg történetét. Ha meg nem, akkor nem.*
-Kérdésem? Nem éppen. Úgy sokkal jobb, ha te mesélsz...
*A mondat után elvigyorodik, mert egy pillanatra újra nyeregben kezdi érezni magát. De nem sokkal ezután a nőstény újra szorongatni kezdi. Nyel egy nagyot, de megpróbál erőt venni magán. Fontos az önuralom egy harcosnál, ezért most is megerőlteti magát, s megpróbál olyan jó lenni, amilyen jó csak lehetséges. A másik nagyon látja rajta, mi is a helyzet, és ez így nem lesz jó.*
~Tehát, önuralom!~
*Arcizmai egy pillanatra megfeszülnek, majd egyenesen a nőstény szemébe néz, s úgy mondja meg neki, amire kíváncsi. Vagyishogy nem az igazat, hanem ami kevésbé kínos.*
-Ugyan, csak nézelődtem kicsit. Talán baj? Netalán zavarba hozlak vele?
*A mondat után elmosolyodik, hidegen. Talán ez az egyetlen hideg dolog, ami a magmatokra jellemző. A modoruk. Persze az se mindnek, vagy nem mindig. Mindenestere Ronshiro mosolya most hideg volt, és a mosoly mellé egy gondolat társult, egy szintén gondolatban tett vállveregetéssel egyetmben.*
~Szép visszavágás volt!~

-Kritika?
*Ismétli meg hangosan a kérdést.*
-Ugyan, dehogy. Csak valahogy látszik rajtad, és kész.
*Mondja, és mélyebben merül a vízbe, mert a válla kezd kicsit fázni, ahogy a rajta lévő haja száradni kezd. Mert ugyebár a testétől is von el hőt a száradó sörénye, nem csak a levegőből.*
-Azért, mert nem harci sebesülés.
*Tudatja vele könnyedén. Minek is kellene titkolnia, hogy hogyan szerezte? Ő nem szégyelli, és megtanult együttélni azzal, hogy mindenki kíváncsian nézi meg magának.*
-Nos, ha akarod, hogy meséljek róla, megteszem. Igazán, nem nagy dolog.
*Mondja a vállait vonogatva.*
-Az anyám és az apám csinálták, aznap mikor felnőtt lettem. Hogy tudjam, hol a helyem és hogy tudjam, hova és kinek tartozok. A sebből kifolyó véremet meg kellett innom. Ez amolyan hagyomány nálunk, mindenkivel a családban megtették. Nekik is ugyanilyen heg van a homlokukon, mint nekem. És büszkék vagyunk rá, mindahányan. Nos, eleget hallottál?
*Kérdezi, és közben a hímet fürkészi, hogy vajon mit szól. A szülei nem voltak hétköznapiak. Igen, múlt időben.*
-Miért zavarna a nézelődésed? Ugyan. Engem nagyon ritkán lehet zavarba hozni. Csak azt hittem beteg a szemed, hogy kancsalítasz jobbra-balra. Tudok ajánlani kuruzslót, ha érdekel.
*Feleli bíztatóan. Látja a hím elégedett mosolyát, mely hideg, mint a jég. A gyűlölt jég.*
-Mire van olyan elégedett pofád?
*Kérdi, mert nem érti.*
~Áh, ugyanolyan ostoba, mint a többi.
*Gondolja lemondóan. Lehunyt szemmel várja, hogy folytatódjon a diskurzus. Talán mégiscsak talál valami érdekeset Ronshiroban. Bár nem különösebben bízik a dologban.*

-Pedig nekem igencsak kritikának tűnt! De nem is lényeges a dolog. Gondolj, amit akarsz!
*A hozzáfűzés után a nőre koncentrál, illetve inkább arra, amit az mondani akar. Illetve mond is. Szemöldökét felhúzza, s úgy hallgatja végig a nőstény történetét a családjáról, meg a sebhelyről. A "vérivós" résznél elhúzza a száját, amolyan fintorképp. Majd mikor a másik abbahagyja a beszédet, megszólal.*
-Jó, nekem ennyi elég is lesz!
*Bár valószínű, hogy Kaareweth is befejezte a mondókáját.*
-Nekem nem volt ennyire "elvetemült" a családom, bár nekik is voltak hasonló elmebajaik, főleg a "legyél tökéletes harcos, fiam!"-féle dolog. Mondjuk én élveztem a dolgot, mert nagy tisztelettel tekintettem apámra, aki a harcosok legjobbja volt. Vagy ha nem is a legjobb, az egyik legjobb. Amit tudok, annak a javát tőle tanultam.
*A szeme betegségére is kifundál egy frappáns választ. Legalábbis olyan jót, amilyet csak tud.*
-A szememmel nincs semmi gond. De ahogy látom, az a kuruzsló te lehetsz. Vagy inkább kontár? Mert az iménti "állapotfelmérés", miszerint beteg lenne a szemem, kissé hibás...
*Újra mosolyog, ugyanazzal az "elégedett pofával", mint amit a másik felrótt neki.*
-Nem tetszik a képem? Nekem ilyen a vigyorom, de addig ez egyetlen nőnemű egyednek sem bántotta ennyire a szemét. És vigyorgok, mert semmi okom a szomorúságra. De amint látom, te nem vagy valami nagyon feldobva...most sem, ahogyan semmikor! Ennek van valami különleges oka?
*Majd miután eleget szekálta a nőt, legalábbis erre a kanyarra, előrehajol, fejét a víz alá nyomja, majd felbukkan. Hajából csöpög a víz, de ez nem zavarja, mert a meleg víz, ami a hajából csöpög, kellemes melegben tartja bőrének azon részeit, amiket nem borít víz.*

-Még szép, hogy azt gondolok, amit akarok. Hisz a gondolataim csak az enyémek, senki másé.
*Mondja két erőteljeset bólintva.*
-Szóval elég? Bántja az érzékeny lelkedet a mondanivalóm? Nem hittem, hogy ilyen nyápic vagy. Vagy hogy ennyi megviseli a gyomrodat.
*Feszíti tovább a húrt. Igencsak érdekli, hogy a hím meddig engedi a szekatúráztatást.*
-És a családom nem volt elvetemült. Azt tették, amit jónak láttak a maguk és az én számomra. Hitték, hogy minden, amit tesznek, hasznomra válik majd. És bár akkor ezt nem láttam be, hálás lehetek nekik. Vagyis lehetnék, ha éreznék ilyesmit.
*Gondolkodik el hangosan egy pillanatra. Akaratlanul. Mert nem emlékszik, hogy valaha is érzett volna potitív érzelmeket, olyat például, mint a hála, a szeretet, a csodálat, vagy az ehhez hasonlók. Inkább csak haragot, dühöt, vérszomjat szokott érezni. Vagy csak hatalmas ürességet. Csak ilyenkor, mikor víz melege érinti a testét, vagy a kedvenc korbácsát fogva megindul ereiben a vér, érzi hogy él. Egyebekkor ebben minden pillanatban kételkedik és folyvást bizonyságot keres, hogy nem csupán egy testetlen szellem, káprázat vagy valakinek a beteges álma. Gondolataiból Ronshiro szavai zökkentik ki. Felvonja a szemöldökét és megrándul a jobb járomcsontján egy izom.*
-Kontár ám az apád, akit te harcosnak merészelsz nevezni. Holott csak valami balek lehetett, ha ilyet nemzett, mint te. Születésedkor folytottalak volna meg a helyében, ha ilyen képű kölyköm lett volna.
-És nem, nem tetszik a képed. Túl sokat vigyorogsz, és ez idegesítő. Nem zsibbad az arcod?
*Kérdezi kíváncsian, mert el sem tudja képzelni, hogy hogyan nem görcsöl be a képe.*
-És azért nem nevetek vagy mosolygok, mert egyenlőre nincsen minek örülnöm. De majd egyszer csak a te kedvedért megteszem. Ha adsz rá okot. Például...
*Kezd bele, de nem fejezi be, mert a másik a víz alá bukik. Remélhetőleg csukott szemmel. Ha nem, és vigyorogni merészel, akkor az arcába rúg, hogy eltávolítsa onnan azt.*

-Szó sincs arról, hogy nyápic lennék, vagy ne tudnám elviselni a rideg, zord, olykor brutális tényeket. De ide kikapcsolódni jöttem, nem pedig újabb szenvedésekről hallani. Mert gondolom nem volt kellemes a dolog...
*Igen, bántja a "picike lelkét" a dolog, hisz sohasem szerette a kínzásokat, meg hasonló dolgokat. Azt se szerette nézni, vagy csak hallani, mikor az általa elfogott merénylőket, vagy másfajta bűnös lelkeket kínozták a Fekete Torony kínzókamrájában. Egyszerűen nem szereti megalázni ellenfelét, hacsak arra nincs kifejezett oka. Inkább egy egyszerű vágással megszabadítja azt a fejétől.*
-...és én harcos vagyok, nem gyilkos, sem pedig olyan magmat, aki örömét leli a mások szenvedésében. Aki ellenem van, pusztuljon, de megalázni úgy az igazi, ha le tudom győzni a harcban.
*Ezzel ő lezártnak is tekinti a témát. Fejét ekkor emeli ki a vízből, remekül érzi magát, s lassan meg is nyugodna "érzékeny kis lelke a szerencsétlen párának", ha Kaareweth szavai nem pendítenek meg egy húrt benne, ami olyan erősen kezd el rezegni, hogy majd széjjelveti belülről a hímet. Szinte érzi, ahogy a teste majd szétrobban, s elméje is tiltakozik a sértegetés ellen. Na nem azért, mintha nem bírná elviselni az őt ért kritikát. Nem, erről szó sincs. Egyetlen dolog van viszont, amit nem tud elviselni: ha a családját mocskolja valaki, legyen az maga a leghatalmasabb hadúr egész Karilonthiában, vagy akár maga Frizélius. Aki elvileg visszatért, noha ő még nem látta. Szóval az is lehet, hogy ez is csak egy úrnője "bolondságai" közül. Kaareweth pedig csak egy...egy senki. Ezt nem hagyhatja annyiban! Keze ökölbe szorul, s már csak fél füllel hallja, ahogyan a nő a mosolyát is ócsárolja, de ez nem is igazán érdekli, hisz tetszik az másnak, s az egy éjszakára pont elég is szokott lenni. Miközben teste mozdul, hall még valami olyasmit, hogy a nőstény...meg Ronshiro...meg hogy csak neki örül...majd egyszer...valamikor!? Nem tiszta már neki a kép, csak arra koncentrál, miközben kissé kiemelkedve a vízből a nőstény felé suhan, hogy lehetőleg el tudja kapni a nő mindkét csuklóját, nehogy az valamiféle fegyverhez próbáljon nyúlni. Bal lábbal lép a másik mellé, s ha sikerül elkapnia Kaareweth csuklóit, ha nem, jobb térdével megpróbál beletérdelni annak mellkasába, s még azzal a lendülettel a víz alá nyomni. Persze nem akarja megölni a nőt, se semmi hasonlót, szóval ha sikerül a "kis akciója", akkor ha már a másik nagyon fuldokolni kezdene, kiszedi a mellkasából a térdét. Persze ha elkapta csuklóit, akkor azokat nem engedi el. Hisz fő a biztonság, s Kaarewethnél sohasem lehet tudni...*

*ritkán szokott erre járni, most mégis megteszi. Hogy csak az egyedüllét vezérelte-e, vagy már egy picit sok kezdett neki lenni ez az egész, nem tudja pontosan, de az biztos, hogy most letisztít magáról minden koszt, feizikait és spirituálisat.
Szokásos ruhájában ül kényesen az önmozgó széken, mely kb két arasznyira lebeg egy önmozgó széken a földfelszín felett, zöld szemei szokásosan a nyafogás határán lévő "úrőt" mutatják mindenkinek, aki belenéz, bár kétli, hogy ott valaki is lenne rajta kívül. Hogy mekkorát tévedett?!^^*
~ni!*kapja fel tekintetét valami vízmozgásra jó 60 lépésnyira önmagától. Még nem látja, hogy ki az, de az már biztos, hogy nincs egyedül...és reméli, nem egy itteni elementál vagy démon az, ami szegény testét tönkre akarja tenni...ha viszont bármi más fizikai kontaktusra vágyik, az már könnyebben elintézhető. De nem egy ilyen bestia, pedig ki szeretné próbálni, mi az, amit egy ilyen lény tud és egy "egyszerű halandó" nem. Igaz már volt része pokoli élményben, Frizéliusnak hála, de az nem ugyan az:)*
~remélem valami olyan dolgot fogok látni, ami...mhmmm kielégítő*tekintget gyorsan széjelfele, de egyenlőre nem lát semmit, mert túlságosan takarva van a nap a vulkánból felszálló felhő miatt...ám szerencsére kellemes meleg van, mert a vulkán közelében vannak, és ez ideális területté teszi a Magmatok számára - néha Seraphim csodálkozik is, hogy nem itt építettek várost, hanem az ősi romokat foglalták el, amikben még van egy-két érdekesség:)*

*Pontosan nyomon tudja követni szavainak hatását a magmat hím arcán. Sokan nem szeretnek rossz dolgokról hallani, ám a szenvedés kétséget kizáróan az élet részét képezi. Kaare maga a megalázásnak számtalan módját kedveli, sőt egyenesen élvezi. Az olyat például, mint mikor valami kis féreg a csizmája talpát nyalja. De mindenképpen az a legjobb, ha valakit szemtől szemben le tud győzni a maga erejéből. Ahhoz semmi sem fogható. Sokat nem töprenghet ezen, mert Ronshiro arca elborul, és mind sötétebb árnyalatot vesz fel. Úgy látszik már se hall, se lát a hím. Akármennyire is sértettnek látszik, Kaareweth egy percig sem gondolta volna, hogy azt teszi, amit tesz. Márpedig megteszi. Elkapja a nőstény csuklóit, majd az egy kemény térdet érez a hasában, a gyomra tájékán. Aztán elönti a nyelőcsövét, majd a tüdejét a víz. Küszködve próbál felbukkanni a víz alól, hogy némi-nemű levegőhöz jusson. Lábai folyamatos mozgásban vannak, hátha bárhol el tudja találni a hímet. Neki elég lenne az is, ha az oldalába be tudna vinni egy rúgást, de ez nem, és nem akar összejönni. Taktikát váltva, amennyire a rá nehezedő térd engedi, hasból kicsit feljebb gyomja magát, hogy a hím combját elérje. És amekkorát tud, beleharap, még ha sok vizet is nyel ezzel egyidejűleg, akkor is megéri neki, hogy fájdalmat okozhat a másiknak. Reméli, hogy a combharapás hatására a hím nem nyomja mélyebbre a vízben. Pár buborék éri el a vízfelszínt.*

*A magmat maga sem hitte, hogy ilyen egyszerűen el tudja kapni a másikat, de ezek szerinte nőstény figyelme lelankadt egy kicsit, talán mert úgy érezte, most ő a főnök, pusztán azért, mert következtetni tud az érzéseire…De úgy tűnik, a cselekedeteire nem! A nő eltűnik a víz alatt, ahogyan azt Ronshiro szerette volna, ráadásul sikerült úgy állnia, hogy a másik hiába rúgkapál, rendesen megrúgni nem tudja a hímet. Annak kezei erősen markolják Kaareweth csuklóit, így kezeivel sem tud semmit csinálni, amivel kárt tehetne a másikban. Ez volt első dolog, amire Ronshiro nagyon figyelt. Mikor a magmat látta, hogy a másik fuldokolni kezdett, hisz a hirtelen víz alá kerülés következtében elég sok levegőt fújt ki, kicsit engedett a szorításon a nőstény mellkasán, úgy, hogy kissé leemelte róla a térdét. Pár másodpercet akart várni a felengedéssel, de ekkor Kaareweth hirtelen mozdult egyet ügyesen, s belemélyesztette fogait a hím combjába. Az felordított egy pillanatra, s az elméjét elöntő harag hatására megint visszanyomta térdével a másikat. De mikor meglátta a feljövő buborékokat, gyorsan levette a másikról vérző lábát, amaz hadd bukkanjon fel a felszínre egy kis levegőért. Majd mikor a másik pihegett egy kicsit, még mindig fogva csuklóját Kaareweth-hez hajol, s nem törődve azzal, hogy a víz hatására a nem túl nagy, bár csúnya seb még jobban vérzik, ad egy rövidke magyarázatot a másiknak arról, miért is kapta az előbbi okítást:*
-Mondtak már az apámra mindenfélét, amiken röhögtem, vagy csak otthagytam az illetőt. Kevés sértés van, amiért képes vagyok akár megölni is az illetőt. Az egyik pont az, ha kétségbe vonják apám harcos mivoltát. Ha te nem hallottál még a nagy Cronio Q’Xaleth Y’Thelar-ról, akkor csak sajnálni tudlak. Valaha Karilonthia egyik legnagyobb harcosa volt, büszke vagyok rá, hogy ő az apám, és hogy ő tanított. És bárki becsmérelni meri, addig teheti, amíg nem érek a közelébe…
*Reméli ennyi elég volt a nőnek. Nem akarja ő megölni, hiszen úrnője kegyeit élvezi most már ő is.*
-Remélem megértettük egymást…!
*Ezt sziszegi még utoljára a másik arcába, majd elengedi csuklóit, s egy pár pillanat múlva már a kis mélyedés szélén áll. Kezében vörös kendője, mellyel derekát szokta ékesíteni, most alkalmi sebkötöző szerepet fog kapni. De semmi gond, a kendőből egész jól kijön a vér… Mindemellett a vízből kijőve itt a vulkán közelében a víz gyorsan párolog testéről, és mire befejezi a kötözést, már öltözhet is fel, s mehet vissza sántikálva a Fekete Toronyba, hacsak nem készteti valami maradásra. Mára elege van a fürdőzésből…*