*Egy sötét és zord helyen, egy magányos gránit oszlopon. Az oszlop érdekes szöveggel van díszítve oldalról, és fut rajta egy agyagborostyán, egyenesen a tetején lévő könyvig. A könyv, egy feketebársony borítású, hatalmas lexikon inkább. Abban egy vörös és arany színezetű bársony könyvjelző található. A lapokon, cikornyás, dőlt fekete betűk láthatóak. A könyv fölött, egy szürke süveges, nagy hófehér szakállú és hajú férfi magasodik. Arcában aggodalom van. Kezében egy fából faragott barna bot, aminek a végén egy kristály ül, és azzal szolgáltatja a fényt. A gránit oszlop egy elhagyatott területen található, egy hegy tetején. Az időjárás nagyon zord, az eső nem esik még, de a villámok bőszen cikáznak az égen és a földön. Az idős mágus nem ilyet meg ezektől, elég tapasztalat és érdeklődés van már benne a könyv iránt, amit egész életében keresett. Nem emeli le az oszlopról, inkább a könyv elejére lapoz, majd a botját a sorok fölé tartva olvasni kezdi, a könyvet.*
Mortiria Történelme
Alaksus Signorus tollából
Réges-rég éltem én botor olvasó, aki most ezt a könyvet olvasod. Talán még az emlékezet előtt. De az a lényeg éltem, és vettem erőt azon, hogy a következő satnya utódaim is megtudhassák, amit én, és nem csak éljék a világukat, hanem ismerjék is.
Nekem is úgy mesélték, el ezt, de ez nem ok, arra hogy én ne adjam ezt tovább. Tehát egy nap jártam a mezőket, és kutattam a múltamat, amikor elém került egy öreg nénike, aki magát boszorkánynak tartotta, és azt mondta olyat, tud adni, amire én mindig is éheztem. Múltat. Ezért elmentem vele, a házához, ami nem volt csak egy kalyiba, de bementünk, és én papírt vettem elő hogy lejegyzeteljem, amit mond, majd később könyvet írjak belőle.
Hallgass ide ifjú utazó. Én átadom neked minden tudásom, mert érzem nincs sok hátra nekem. De ezt a titkot őrizd meg, mert különben hatalmas átkot szabadítok rád. De mindig kell, legyen valaki, ezen a világon, aki tudja a titkok titkát. A szerencse rád mosolygott, te vagy a kiválasztott, aki tovább viheti a titkot. Na ülj le valahová, mert a mesélés le fog fárasztani.
Egyszer régen, Santandria, Callusius és Karilonthia különálló területek voltak. Egymástól nem helyezkedtek el messzire, de mindegyik külön álló kis sziget volt. Mindenki békében élt, akkor még a másik kettő sem úgy nézett ki, mint most. Mindenütt pezsgett az élet. Azonban egyszer valami iszonyatos erő egymásnak taszította a három szigetet. Bizonyára láttad azokat a magas hegyeket, fiam. Nos azok a három sziget határát jelentik, csak a partok kicsúcsosodtak. Azok bizony régi partvonalak. A szigetek, egymáshoz képest úgy helyezkedtek el, mit, ahogyan eddig. Ahogy a három nagy sziget találkozott kb. akkor minden a feje tetejére állt, és szinte mindenki meghalt, csak nagyon kevesen élték túl, most az Ő civilizációjuk él.
Karilonthia területére, a mélyből előtörő gonosz telepedett, sűrű fekete köd borította több évszázadig azt a területet. Akkor költöztek oda azok a gonosz lények. Ez alatt korcsosodott azzá, ami ma. A vulkánok lávája és az örök tűz, a bolygó és a Pokol belsejéből tör elő. Az maga az Ördög birodalma én mondom azt. De ott él valami, valami sötét, még a halálnál is sötétebb, ami a Karilonthiakat fogva tartja. Mivel ők nagyon kegyetlenek. Folyamatos inváziókkal, háborúkkal sújtják, sújtották és súlytani is, fogják a többi két országot.
Amikor az orkok odaköltöztek még valamennyi, marad az élővilágból, de őket elpusztították. Idegen felségjelzésű hajókon jelentek meg a Magma elfek első képviselői, akik Callusiusba bebocsátást nem nyerve menekültek Karilonthiába. Bosszút esküdtek, amiért mind a két ország kitagadta őket, és az orkokat tüzelve robbantották ki az első háborút, ami az ők hatalmas szigetet érintette. Jól megértik magukat az orkokkal, akik félnek tőlük, mivel mágiaszinten, tudásban és gyorsaságban is a Magma elfek alatt vannak. Ők az igazi urai Karilonthiának, az orkok, trollok, hegyi trollok csak bábuk a kezükben. Elméletileg Karilonthia Fekete Tornyában egy hatalmas, mindenkit felülmúló erejű mágikus eredetű Magma elf él, akinek mindenki engedelmeskedik. A neve Frilézius. De szinte a saját országában csak Uramként ismerik. Ő áll minden gonoszság mögött.
A másik két ország múltja sem jobb sokkal.
Callusius nem volt mindig ilyen fagyos. Ennek is egy cselekményesebb változata van.
Santandria egyik királya beleszeretett a Callusiusi királyi pár leányába, akit azonban Friléziusnak akartak áldozni, mivel minden 1000 évben szeretne emberáldozatot látni. A király ebbe nem nyugodott bele és elrabolta a lányt magam mellé vette, aki 3 fiút is szült neki. De a Callusiusi király nem törődve, hogy az unokáit, mind a három fiát Frizéliusnak vetette oda, aki őket meg is ölte, kegyetlen módszerekkel, ám a fiúk szemeit visszaküldte Santandria királyának, akik teljesen elvesztette a fejét, és elindult messze a hegyekbe. Akkor még élt arra egy ismeretlen férfi, csak a neve kezdőbetűjét tudta mindenki, és mindenki M – nek nevezte. A mágus, akinek akkora hatalma volt, hogy Frizélius csak a nyomába sem érhetett, nos ezt a férfit kérte meg az agg király segítsen neki bosszút állni három fiáért. A Mágus egy próba elé állította a királyt. Mégpedig el kellett mennie Frizéliushoz, és meg kellett kérnie, mondja el a Mágus igazi nevét. Az mivel felismerte a királyban a mérhetetlen gyűlöletet, elhitette a királlyal, hogy Callusius királya ölte meg a gyereket Neki is csak szemeket küldte el, és hogy csak tapintatból küldte tovább. A király annyira bosszúszomjas lett és kétségbeesett, hogy hitt a gaztevőnek, aki örömest elmondta a Mágus nevét. Így hát a Santandria király testőreivel nekivágott a messzi északak, hogy felkutassa a mágust. Megmondta a mágus nevét, aki ezen túl, a király udvari varázslója lett, mindenben a király szavát követte. Először fel akarták perzselni az országot, ami ekkor még úgy nézett ki, mint Santandria, de a varázsló egy jobb ötlete támadt, és egy hatalmas felhőt varázsolt az ország fölé, ami 1001 napig csak hullót a hó, és fújt a jeges szél. Így az országban szép fokozatosan minden elpusztult, mindenki megfagyott vagy elköltözött. A Callusiusi varázslók tudták, hogy ez a Király műve, és hogy ez varázslat de nem tudtak neki mit tenni, az Ő hatalmuk kevés volt ehhez, ezért ölbe tett kézzel nézték végig az ország pusztulását. Miután minden élőlény megfagyott és minden elpusztult, csak a városokban maradtak népek, Callusius úgy döntött elszigetelődik, és ekkor ültették a gyorsan növő tölgyeseket, és fenyveseket. Jó pár száz év múlva a kereskedelem ismét fellendült Santandria és Callusius között, és rájöttek, hogy a nagy mellébeszélő Frizélisu volt, ezért közösen vezettek egy hadat Karilonthia ellen, de ez sikertelen volt, a Hallia – hágónál, ami a három ország egy közös pontja, vallottak kudarcot, az obszidián elefántok és a hegyi trollok ellen. De Frizélius túl gyenge lett hirtelen hogy máris egy megsemmisítő hadat indítson a két ország ellen. Azóta nagyjából béke honol az országok fölött. Callusius felett hetente, az átok szerint, esik egy kiadós havazás, Karilonthiában pedig folytonosan a Pokol itala, a láva tör a felszínre, elmaszkosítva a tájat. Santandria úszta meg eddig a legjobban, de ez még nem a vég. Új fajok jönnek be, ide, új fajok, a régiek szép lassan ki fognak kopni és, esetleg ami egyszer összenőtt szétválasztódhat, az pedig már a végső pusztulással járhat.
De még nem fejeztem ám be, fiam. Most szépen meghallgatod ezt a vén boszorkányt, mielőtt kilehelem az életem.
Karilonthia az a terület, amelyet a gonosz teremtmények kivételével mindenki kerül. Földje barna, égboltja narancssárga, légköre fojtó, ugyanis mint tudod, sok ott a tüzes anyag, ami gázokkal is jár. Az ottani lakosságnak van valamilyen mértékű ellenállása ezek, ellen, ám nekünk nincs. Az a föld, olyan, mint a fekete hegyek közé szorított félelem, ami bármikor kitörhet.
De ott van a meseszép, mégis átkozott Callusius. Ahol minden hófehér, a hegyek az erdők, a folyók a házak, egyszóval minden. Nincs ott se, domb se dimb, csak pusztaság, erdőség, egy gyönyörű fagyos tengerpart, és egy mesés főváros. Itt csak tisztaszívű mágusok, boszorkák élnek vagy jégelfek, mert biz ez az Ő igazi otthonuk. Ám Callusius királyt valami nagy átok sújthatja. Szeme elhomályosult, nem néz senkire, csak ül a tróntermében és vár.. Csak vár. Mint mondtam a viszályok, most elültek, mindenki békés és készülnek a következő nagy csatára. A három, a volt partvidékek mentén, futó hegységláncokon kívül, amely oly remekül elválasztja egymástól az országokat, bíz nincs is több. Kisebb dombok találhatóak, de azok maximum csak hótorlaszok lehetnek.
A másik szép ország, Santandria, említésre sem méltó. Ő mindenben jól járt. Országunk nézd fiam milyen szép. Mindenütt virágok, bokrok, fák dús mezők, csiripelő madarak, kies tájak. Állandóan süt a nap, az emberek, elfek mégis olyan rossz körülmények között élnek. Santandria azonban erős királyi kézen van, ahol a másik hatalom legkisebb jelét sem lehet látni. De ez így is van rendjén. Azt hiszem megosztottam veled, minden tudásomat, most menj, és hagyj békében meghalni – ennyi volt, ezután távoztam, és sokáig gondolkoztam, az öregasszony szavain, még végül papírra vetettem, bár ezzel én is átkozottá váltam. De erre a tudásra, amire még senki nem nagyon tett szert, szert ettem, és éreztem tovább, kell adnom, és így könyv formájában. Aki erre jár és elolvassa a könyvet, az ezt mind meg fogja tudni, és most már múltja tudatával fog tovább menni. Remélem egy napon a Mágusiskolákban is ezeket, tanítják majd.
* Az idős mágus felnézett a könyvből, amibe egy hirtelen kapott szellő belekapott, és szinte fellapozta, az egészet újra, és egy térképnél állapodott meg, ami az országokat mutatta. A három ország Karilonthia, Callusius és Santandria. Északon terül el, a ellipszis alakú sziget tetején Callusius, tőle jobbra Dél felé Santandria és a másik oldalon Santandriával, közös határvonalon, és egy kis közös határvonallal Karilonthia fekszik. Mindegyiküknek vannak tengeri részeik, és szigeteik is. Ide járnak a kereskedő flották, akik valahonnan nagyon messziről jöhetnek, mégis nagy befolyással vannak az itt élőkre. Az öreg becsukta a könyvet, és lelépett az emelvényről, az oszlop mellől, és a hatalmas titokkal a szívében indult el a sötétség felé, ahonnan jött. De a szél újra beletépett a lapokba, majd egy üres oldalnál állt meg. A lapon évrrel írt szöveg volt olvasható.*
In Domine Patris Et Filii Et Spiritus Sancti
Pént. Nov. 09, 2007 8:56 pm