Azlah Glorfindel

[ A történetet, én Erandalor Flavus, vándor-szerzetes jegyeztem föl, mikor összefutottam a világunk eme furcsa lelkivilágú elfébe. ]

Részletek

( Az elbeszélés vége )
- Ki gondolta volna hogy sorsom eképp alakul?
Ki gondolta volna hogy egyszer a poklok poklát is megjárom?
Ki gondolta volna hogy a saját hibámból vesztem el szeretteimet?
Bolond voltam, s forrófejű.
Nem gondoltam végig a dolgokat, érzelmektől fűtve, bolondul.
Bárcsak végiggondoltam volna....
Talán akkor az életem sem alakul ily módon.


( Eme verset az elf bízta rám, mielőtt távozott )

Szomorú múlt mögöttem,
Pusztító jövő előttem,
Rombolás mi körbevesz,
És káosz a szívemben.

Álmodtam, és nem tudtam
Hogy a világ ily kegyetlen.
Szeretteim rég elvesztettem,
Mégsem hittem vesztemben.

Talán ez volt a jó döntés, talán nem,
Ki tudja már mit tettem.
Elvesztettem fejem, s nem tudtam
Hogy a világ ennyire kegyetlen.

Szomorú múlt mögöttem,
Pusztító jövő előttem,
Rombolás mi körbevesz,
És káosz a szívemben.

( A történet eleje )
- Nos kezdjük a legelején. Santandria nemes, és békével teli földjén születtem, nemes és jó módú elf családba. Gyermekkorom cseppet sem volt felhőtlen.
Vegyük mondjuk az éjfekete hajamat, mely igen csak nyugtalanító jel az elf társadalom köreiben, szóval a velem való bánásmód már születésemtől fogva megpecsételődött.

( Később )
- A gyülölet a legszörnyűbb érzelem amit valaha is a hátán hordott a nagyvilág.... A legundorítóbb non-verbális kifejezés, amit bárki iránt táplálhatsz. Egész életemben próbáltam tartózkodni ettől az érzelemtől. De tudod egyáltalán milyen érzés, mikor az embert.... bocsánat... elfet az egész gyermekkorában mindenki utálja!? Tudod!? Hát persze hogy nem! Már hogy tudnád!

( Folytatva az elkezdett történetet )
- Apám erős, becsületes és szigorú ember volt. Mindig a legjobb utat választotta. Sosem volt nála arany középút. Egész életemben szigorú, és bűnt meg nem bocsájtó volt velem. De éreztem a lelkem mélyén, hogy szeret engem. Mindig szeretett. Apám rendkívüli harcos volt. A harc és az íjászat minden fortélyát ismerte, tehát az volt a természetes hogy mindenre megtanított amire csak tudott. Minden nap edzenem kellett, mígnem elég izmos voltam, és elég tudás nem volt a birtokomban hogy felvegyem a versenyt apámmal, Regulussal. Persze nem tudtam legyőzni. De legalább megpróbáltam.

( A kalandozást elkezdve )
- Nem igazán tudtam mit kezdjek hatalmas harci tudásommal, ezért elhatároztam hogy kalandozni fogok. Hosszasan elmélkedtem, és közben beutaztam Santandria országát, keresztül kasul. Aztán elhatároztam hogy mágiát fogok tanulni. Hisz mihez kezdtem volna. Tudásomat már csak a mágia terén tudom növelni. Célom hogy megismeljem az Örök f*gy, És az Örök Tűz országát. Kész vagyok elveimet föladva, a logikus gondolkodást teljesen felborítva varázslást tanulni.

( Az elbeszélés vége )
- Igazi jövőmet még nem ismerem, s meg sem fogom ismerni egy ideig. E világra születésem célját szerintem sohasem fogom megérteni.... esetleg majd egy magasabb akarat ha megosztja velem eme titkot....

[ Mikor történetét befejezte, kék köpenyében, fekete nadrágjában, ingjében, és bakancsában, övén tőreivel, lassan elsétált. ]