Hideg téli éjjen látta meg a holdvilágot, mi beragyogta a végtelen eget. Arany-szürke fénye vetült apró hajlékuk ablakára, melyen át az öreg hold nézte szenvedő lányát, ki életet készült adni. Egy farkas rekedt hangja szakította át az éjszakát, miközben a nő felsikoltott és életet adott egyetlen gyermekének. A férje, ki ágya mellett segédkezett kezébe adta a kissé maszatos csecsemőt, miközben nézte asszonya örömének patakzó könnyeit. Ám sugárzóan boldog arcát a fájdalom járta át. És mégis fájdalmát legyőzve mosollyal ajkán üdvözölte a sötét urat, a halált, hisz életének egyetlen célja megvalósult. Utódot adott urának, újabb tagot a fajnak.
Ez a cseppnyi élet nőttön-nőtt. Tavaszról nyárra, őszről télre nyúlt az alakja, szépült, formásodott. Kitelt, ahogy az egy lányhoz illik. Bőre fehér volt, de közelébe sem ért haja fehérségének, mely úgy csillogott mindig, mint a frissen hullott hó. A szeme mindig hidegen villan, mint a jég kékje, vagy mint a hegyi tó hideg vize. És mégis e zordnak tetsző külső mögött olyan szív lapult, amit az anyja szeretett volna. Kedvessége végtelen volt az apjával szemben és soha egy tiszteletlen szó nem hagyta el fakó rózsaszín ajkait. És mégis úgy érezte, nem bírja már a bezártságot, a szerény életet, a kis kalyibát, a szülői felügyeletet. Kérve-kérte édesapját, hogy engedje megtalálni az életet, önmagát, az utat, amit járnia kell. Az ősz aggastyán nem bírta látni a számára kedves lánya könnyeit, amik annak arcára fagytak azonnal. Nem tudta hallgatni az el-elcsukló hangot, a szaggatott légzést, hát hagyta, hogy menjen, amerre akar. Amerre a lába viszi, vagy a szél, vagy a rohanó hegyi folyó. Sarahn elment, még ha meg is szakadt a szíve, ahogy utoljára hátra pillantott a válla felett. Jóformán semmit nem vitt magával, csak egy apró fehér tarisznyát a vállán, amit élelemmel rakott meg. Meg persze a hosszú fehér ruhát, amit a legjobban szeretett hordani, és hogy ne fázzon egy hosszú szürke-fehér farkasbundát vett még magára, mit az apja készített neki ajándékképp az útra, az életre. Emlékül adta, hogy sose feledje honnan jött, és kinek köszönheti a legtöbbet a világon. Ment, hóban és esőben, ment, míg a lába bírta. Ha akart megpihent. Mégis inkább szeretett mozgásban lenni, a halakkal haladni lefelé a folyó mentén, a fehér bundájú állatokkal versenyt szaladni. Mert olyan volt, mint a hideg vidék legzordabb csücske. Változékony volt mindig is, mint a szél, vagy az idő, hűvös volt régen is, most is azokkal, akiket nem tartott érdemesnek a figyelemre, de leginkább zárkózott volt, mint egy jégbarlang, és finom, mint a csiszolt jég, amit évszázadok formáltak. Minden este megpihent, és leült a hóba, a lába mellé apró köröket rajzolva, miközben folyton az járt az eszében, hogy bár jönne valaki, aki lángra gyújtja azt a fene hideg szívét, betöltve azt az űrt, amit folyton érzett, és ami útra késztette, és ami legalább akkora volt, mint egy barlang a hegyek gyomrában. Ez az űr, ami tulajdonképpen a magány volt, már évek óta kínozta. Elszigetelve nőtt fel, és az apja még a széltől is óvni akarta, nem kívánván csalódást okozni elhunyt hitvesének. Egyszóval bármennyi konfliktusa is akadt a korabeliekkel, a kedves ősz atyja mindig elrendezett mindent a nevében, meg sem kérdezve, hogy ő mit is gondol. Ennek, vagy nem ennek köszönhetően ki tudja, valahogy kezdtek elmaradozni az ismerkedni vágyók. Egyre kevesebb szó esett közte és mások között, de egyre kevesebbet volt hajlandó beszélni nemzőjével is. Haragvón gondolt rá, amiért az elvett tőle lehetőségeket. Ezért indult hát útnak, ami a bizonytalanságba vezetett, de talán a magányt elűzi. Meg persze azért is döntött az indulás mellett, mert érezte a feje búbjától a nagylábujjáig azt a bizsergető érzést, mely a vándorlelkeket hívja, és nem hagyja nyugodni, még ha oly szíves is a marasztalás, mint a legbékésebb családi fészekben. Ezért hált nap-nap után a hideg hóban a sötét ég alatt a holdat bámulva, mely ezüstös fényével akkor is rámosolygott, mikoron meglátta a világot, és amely mosolygott most is, hogy kecses, izmos, hószín bőrű és jégkék íriszű nővé érett.
Szer. Nov. 14, 2007 9:12 pm
