Jeges Macsak Fogadó

*A városban eddig sétálgató és beszélgető két hölgy bukkan fel a Jeges Macska utcáján. Carlawn olyan izgatottan nézelődik, mint egy kisgyerek, amin Cenneír jókat mulat magában, bár azt a véleményét, hogy nem kéne ennyire közvetlennek lennie a lánynak, megtartja magának. A fiatal királynő izgatottan mutatja újdonsült ismerősének a fogadó felett nyikorgó táblát.*
-Ott a Macska! Jöjjön!-*és már nyúlna is a kilincsért, ha a testőr keze nem állítja meg. Carlawn döbbenten néz Cenneírre.*
-Majd én, felség...Egy fogadóba ne hölgyek lépjenek be elsőként! Nem lehet tudni, mi rejtezik az ajtó mögött!-*azzal teljes magaságában kihúzza magát és benyit a fogadóba. Megkönyebbülve látja, hogy az bizony kong, és bár a csapos minden bizonnyal ennek kevésbé örvend, ő megnyugszik. *-Parancsoljanak, kisasszonyok!-*tessékeli be Sarahn-t és Carlawnt. Míg a testőr a csapossal beszél, Carlawn egy távoli asztalhoz ül le, a fal mellé.*
-Remélem nem zavar, ha Cenneír is velünk tart itt az asztalnál...Tudod, ő kicsikorom óta mellettem van, és hűen őriz. Meg aztán én is hozzászoktam, hogy magam mellett tudhatom. -*magyarázza. a csapos Cenneírt követve érkezik és nyájasan vigyorogva meghajol, majd a rendelést tudakolja.*
-Egy csipkebogyóteát legyen szíves...-*mondja Carlawn, majd a többiekre néz.*-És ti? -*

*Karöltve sétál úrnője oldalán. Szinte siklik a hideg utcákon át örömében, hogy megismert egy női fajtársat, amilyenhez eleddig ugye még nem volt szerencséje. Látja társnője izgatottságát, és nem igazán tudja mire vélni, hiszen ez az ő birodalma, nyilván látta már elégszer. Ezért összeszedi bátorságát és megszólal.*
-Felség...azaz Carlawn. Miért vagy ilyen izgatott? mármint sokat jársz a néped között vagy nem? Mert akkor ismerned kellene ezt a környéket. Ellenben úgy jársz most itt, mintha először látnál mindent, mint egy látogató vagy idegen, mint én.
*A megfelelő irányba mutató nő keze után néz és meglátja a fogadót, mire bólint, hogy minden redben, tudja már, hogy hová is igyekeznek. A nő testőre előzékenyen kinyitja előttük az ajtót, és a lány nem kétli, hogy ez nem pusztán udvarias formaság, inkább mondható elővigyázatosságnak. Persze ez természetes, hisz egy testőr dolga megvédeni munkaadóját. Egyszóval belép a fogadóba az úrnő után. Követi őt egy asztalhoz és helyet foglal a másikkal szemben levő széken. Mosolyogva bámészkodik körbe, pedig nincs túl sok látnivaló. Sötét falak, barátságos fény, agancsokból készült gyertyatartók.*
-Természetesen nem zavar. Egy jóképű, marcona katona társasága sosem hátrány.
*Feleli vigyorogva a nőre. Közben megérkezik a fogadós és a testőr. Neki ugyan semmi baja a kocsmárosokkal, ám tagadhatatlan, hogy a legtöbbjükben van valami alamusziság, ami lehet, hogy csak a pénzért könyörgő, sóvár tekintetüknek köszönhető. Bár lehet, higy csak ő maga képzelődik, avagy eleddig mindig rossz helyekhez volt szerencséje.*
-Fő a biztosnágod, nemde?
*Kérdezi, miközben azért illedelmesen megvárja, hogy a nő rendeljen egy italt. Kissé elgondolkozok, hogy milyen teát is ismer, és kinyögi az egyetlent, ami most eszébe jut.*
-Egy fűzfakéregteát kérnék, köszönöm.
*Aztán észbe kap.*
-Felség, szégyenlem kimondani, de nincs nálam egy fillér sem. Annyival indultam el, amit rajtam látsz. Hogy tudnám kifizetni?

*Cenneír arca nem rezdül, ám zsebéből pár csengő arany hullik az asztalra.*
-A vendégeim, hölgyeim...-*szól halkan. Carlawn elmosoyodik és hálás pillantást küld a testőre felé. A fogadós buzgón felmarkolja az aranyat és lépni is el vele, ha a férfi meg nem állítja. Cenneír felhúzott szemöldökkel néz a döbbent fogadósra.*-Én is szeretnék inni...egy fűzfakéregteát kérek én is.-*azzal elereszti a fogadóst, aki elsiet a konyha felé. Carlawn halkan kuncog, és szemei élénken ragyognak, mint a jégcsap, mikor rásüt a nap. Pajkosan hajol közelebb Sarahnhoz, hogy az iménti jelzőt a testrőrre lereagálja. Kellően hangosan susog, hogy a férfi is hallhassa.*
-Jóképű és marcona? Ugyan! Cenneír egy szent...egy kezesbárány...De ne akaszd össze vele a bajszodat...elfut nyávogva mint egy kiscica.-*Carlawn felnevet. A némán üldögélő testőr csupán egy felhúzott szemöldökű pillantást vet a jókedvű úrnőjére.*
-Vigyázzon, felség...nehogy egyszer ez a kiscica ne legyen a helyén, amikor kellene...-*motyogja szenvtelen hangon, majd amikor megérkezik a teája minden figyelmét láthatóan annak szenteli, pedig lopva körbe-körbe pillant a teremben.*
-Jaj, Cenneír! Ne légy ilyen sértődékeny...tudod jól, hogy csak vicceltem.-*engeszteli mosolyogva a királynő testőrét. Sarahn kissé furcsának vélheti úrnője viselkedését, de ez érthető, ha valaki tudja, hogy milyen körülmények között nőtt fel a lány. Ahogy megkapják a teát, Carlawn is jóízűen kortyol bele és fonja ujjait a bögrére.*
-Ez nagyon finom. A tiétek is ilyen ízletes?-*kérdi társaitól, majd leteszi a bögrét és kissé elgondolkozva nézi az asztallapot.*-Az imént még odakint azt kérdezted, miért vagyok annyira feldobott, hogy kint sétáltam. A gyerekkorom nagy részét a palotában töltöttem és a falai közül csak jeles alkalmakkor jöhettem elő. Hiába vagyok királynő, a lelkemben még gyermek vagyok. De fel kell nőnöm a hivatásomhoz. És el kell fogadnom bizonyos döntéseket, még ha azok nekem nem is tetszenek...-*Carlawn Cenneírre pillant, hiszen a testőr is ott volt, mikor Marco del Quad-dal beszélt. A testőr arca elkomorul, de nem néz úrnőjére. *- Mondd csak, Sarahn, van már szállásod? Mert ha nincsen, gyere fel velem a palotába...-*javasolja, bár kissé félve. Ugyanis ilyet még sosem tett, és tudta, hogy ha Santandria főhercege megérkezik, ő is a palotába fog lakni, amitől Carlawn kicsit tart még. Továbbá nem akarta megsérteni új ismerősét, noha roppantul megkedvelte ezen rövid idő alatt.*

*Hálásan biccent a testőr felé, enyhe mosollyal az ajkán.*
-Köszönöm.
*Suttogja el halkan. Közben a fogadós láthatóan meg van szeppenve, és ez a lány ellenszenvéből némileg visszavesz. Noha biztos benne, hogy a vendéglátós embereket mindig alattomosnak fogja tartani. Vagy legalábbis pénzsóvárnak. Bár igaz, ami igaz, mindenhol mindig akadnak kivételek és mi van, ha éppen ez az alak derék polgár. No mindegy, gondolja magában, nem kellene hagynia, hogy a gondolatai elterelődjenek a társaságáról. Társnője véleményét hallva a testőrről, halkan felnevet. Első jókedvű, igazán felszabadult kacaja ez hosszú évek óta. Olyan, mint mikor a jégcsap végéről csepeg a víz, vagy mikor egy elfagyott íj húrja pendül. tiszta és boldog, olyan, ami másokat is mosolyra fakaszt, bár láthatóan úrnőjének erre nincsen szüksége, hisz maga is igencsak vidám hangulatban van. A jókedvű megjegyzésekre csak elvörösödik, amit még jobban kiemel hófehér haja és ruhája. Kissé szégyenkezve süti le a szemeit és meg se mer mukkanni. Furcsa, furcsa, bár ha jobban belegondol, talán annyira mégsem. Bár neki is van némi fogalma arról, hogy milyen egy medvebarlangban felnőni, elzárva a világtól, azért nyilván ez össze sem hasonlítható Carlawn helyzetével és tapasztalataival. Ujjait a pohár köré fonja, amit a fogadós rak le elé. Egy darabig bele sem kortyol, csak melengeti rajta a két kezét, melybe , ahogy melegszik apró tűszúrásokként hatol a fájdalom. Aprókat sziszeg, hisz jócskán el voltak fagyva az ujjai és átmelegítésükhöz legalább tíz percre van szüksége. Miután úgy ítéli, hogy már biztonsággal a kezébe tudja venni a a poharat, anélkül, hogy leejtené, akkor a szájához emeli és aprót kortyol belőle. A meleg tea enyhén átforrósítja a nyelőcsövét és kellemes ízt hagy hátra a szájában.*
-Nem is tudom, hogy mikor ittam utoljára ilyen finomat, felség. Azt hiszem, talán tavaszünnepen úgy két évvel ezelőtt, vagy lehet, hogy megvan az három is.
*Persze azt már nem teszi hozzá, hogy az ilyen ünnepek egyetlen fénypontja a finom meleg teák kóstolása volt, mivel soha, de soha nem volt társasága és ha mégis akkor az másból sem ált, minthogy az illető csúfot űzött belőle, és gyilkosnak nevezte. Ezek járnak a fejében, és homlokát a bánat felhője fedi el, leolvasztva az őszinte mosolyt az ajkairól.*
-Egy uralkodó, vagy akár egy sima jóember mindig a maga boldogulása és boldogsága elé helyezi másokét, legalábbis az apám mindig ezt mondta. Lányom -dörmögi mély hangon, az apjáét utánozva- legyen nekem bármilyen keserves a munka a lényeg, hogy neked mindened meglegyen.
*Aztán visszavált a saját hangjára.*
-Azért én azt hiszem, hogy mégsem kell minden rosszba beleegyezni, mert egy boldogtalannak látszó és szomorú úrnő szomorúvá teszi az őt szerető népet is.
*A nő ajánlatán olyannyira elcsodálkozik, hogy még az ajkai is elnyílnak.*
-Még nincsen szállásom, de ez túl nagy kegy tőled. Nem szeretnék a terhedre lenni, úrnőm, vagy zavarni téged a mindennapjaidban. Szóval ha ez csak udvariasság volt, akkor inkább keresek magamnak szállást valahol a városban és majd későb találkozhatunk. Mondjuk amikor már tudod, hogy hol tudunk és milyen órákat venni. Márha még mindig a tanulás útján kívánsz járni velem.
*Mondja udvariasan a lány, miközben egy féloldalas pillantást vet a testőrre, aki igen elmerültnek látszik a saját itala szemlélésében.*

*Carlawn figyelmesen hallgatja Sarahn meséjét édesapjáról, de erről eszébe jut az, hogy az ő édesapja nagyon betegen fekszik az ágyában, és már csak imádkozni lehet érte...*
-Cenneír, ha hazamegyünk, meglátogatom édesapámat. Tegnap óta nem voltam nála...és emiatt most lelkiismeret-furdalásom van. -*szól testőrének, aki felnéz a teájából és egy halovány mosoly kíséretében biccent. Ám mikor Carlawn felajánlja Sarahn-nak, hogy lakjon a palotában, meglepetten néz úrnőjére.*
Carlawn is érzi, hogy javaslata bizony magyarázatra szorul. Fejét kissé lehajtva ad hát választ társainak.*
-Tudod Sarahn, az utóbbi egy napban az életem felbolydult. Kereskedelmi kapcsolatokat próbálok erősíteni és kiépíteni. Szeretném, ha az ország és az ősi ellenség, Santandria békét kötne és ennek érdekében kész vagyok politikai házasságra is. De egy callusiusi nemesember felkeresett és megfenyegetett, hogy belső viszályt szítva a saját földjeinek ellenőrzési jogát átadja Karilonthiának...de ha hozzámegyek, rend lesz az országban...Gondolom megérted, miért mondtam, hogy nem nőttem fel a feladathoz. Nem tudom, hogy melyik a jó út... Levélben meghívta Santandria főhercegét Callusiusba, és kissé félek a látogaátástól. Igen, sok katona és őr vigyázz majd rám, és rá is, de mégis furcsán érintene. Jobban örülnék, ha lenne mellettem valaki, aki jóbarátom.-*Carlawn aprócska szünetet tart, hogy összeszedje magát és rendezze újra felbolydult lelkét. Mikor felemeli újra a fejét, megint mosolyog, csak szemében ül némi szomorúság.*-Sarahn, hát persze, hogy szeretnék veled tanulni! amilyen gyorsan lehet, kiderítem, miként és hol találhatunk mesterre. Továbbá örülnék neki, ha jóbarátok lennénk. sosem volt igazi barátom...-*vallja be. Cenneír itt türelmetlenül feláll.*
-Felség! Igazán ideje indulni! -*majd közelebb hajol a nőhöz.*-Nem kellene egy idegen előtt feltárnia a gondjait! Mégiscsak egy egyszerű elf...Mégha oly szemrevaló és jólnevelt is.-*teszi hozzá suttogva, bár az utóbbi két gondolaot nkább magának, semmint úrnőjének szánja.*

*Illedelmesen hallgat, amíg a lány a testőréhez beszél. Nem kíván beleszólni, mivel gondolja, hogy a dolog hátterében szomorú dolog áll, hiszen máskülönben a nőnek nem lenne semmilyen lelkiismeret-furdalása. Szóval illő módon nem kérdez, hanem a teája maradékába temetkezik szépen. Csendben kortyolgat, egészen addig, amíg a nő el nem kezd mesélni. Ő mindig is úgy gondolta igen naiv módon, hogy a gazdagok és hatalmasok élete valami csoda egyszeű dolog lehet. És lám most meg kell tudnia, hogy egy ilyen fiatal, vele közel egyidős teremtésnek mennyi felelősség nyugszik a vállán. Megértően bólogat, pedig fogalma nincsen, hogy ő mit tenne a másik helyében.*
-Azt hiszem ilyen feladathoz nem lehet felnőni. És persze nem is biztos, hogy létezik jó megoldás. Legfeljebb az egyik megoldás kevésbé rossz, mint a másik. Azt hiszem a legjobb megoldás az lesz, ha megismered a főherceget és tájékozódsz egy kicsit. Lehet, hogy az ellenséggel való házasság politikailag megfelelőbb lenne. A belső viszály pedig elsimítható, csak ügyesen kell keverni a kártyákat. Ha a néped szeret, és látja a jószándékot, akkor lehet, hogy nem is lehet őket belevinni a rosszba, ahogy a te nemesed kívánja.
*A végén morran egyet, mert az álnok emberek mindig bosszúságot okoznak neki. Furcsa fintora az életnek, hogy a nagy birodalmak mindig a kis közösségeket mintázzák le. A legkisebb faluban is megtalálhatóak ezek a minták. Öröktől fogva jelen vannak, kitörölhetetlenül az idők végeztéig. A végén mégiscsak sikerül aprót mosolyognia, nomeg biccent is egyet társnője fel.*
-Nos barátom még nekem sem volt, de örülnék, ha te lennél az első felség.
*Kicsit bosszúsan pislant a testőrre, holott annak tényleg csak első szavait hallja, lehet, hogy szerencséjére. Igen, lehet, hogy megsértődne a testőr szavain, amikor egyszerűnek titulálja. Ugyanis az az egyszerű, legalábbis szerinte, aki nem hajlandó venni a fáradtságot, hogy gondolkozzon. A származás az meg egy olyan dolog, ami ellen nem lehet mit tenni. Legfeljebb küzdeni, hogy feljebbre tornázzuk magunkat, mint ahova születtünk. Amikor a testőr láthatóan befejezte mondandóját, akkor szomorú arccal lát neki a bucsúzásnak.*
-Hát ha ilyen sietős, akkor én el is bucsúznék, és remélem mihamarabb találkozunk.
*Suttogja szinte alig hallhatóan. Maga sem érti, hogy miért, de rátelepedik valamiféle szomorúság. Minden bizonnyal azért, gondolja ő, mert életében először érzi, hogy valaki tényleg érdeklődik iránta és kicsit figyel rá, mégha túl elfoglalt is az illető ahhoz, hogy folyton a nyakán lóghasson.*

*Carlawn rettentően megörül Sarahn beleegyezésének, de azonnal le is lohad orcájáról a mosoly, amikor Cenneír kissé bosszúsan áll fel és indulásra nógatja. Carlawn fúriaként pattan fel. Arca egészen közel van Cenneíréhez. Tekintete villámokat szól.*
-Cenneír! Parancsolom, hogy most azonnal indulj vissza a palotába! És ne merészelj mégegyszer így beszélni velem!-*Carlawn megfogta Sarahn kezét, és már enyhébb pillantással nézett rá.*
-Sarahn, kedves jó barátném! Itt maradok veled, együnk pár falatot és utána menjünk haza. De ha szeretnéd, otthon is ehetünk...Miután keresünk neked egy megfelelő szobát. Ami nem lesz nehéz, tekintve, hogy mekkora az a palota.-*mosolyog és látszik a szemében, hogy szeretne jó barát lenni, és egyáltalán nem érdekli Cenneír elővigyázatossága. A szíve azt súgta, hogy megbízhat Sarahnban.*
-Nos? hogy döntesz, kedves Sarahn?-*kérdi új barátnőjét, és izgatottan billegni kezd a lágujjáról a sarkára. Közben a dühös testőr teljesítvén a parancsot, de nem a palotába, csupn a következő kapualjig ment, hol meghúzta magát és várta, hogy szeszélyes úrnője felbukkanjon.*

*A felpattanó lányt követi a szemével és azonnal látja benne a változást, főként a szeme villogásából. Most a másik félig olyan, mint egy elkényeztetett kislány, mert lehet, hogy még lélekben az is, félig pedig olyan, mint egy igazi vérbeli uralkodó. határozottan utasítja rendre a férfit, aki vert kutyaként kullog el, bár Sarahn nem gondolja, hogy azonnal a palotába fog menni. nem valószínű, hogy magára hagyná úrnőjét. A lány közben megfogja az ő kezét. sarahn nagyokat pislog a másikra és próbálja összeszedni a meghatódottságtól kissé elfúló hangja maradékait.*
-rendben, úgyis kezdtem már eléhezni.
*Mondja, mire gyomra egyetértően megkordul, de olyan hangosan, hogy tán a csapos is meghallja.*
-Azért lehetőleg a palota olyan részében keressünk, ahonnan gond nélkül kitalálok a friss levegőre.
*Nevet fel a lány, mert valami útvesztőként képzeli a palotát, amit egy nap végigjárni és még egy nap visszatalálni a kiindulási ponthoz.*
-Természetesen boldogan igent mondok e kedves invitálásra, Carlawn.
*Szorítja meg nyomatékképpen a nő kezét.*

*Carlawn boldog, hogy Sarahnban ilyen jó barátot talált, bár igaz, egy közös ebéd, és az, hogy Sarahn elfogadja Carlawn felajánlását, még nem bizonyítéka egy jó barátságnak, ő mégis örül. Visszacsüccsen a székre és az iménti jeleneten még döbbenten pislogó fogadós felé fordul.*
-Fogadós uram, legyen szíves! -*amikor a kissé talán túlbuzgó férfi odasiet, akkor folytatja.*- Kérem, ajánljon valami finom harapnivalót nekünk...-*mosolyog. A fogadós elvigyorodik és csak ekkor látszik, hogy szájában nem sok fog van már. Ezért beszédét kicsit nehézkes is megérteni. *
-Vany ám fiom nyúpaprikásunk, meg sűlt őzpecsenye vörösborral, kezüket csókolom, kisasszonyok! Ha kérik, lehet mellette még vegyes csipkeíz...a paprikásho meg házitészta...-*hangzik a menü a férfi fogatlan szájából. Carlawn megértőn elmosolyodik, és arra gondol, hogy valószínűleg az összes fogást hallották, ami jelenleg van a fogadóban. A csipkeízre viszont felfigyel és meg is örül neki. *
-Oh! Én egy kis sült őzpecsenyét kérnék, és jó sok csipkeízt! Roppantul szeretem! És egy pohár bort is, ha lenne oly szíves. -*adja le rendelését, majd néz át Sarahnra.*-És te, kedves barátném? Mit ennél? -*kérdi, és közben csak nehezen tudja visszafolytani a nevetést, ahogy a fogadós furcsa beszédére gondol.*

*Társnője odahívja a fogadóst és tárgyal vele az étkezést illetően. Egészen addig nincs is baja ezzel, amíg az igencsak foghíjas fogadós meg nem szólal. Először csak a szeme nyílik nagyra, ahogy nézi a kissé sejpegősen beszélő úrra, majd megpróbálja visszatartani a nevetését, amitől elvörösödik. Aztán halkan kucogni kezd, de ezt is igyekszik elfojtani, amitől néha belecsuklik az egyébként is össze-vissza kuncogásba. Aztán már csak halkan rázkódik, miközben próbálja kerülni az esetleges rosszalló pillantásokat. szépen vörösödve meghallgatja a kínálatot és hosszan eltöpreng azon, hogy vajon ezen hihetetlen mennyiségű választékból mit merészeljen kérni. Hosszas fontolgatás után úgy dönt, hogy neki tökéletesen megfelel, amit úrnője rendelt, bár fogalma sincs róla, hogy mi is lehet az a csipkeíz. De minden bizonnyal ki fog deerülni, ha az étel már előtte lesz az asztalon és megkóstolja. Ki tudja, lehet, hogy ahonnan ő jött van ilyen, csak éppenséggel máshogy hívják. Egyszóval kicsit lehiggadva fordul a fogadóshoz, ám ahogy ránéz, még feltör belőle egy csuklás-nevetés, majd végre kiböki, hogy mi is kéne.*
-Enni ugyanazt kérném, mit a hölgy, viszont inni inkább hideg, tiszta forrásvizet kérnék.
*Mondja a végét már szinte suttogva, hiszen nem tudja, hogy vajon mekkora illetlenség egy fogadóban éppen vizet kérni. Valószínűleg legalább akkora gorombaság, mint egy elftől megkérdezni, hogy vajon jól lát, vagy hall e, ugyanis az erdei faj érzékszervei kiemelkedően jók. Vagy mondjuk megkérdezni egy okrtól, hogy vajon nem e elfelejtett fürdeni, holott köztudott, legalábbis szerinte, hogy ők akarataukon kívül bűzlenek, mint egy csapat döglött patkány például. Azért azt gondolja, hogy csak nem fogják megdorgálni a dologért. viszont addig is amíg várnak, talán beszélgethetnének valamiről.*
-Mond Carlawn, van valami a város történelmével kapcsolatban, amivel el tudnál szórakoztatni, amíg várunk?
*Érdeklődik, hisz a múlt valahogy mindig vonzotta a fantáziáját, legyen az egy régi tárgy története, vagy egy családé, akár egy földé, váré, városé. Minden vonzotta a képzeletét, amiben hősök szerepelhettek, vagy foglyul ejtett asszonyok, csaták, vagy akár egy boldogtalan, reménytelen szerelem.*

*Ahogy a fogadós elmegy, és eltűnik a két hölgy szeme elől a konyha felé, Carlawn nem bírja visszatartani tovább a nevetését. Gyöngyöző kacagása hangzik fel az illendően szája elé tett keze mögül. Arca egészen belepirul a nagy vidámságba, szeméből egy könnycsepp gördül ki.*
-Jajj, Sarahn, olyan illetlenek és gonoszak vagyunk. Szegény jó ember nem érdemelte meg, hogy így kinevessük. -*mondja pihegve a nevetéstől*- Ha visszaérünk a palotába ki kell valamit találnunk, mivel engesztelhetnénk ki. Nem akarom, hogy rossz emlék maradjak benne. -*Sarahn kérésére, hogy meséljen az ország történelméről, Carlawn előtt felrémilik egy igen kedves emlék. Mikor még kicsi volt, anyja esténként sokat mesélt Callusius múltjáról, és nevetett, ha a kis hercegnő hálóruhácskájában ugrált az ágyán, imitálva miként fogja megbosszulni az országot ért sérelmeket. *
-Callusius nem volt mindig ilyen fagyos. Santandria egyik királya beleszeretett a Callusiusi királyi pár leányába, akit azonban Friléziusnak akartak áldozni, mivel minden 1000 évben szeretne emberáldozatot látni. A király ebbe nem nyugodott bele és elrabolta a lányt, maga mellé vette, aki 3 fiút is szült neki. De a Callusiusi király nem törődve bele ebbe, mind a három unokáját Frizéliusnak vetette oda, aki őket meg is ölte, kegyetlen módszerekkel, ám a fiúk szemeit visszaküldte Santandria királyának, akik teljesen elvesztette a fejét, és elindult messze a hegyekbe. Akkor még élt arra egy ismeretlen férfi, csak a neve kezdőbetűjét tudta mindenki, és mindenki M – nek nevezte. A mágus, akinek akkora hatalma volt, hogy Frizélius csak a nyomába sem érhetett. Nos, ezt a férfit kérte meg az agg király segítsen neki bosszút állni három fiáért. A Mágus egy próba elé állította a királyt. Mégpedig el kellett mennie Frizéliushoz, és meg kellett kérnie, mondja el a Mágus igazi nevét. Az mivel felismerte a királyban a mérhetetlen gyűlöletet, elhitette a királlyal, hogy Callusius királya ölte meg a gyerekeket, Neki is csak szemeket küldte el, és hogy csak tapintatból küldte tovább. A király annyira bosszúszomjas lett és kétségbeesett, hogy hitt a gaztevőnek, aki örömest elmondta a Mágus nevét. Így hát a Santandria király testőreivel nekivágott a messzi északnak, hogy felkutassa a mágust. Megmondta a mágus nevét, aki ezen túl, a király udvari varázslója lett, mindenben a király szavát követte. Először fel akarták perzselni az országot, ami ekkor még úgy nézett ki, mint Santandria, de a varázsló egy jobb ötlete támadt, és egy hatalmas felhőt varázsolt az ország fölé, ami 1001 napig csak hullót a hó, és fújt a jeges szél. Így az országban szép fokozatosan minden elpusztult, mindenki megfagyott vagy elköltözött. A callusiusi varázslók tudták, hogy ez a Király műve, és hogy ez varázslat, de nem tudtak ellene mit tenni, az Ő hatalmuk kevés volt ehhez, ezért ölbe tett kézzel nézték végig az ország pusztulását. Miután minden élőlény megfagyott és minden elpusztult, csak a városokban maradtak népek, Callusius úgy döntött elszigetelődik, és ekkor ültették a gyorsan növő tölgyeseket, és fenyveseket. Jó pár száz év múlva a kereskedelem ismét fellendült Santandria és Callusius között, és rájöttek, hogy a nagy mellébeszélő Frizélisu volt, ezért közösen vezettek egy hadat Karilonthia ellen, de ez sikertelen volt, a Hallia – hágónál, ami a három ország egy közös pontja, vallottak kudarcot, az obszidián elefántok és a hegyi trollok ellen. De Frizélius túl gyenge lett hirtelen hogy máris egy megsemmisítő hadat indítson a két ország ellen. Azóta nagyjából béke honol az országok fölött. Callusius felett hetente, az átok szerint, esik egy kiadós havazás, Karilonthiában pedig folytonosan a Pokol itala, a láva tör a felszínre, elmaszkosítva a tájat. Santandria úszta meg eddig a legjobban, de ez még nem a vég. Új fajok jönnek be, ide, új fajok, a régiek szép lassan ki fognak kopni és, esetleg ami egyszer összenőtt szétválasztódhat, az pedig már a végső pusztulással járhat. -* Carlawn torka kiszárad a sok mesélésben. Némán mered maga elé és fejében az jár, miként is menthetné meg országát...egészen addig, míg a finom illatok be nem kúsznak orrába, ezen mereng. Az illatra azonban felfigyel és csillogó szemekkel nézi a két szép szelet őzpecsenyét, és mellette a halványpiros csipkeízt.*
-Köszönöm szépen! Csodásan fest és az illata...mennyei!-*bókol a fogadósnak, habár valóban csodásan fest a fatányéron a sült. A férfi fogatlan vigyorral válaszol, majd meghajol és távozik, hogy ne zavarja a hölgyek étkezését és diskurálását. *
-Kóstold csak meg bátran! tégy egy csepp csipkeízt a húsra. Meglásd, a kissé fanyar íze különös varázst ad neki. De ne aggódj, ez csak egyszerű csipkebogyó lekvár.-*teszi hozzá mosolyogva, biztatván társnőjét. S hogy megmutassa milyen fenséges is az étek, levág egy darabkát a húsból, belemártja a lekvárba és jóízüen harap rá. És mivel teliszájjal nem illik beszélni, így csak hüvelyk és mutatóujját összetéve jelzi, hogy milyen finom.*

Quad nem azok közé a merev gondolkozású tengerésztisztek közé tartozik, akik ne tekintenének értelmes lényként embereikre, kik elfáradnak a munka során. Így mikor útjuk során egy fogadóra lesz figyelmes, úgy dönt talán az új uralkodó még tud várni rájuk, egyébként sincsennek bejelentve.
- Emberek! Mit szólnátok egy jó kis forralt borhoz ezen a hűvös tájon? - fordul társai felé.
- Az biz'a, remek lenne! - hörgi egy hiányos fogazatú.
- Nos, akkor betérhetünk ebbe a Jeges Macskába. Az első kört én állom, a többit ki-ki fizeti saját magának! - zord arcokat mennyei öröm tölti el e gondolattól.
Egy perc is alig telik el, mikor hét darab tengerészköpenyes alak masíroz be a fogadóba, egyenest a pulthoz.
- Csapos! Hét kupa forralt bort ide, de izibe! - csap az asztalra, miközben erszényéből helyi pénz kerül elő. Hiába, aki kereskedő, annál legyen mindenfajta pénz. Rövidesen kiszolgálják őket.
- Igyunk a sikeres utunkra! - emeli magasba saját ivóedényét és koccint társaival. Nagyot kortyol, majd odébb sétál. Noha igyekszik barátságos kapcsolatot kiépíteni embereivel, gyakorta érzi szükségét, hogy visszavonuljon és egyedül legyen. Most is ez az érzés keríti hatalmába, így hát egy üres asztalhoz sétál, és letelepszik az egyik székre. Kupáját letével zubonyából előbányássza pipáját, majd a dohányzacskót. Megtömi a pipát, majd megkeresi a kandalót, ahol tűzet vesz. Nagyokat pöffékelve telepszik vissza helyére, elégedetten szemlélve embereit, valamint a fogadó többi vendégét, a helyieket. Szomszédja két fiatal jégelf hölgy. A hölgyek közül az egyiket nemesrendűnek véli, tiszta arca, ruházata nyomán, á másikat ellenben egyszerű polgárnak tartja.
Szemlélődését befejezve azon mesterkedik, hogy minnél szebb füstkarikákat eregessen. Közben azon elmélkedik, hogy vajon mit fog mondani az új uralkodónak, kedvező kereskedelmi feltételeket tud e kieszközölni országa számára. Igyekszik a lehető legtiszteletreméltóbb mondatokat megtalálni, minthogy nem ékes retorikájáról híres. És ezt is gondolatban teszi, nem szóban, mely a hanghordozás kialakítását nem teszi lehetőve.

-Nem hiszem, Carlawn, hogy megsértődne a derék ember. Azt hiszem jócskán hozzá lehet már szokva a dologhoz, hiszen ide nálunk jóval faragatlanabb népek is járnak, azt kell gondoljam.
*Mondja miközben nézi a távolodó fogadós hátát, aztán inkább a mesébe kezdő nő felé fordítja minden figyelmét, merthát modortalanság lenne a konyha ajtaját bámulni, másrészt jó dolog a szemkontaktus és az arcmimika. Sokat hozzátesz a meséhez, főleg a mesélő ki nem mondott véleményét. Ámulva hallgatja a történetet, mert ő ugyan megkérdezte egyszer az apjától, hogy mindenhol ilyen hideg van-e, és az öreg azt mondta, hogy nem, valahol folyékony tűz ömlik a hegyek gyomrából. Akkor ő megkérdezte, hogy hát ez mégis hogyan lehetséges? És az apja akkor valami zavaros mesébe kezdett, ami máig nem igazán állt össze az ő fejében. Abban is volt gonosz varázslat ám valahogy hiányzott belőle az indíték. Abban játékos kedvű. Bohó varázslók gondolták úgy, hogy mily jó lenne egy elég nagy területet jégbe borítani, hogy azon a gyerekek boldogan játszhassanak, csúszkálhassanak, és hasonló vicces és szórakoztató dolgokat műveljenek. Persze ez nyilván az ő akkori gyermek lelkének kitalált mese volt, és ez a mostani az érettebb fejében valószínűbbnek tűnt. Persze akkor lenyűgözőnek találta, hogy a varázslók ilyen jólelkűek, hogy a gyermekeket akarnak szórakoztatni. Persze erről nagyban hallgat, miközben a királynő szavait hallgatja. Tulajdonképpen el se merné mondani, hogy mik jutottak az eszébe, mert a másik kinevetné valószínűleg.*
-Igazán szívszorító történet.
*Mondja végül a nőnek sóhajtva. Végül megérkezik a várva várt étel, amit kicsit hosszasan bámul, nem tudván mit gondoljon erről a csipkeíz dologról. Az illata isteni, de ő nem dicséri, méltatja hangosan, hiszen úrnője dicsérete után vajon mennyit érne az övé a fogadós szemében? Valószínűleg nem túl sokat, ha éppen nem semennyit. Bizalmatlanul méregeti a húst, kicsit megpiszkálja, majd a lány utasításait követve nekilát falatozni. Néha hümment egyet, ami kifejezi az étel finomságát. Életében nem evett még ilyen finomat, mivel az apja közel sem volt jó szakácsnak mondható, de még csak közepesnek sem. Szóval visszamosolyog társnőjére és minden bizonnyal széles lenne eme vigyor, ha nem lenne éppen teli a szája, és nem félne, hogy kipotyog belőle a finom étel. Elmélyülten vág, szúrja villára, és rakja a szájába az ételt. Csak akkor áll meg egy percre a táplálékfelvételben, mikor újabb vendégek érkeznek. Gyorsan megrágja a szájában megállt falatot, majd lenyeli, úgy veszi szemügyre a belépőket. Furcsa szerzeteknek látja őket, tehát itt most neki mindenki furcsa és idegen. Hát megrántja a vállát és eszik tovább, bár az egyik férfi felől jövő füstkarikák kissé zavarják. Persze nem olyan lány ő, hogy ezért szóljon is.*

*Miközben jóízűen falatoznak, hirtelen nagy sok tengerész toppan be a fogadóba. Carlawn kissé megdöbbenten nézi őket, hiszen eddig még nem nagyon találkozott ezen fajta népekkel. De még időben észbekapva, nem bámulja kelleténél tovább őket, és figyelmét újra hús köti le. Csak arra emeli fel a fejét, hogy szék csikordul a mellettük lévő asztalnál. Jégkék tekintete egy pillanat erejéig összekapcsolódik a férfiéval, majd megtörli a száját és belekortyol a borba, immáron visszavezetve tekintetét a saját asztalához. Mégis hogy jönne ki, hogy egy nő kszönjön előre egy férfinek, pláne, hogy Carlawn nem is ehhez van szokva. *
-Sarahn, ha hazamegyünk, a saját szobám közelébe kapsz majd helyet, mert onnan könnyű kitalálni az udvarra. És ne aggódj, nem fogsz elveszni az épületben.-*veszi fel Carlawn a beszélgetés fonalát újból, két falat között. *-Remélem nem bánod, ha a szobákban és a folyosókon hideg van...Bármily meglepő, ebben az országban a hó és a fagy az úr, bár remélem, hogy ha a főherceg elfogadja az ajánlatomat, megoldódik ez a gond és megtörik az átok...-*s mintha csak ellen akarna vetni a királynő szavainak, odakint megindul szép csendesen a hóesés. Carlawn felsóhajt, ahogy kipillant az abalkon.*-Milyen csodaszép is a hóesés!-*

Hat embere valóban szokatlan látványt nyújthat ezen a tájékon, nem így ő, ki jégelf, habár a helyi divattól merőben eltérő divat szerint van öltözve. Pontosabban tengerész egyenruhát visel, melyből kiderül, hogy nem a helyi hatóság alá tartozik. Jobb kezének gyűrűsujján fénylő aranygyűrű erősíti tovább e bizonyságot, melyet csakis aslegiai polgár visel. Tiszteletet parancsoló megjelenéséből sugárzik ama hatalom, melynek ő a birtokosa.
Ahogy ott relaxál és iszogatja borocskáját, hegyes fülével igyekszik kiszűrni társai zsivajából a szomszéd asztalnál trécselő kisasszonyok társalgását. A hideg, mely még itt a fogadóban is jól érződik, számára sem jelent problémát, noha egész kellemes klímájú vidéken nőtt fel, ám őseihez híven az alacsonybb hőmérsékleteket jobban viseli, mint az emberek. Nem meglepő, hogy pont rábízták a Callusiusba tartó konvojok vezetését. Büszke is rá, hiszen kellemes emlékeket őriz azon kevés látogatásából, mit itt tett meg az elmúlt évtized során.
A szomszédok azon szavára eszmél fel, hogy esik a hó. A látványtól dideregni kezd. Ritkán tapasztalja meg e látvány szépségét, ám abban bizonyos, hogy a helyiek számára mindennapi, talán unalmas is. Gondol egyet, hogy csodát tegyen, legalább egy órácskára.
Bal kezével kabátjába nyúl és egy medált húz elő, mely aranyláncon lóg nyakán. Érdekes darab, láthatólag igen értékes, nem hétköznapi tárgy. Halkan mormolni kezd, amitől a medál kékesen derengeni kezd. Egy pillanat, és a hóesés máris eláll, helyette szépen kisüt a nap, az égboltot borító felhők feloszlanak, szép tiszta látványt nyújtva.
- Hát nem szebb a napsütés egy ilyen zord tájon? - szól át a hölgyeknek, miközben medálját elrejti ruhái mélyén.

-Nem igazán nevezném ezt aggodalomnak, úrnőm.
*Mondja a lány két falat között, miközben az étel nagy részét már elfogyasztotta.*
-Csak nem szeretek bezárva lenni, legyen bármily szép is egy épület, mégiscsak négy fal közé zár minket, el a szabad levegőtől.
*Mondja indokait, remélve, hogy a másik nem fogja kinetevni.*
-Tudod otthon is mindig csak aludni jártam a kunyhónkba, mert jobb szeretek kint lenni, legyen bármily hideg is, és fújjon bármilyen erős szél, ami felkavarja a havat.
*Aztán újfent a maradék étel felé fordul, bekebelezi az utolsó morzsáig, majd egy pillanatra elégedetten dől hátra a széken. Aztán keze a hideg víz után nyúl, gyorsan lehörpinti, majd előre dől és az asztalra könyököl, állát két tenyerébe támasztva. *
-Azt hiszem melegben nem is igazán érezném jól magamat. Biztos, hogy tökéletesen jó lesz nekem ott.
*Vélekedik, hisz az otthon, vagy átmeneti szállás hangulatosságát nem a lobogó kandalló adja, hanem a benne élő emberek vagyis a ajó társaság. Ahogy a lány kiejti száján a havazás szót az ablak felé fordítja a fejét, de csakis azt, és csillogó hideg szemekkel bámulja a hatalmas pelyheket, amik aláhullnak a sötétszürke felhőkkel tarkított égből. Mint mindig, most is elbűvöli a nagy pehér pamacsok tánca, ahogy kavarognak a levegőben, néha irányt változtatva, hála az enyhe szellőnek. Aztán egyszer csak eláll a gyönyörű fehér függöny aláereszkedése, és egy férfihang szól hozzájuk, vagyis szerinte hozzájuk. Odafordul törzsből és jól szemügyre veszi a férfit. Még szerencse, hogy fogalma sincs arról, hogy az egész a férfi műve máskülönben ledorongolná, hogy elállította a havazást, amit éppen csodáltak. Így csak elmosolyodik kissé félénken, de nem válaszol, hisz úgy gondolja, hogy inkább csak akkor szólal meg, ha úrnője válaszra méltatja az idegen, ám fajukhoz tartozó, furcsa öltözetű idegent. Ezért egy pillantást vet asszonyára, hogy az hogyan fogja lereagálni a dolgot. Főleg, hogy a másik zordnak titulálta a tájat, holott szerinte nincs is szebb, mint a kéklő hegycsúcsok, vagy a befagyott tavak egy völgykatlanba, amin csúszkálni lehet bármely évszakban jóformán.*

*Carlawn mosolyogva hallgatja Sarahn meséjét, és miközben a hóesést csodálják, el is feledkezik az ennivalóról, a fogadóról, a hét férfiról, mindenről.
Ezért lehet, hogy mikor eláll a havazás és kisüt a nap Carlawn felugrik.*
-Mi történt?! -*csak ezután fogja fel, hogy a férfi hozzájuk szólt. Ám a tengerész nem igen lehet boldog attól, ahogy a királynő ránéz. Carlawn szemei villámokat szórnak.*
-Talán először is jónapot, uram! És nem, nem szebb a napsütés! Ahogy nézem, uraságod nem idevalósi, ámde jégelf! márpedig minden jégelf tudja, hogy az iménti havazás miért is következett be! Ám most abbamaradt! Egy átok csak akkor múlik el, ha azt megtörik! Márpedig erre nem sokan hivatottak tudtommal. Ön mégis megengedi magának, hogy mindezek tudatában zordnak nevezze Callusius hófödte vidékét? -*Carlawn legalább annyira felmérgesítete magát, mint az imént, amikor elzavarta Cenneírt. Csípőre teszi kezeit és úgy áll a férfi elé jó egy méterre. Szép arca és jégkék tekintete most így elég közel van a férfihoz, hogy az jól kivehesse nemes vonásait. Carlawn pár perc alatt lehiggad és mérge elpárolog. Leengedi a kezét, és feldóhajt.*
-Bocsásson meg, uram...nem tudom mi ütött belém...Csak...Olyan furcsa volt a megjegyzése. kötelességemnek éreztem, hogy megvédjem a hazámat, mert szavaiból úgy tűnt nekem, nem igazán kedveli Callusius vidékeit...De javítson ki, ha tévednék.-*mondja mostmár sokkal nyugodtabb hangon. Amikor a kötelességről szól, lopva Sarahnra kacsint, jelezve, hogy ne árulja el a másik a férfinek még véletlenül se, kivel van dolga.*

Látván, hogy kellőképen felkelltette a figyelmet, szív még egy utolsót pipájából, majd elnyomva a parazsat, felkell, s tartalmát a kandalóba veri ki. Mire visszajön, a két hölgy már rá is vetik magukat, mintha tudnák, hogy ő tette ezt az egészet. A testtartásokból mostmár biztosan tudja, hogy ki az úrnő és ki a szolgáló. A félénk mosolyú, ámbátor mégiscsak bájos jégelf teremtmény lesz a szolgáló. Őt egy barátságos mosollyal jutalmazza.
Ám a másik hölgy, az úrnő, már koránt sem ennyire kedves. Villámot szóró jéghideg szemeit, csípős megjegyzéssel karoltva rohanja le Quadot.
- Jó napot, hölgyeim! - köszön, ahogy ezt az előbb megkövetelte tőle. Arcán sunyi vigyor látható, mely jelzi, hogy mennyire élvezi, hogy felbosszantotta eme jeges teremtményt.
- Óh, hát a callusiusiaknak annyira fejükbe szállt a hó, hogy már meg is vetík az élet éltetőjét, a napot? Botor gondolat ez, kisasszony. - oktatja ki Carlawn-t.
- És sajnálattal kell közöljem, hogy nem vagyok minden jégelf. Családom már korokkal ezelőtt kivándorolt e vidékről, ránk már nem hat semmiféle átok. S az, hogy most elmúlt a hó, valóban az én művem, de ne féljen! Csak röpke ideig tart, a nagytiszteletű hölgy átka mindjárt folytatódik, annak rendje és módja szerint. - viccelődő hangnemével igyekszik tovább idegesíteni az igencsak felpaprikázott jégelf nőt.
Mikor az kezd megnyugodni, Quad is békésebb hangnemre vált át.
- Óh, hát nem tudtam, hogy ennyire szívükre veszik a helyiek, ha valaki kritikát mond bármiről is. Igyekszem ezen helyi szokást nem hagyni figyelmen kívül a továbbiakban.
Callusius vidékeit sem kedvelem jobban, mint más hófödte hegyet. Kérem, ne haragudjék tovább rám, de számomra az effajta helyek kissé zordak. Tengerész volnék, a tenger szerelmese. Számomra egy hegy vagy szárazföld reményét rejti, vagy zátony rémét.-odalép Carlawn-hoz.
- Quad főkapitány vagyok. - próbálja megfogni hűvös kacsóját és megcsókolni azt néminemű illendőséggel karöltve. Sarahn-ról sem feledkezik meg ám! Az ő kecses kacsóját is csókkal illeti.
- Hódolatom szépséges hölgy! Quad főkapitány, szolgálatára!

*Értetlenkedve néz ő is. fogalma sincsen, hogy mi is történhetett, ám ettől még nem igazán érti az úrnő haragját. Nem is kifejezetten érti, hogy barátnője miért dorongolja le ennyire az idegent, hiszen szerinte egyetlen jégelf sem tehet arról, hogy vége szakad a hósesésnek. Persze ő végtelenül naiv és el sem tudja képzelni, hogy egyetlen mágiskus amulett erre képes lenne, nem mintha hallott volna már mágikus amulettekről. Persze azt kifejezetten furcsának tartja, hogy egy fajtájukbeli zordnak nevezi az itteni időjárást, persze ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a másik tengerész, vagy mi a szösz, és már nyilván sok videéket bejárt. Feláll hát és nyugtatólag teszi kezét felháborodott társnőjének karjára.*
-Higgadj le!
*Suttogja a füléhez hajolva igen halka.*
-Nem való ez a te helyzetedhez.
*Gondol itt arra, hogy ő királynő, és tudni kellene álarcot viselni mások előtt, mégha nem is ínyére való a dolog. Még szerencse, hogy Carlawn erőt vesz magán és lenyugszik. Erre ő megkönnyebbülten sóhajt fel, mert iletlenség nyilvános helyen jelenetet rendezni, mégha a királynő haragjáról is van szó. Természetesen veszi Carlawn jelzését, bár magától is úgy gondolta, hogy talán jobban alakul a beszélgetés, ha a másiknak fogalma sincs arról, hogy kivel beszél. A férfi mondatán, hogy vajh mi álteti az életet nagyot nevet. Csengő kacaja mindenhová elhatol és bátortalanul megjegyzi.*
-A Nap és sugarai semmire sem mennének a víz nélkül, ami az esőből és hóból áll össze. Egyébként magának szebbet.
*Teszi még hozzá, amolyan üdvözlésképpen, márcsak megszokásból is, bár fogalma sincs, mikor illenék beszélnie. elcsodálkozik azon, hogy a férfi tehet az átok szünetéről és nem érti, hogy hogyan lehetséges ez, de inkább nem kérdez rá, mert még túl butának tűnne.*
-Azt hiszem a valódi kritika olyan szájából hangozna jól, kedves uram, akit egyáltalán nem köt eme vidékhez a vére. Már megbocsásson persze.
A férfi közben udvariasan bemutatkozik, úgy fest hát, hogy mégis szorult belé némi jómodor, mégha nem is éppen sok, mivel ezt a legelején is megtehette volna, még mielőtt kritizálja a hazájukat. Kézcsókkal köszön mindkettejüknek, ami számára ismeretlen dolog, hisz őt mindig oly messze kerülték a bókok és az udvariasság, mint a Nap e kietlen földet. Halkan mutatkozik be, ahogy bármely ember tenné, kinek semmi posztja nincsen, és még önbizalom se szorult belé.*
-Sarahn vagyok.
*Azzal ennyivel már elintézettnek tekinti a dolgot és kérdő pillantást vet az úrnőre, hogy vajon, hogyan folytatódik ezek után a társalgás, illetve, hogy elhalasztják e indulási szándékukat.*

*Carlawn hamar megbánja hirtelen felindultságát, és szégyenlősen, szemlesütve hallgat, míg Sarahn beszél. A férfi üdvözlésére csupán a kezét nyújtja, és ebben a mozdulatban van valami árulkodóan királyi. A férfi nevét meghalva elkerekednek a szemei,de bemutatkozik ő is.
-Örvendek, Quad főkapitány. Az én nevem...-*Carlawn megakad kicsit. Nem szeret hazudni, most mégis jobban teszi talán.*-Az én nevem Carla.-*füllenti. Lopva hajol Sarahnhoz.*
-Istenekre! A főkapitánynak én írtam levelet, hogy megerősítsem a kereskedelmi szövetséget a köztársaság, Santandria és Callusius között! *-Majd gyorsan összeszedi minden maradék józan ítélőképességét és udvariasságát.*
-Kérem újból, hogy bocsássa meg nekem az iménti kirohanásomat...Nem értem miért is lettem olyan dühös. Kérem, fogadja el bocsánatkérésem jeléül, hogy fizetem az ön és emberei következő környi italát. -*mosolyodik el, és szemében már nyoma sincs a haragnak, csak a szelídségnek. de itt meg is akad. Nincsenek tapasztalatai azon téren, miként kell egy üzleti partnerrel kommunikálni, és gőze sincse róla, mit kellene tennie, ráadásul úgy, hogy a férfi ne fogjon gyanút. *
-Öööö...ha kedve tartja, csatlakozzon, uram. Baránémmal éppen falatozunk. -*mutat az asztalukhoz, amin már lassan kihűl az étel. *- Mi járatban van hát egy hajónyi tengerész Callusius vidékén, ha nem szívleli a szárazföldet? -*érdeklődik udvariasan, miközben újra helyetfoglalnak, vélhetően Quaddal kiegészülve.*

A hölgyek sus-musolnak egy sort, mit legjobb tudomása szerint társaságban illetlenség, ám ő nem ilyen szőrös szívű, ugyanakkor fogadóban vannak, hol az etikett nem az elsődleges tulajdonság. Ő közben az ablak felé sasol. Igen, az átok újra hatni kezd. A nap eltünt, felhők borítják be újra az egett és a hó is elkezdett szállingózni, méghacsak kis pelyhekben is. Miután a hölgyek elhallgattak, újra magához ragadja a szót:
- Hölgyem, -fordul Sarahnhoz - maga keveset szól, de olyankor okosat. Dícséretes hozzáállás, mert így sosem beszél a levegőbe. Nagy öröm számomra, hogy megismerhettem Sarahn kisasszony. - kék szemeit nehezen tudja leemelni a nőről. Valamiféle különös vonzalom kerítette hatalmába a látványától.
- Semmi baj Carla kisasszony. Megszoktam már, hogy heves természetű lények között élek. Maga még egész finom volt a matrózokhoz képest. És, hogy megnyugtassam önöket, havazik. - int az ablak felé, jelezve, hogy varázslata csak eddig tartott. - És nem szükséges nekün semmit sem fizetnie. Nem sértett meg. Az embereimnek meg józannak kell maradniuk. Az új uralkodó előtt mégsem állhatog részeg tengerészekkel! Még azt gondolja, hogy a boroshordókat lékeltük meg és attól vagyunk ilyen mámorosak. Rontaná az összképet rólunk. - nevet egyet jóízűen.
- Köszönöm, ajánlatát elfogadom. - telepszik le az asztalhoz kupájával egyetemben, szándékosan Sarahn mellé ülve és rámosolyogva a lányra.
- Természetesen árút hozztunk, hiszen kereskedők vagyunk. Én vagyok a konvoj parancsnoka, s elsődleges feladatom annak védelme. Ugyanakkor az új uralkodóval is találkoznom kell, hogy megtárgyalhassuk a kereskedelmi egyezményeket. Úgyhogy pusztán kötelességből tettem lábamat Callusius vidékére, noha elkell ismernem szülőszigetem és a tenger után ez a hely tetszik nekem a legjobban. Talán a szép lányok miatt. - pillant újfent Sarahnra, hogy vajon ő milyen képet vág.

*Látja barátnéján a meglepettséget, ahogy meghallja a férfi nevét. Nyilvánvaló számára, hogy Carlawn ismeri, mégha csak hallomásból is a férfit. El sem mosolyodik, de mégcsak meg sem lepődik, mikor Carlaként mutatkozik be a lány a férfinek. Ezek szerint jól értette a kacsintást, és a másik nem akarja, hogy a férfi tudja, hogy kivel is áll szemben. Aztán a lány röviden súg neki valamit, mire ő bólintással jelzi, mégha csak elég apróval is, hogy éri a lány indokait. Talán jól teszi, talán nem, hogy italt ajánl a tengerészeknek, mert ez azért elég árulkodó dolog, hiszen egy a nép közül való leány aligha tudna meghívni egy italra egy csapat tengerjárót. Na de ő ebbe nem szól bele, mert az csak árulkodó lenne. A férfi bókjától enyhén elpirul és lesüti a szemeit a padlóra, mintha annak repedései lennének a legizgalmasabb dolgok a világon. Halkan mormolja csak a férfinek még mindig nézve mindenhová, csak rá nem.*
-Köszönöm uram.
*Aztán felnéz, hogy megszemlélje az újra meginduló havazást. Csodaszép, mint mindig, és most legszívesebben kint lenne, mint ilyenkor általában. Nincs jobb dolog ugyanis, mint a kavargó hóban tárt karokkal pörögni, táncolni. Inni a látványt és az istenek hatalmának részesévé lenni. Aztán Carlawn invitálására mind visszatelepednek az asztalhoz. A férfi mellette foglal helyet, Carla-Carlawn pedig velük szemben. A férfi egészen ennivaló mosolyt villant rá, mire ő is szégyenlősen elmosolyodik, de tekintetét azonnal el is kapja és kizárólag a férfi szeme alatti területet pásztázza ragyogó, tiszta égkék szemeivel. Tény és tagadhatatlan, hogy a másik udvariassága zavarba ejti és nem tudja mit is kellene tenni. Biztos azért van, gondolja ő, mert az apja erre nem tudta felkészíteni. Akaratlanul is kibukik belőle egy kérdés, mivel még sosem járt a tengeren.*
-Milyen a tenger, jóuram? Tényleg olyan, mint ahogy mesélik? A leggyönyörűbb és egyben a legkegyetlenebb?
*Kérdi irulva pirulva, hogy egyáltalán meg mert szólalni, bár jobbára inkább a bók miatt, amit megint kap. Kissé benneszakad a lélegzet, arca kipirul, mint a nyíló tűzliliomok, szeme csillog, majd annyira, mintha lázas lenne. Bár lehet, hogy az. Az ismeretlen lázában ég, a különlegesség érzet mámorában, abban, hogy valaki érdeklődik, mégha csak kicsit is iránta.*

*Első ránézésre mágusnak tűnő férfi nyit be a fogadóba. Kék süvegjét és talárját látva senki sem kételkedne, de tarisznyája is rejt néhány dolgot, ami segíthet a látszat fenntartásában. Épp a minap érkezett a városba, és az utazásra összespórolt pénze mind elfogyott. Megállt hát a főváros főterén, s épp keresgélte elő kellékeit, hogy bemutasson valamit, hátha valaki megszánja pár érmével, mikor érdekes dologra lett figyelmes. Az égbolt egy jelentősebb területen kitisztult a város felett, még a nap is kisütött. A férfi azonnal tudta, hogy ezt más nem okozhatja, csakis mágia. És egy olyan mágus, aki ilyet tud varázsolni, az taníthatná őt is bizonyára. Így hát azon nyomban elindult a jelenség középpontja felé. Egy széles utcán indult el, szapora léptekkel. Már közel járhatott a keresett helyhez, mikor is a felhők újra összezáródtak, a hóesés pedig megeredt. Kereste szemével a varázs kiindulópontját, de nem tudhatta, melyik épületben lehet a mágus. S mivel nem kopogtathat be az összes házba, ezért inkább olyan helyre megy be, ahová biztosan betérhet bárki, a Jeges Macska fogadóba.
Rögtön miután belép, köszön egy halk jónapottal, majd köbenéz a vendéglátóhelyen. Savanyú képpel konstatálja, hogy itt bizony nincs semmilyen mágusféle sem, csak egy rakat tengerészforma egyén, meg három jégelf, abból is kettő nőnemű, márpedig nőnemű egyed nem lehet mágus. Hogyha jól tudja, márpedig miért is ne tudná jól? A két nővel ülő férfi se néz ki mágusnak, bár a belépő szeme igencsak megakad rajta, hisz első ránézésre azt se tudja eldönteni, egyáltalán miféle ruhák vannak rajta. Másodikra se tudja, de abban szinte biztos, hogy nem mágus. Ezért kicsit szomorú képpel ül le egy asztalhoz, hisz így pénzt se tudott szerezni, ráadásul a mágust se lelte meg. Merev tekintettel ül egy kicsit, kibámulva az ablakon a hóesésre.*
~Hogy lesz így belőlem valaha is igazi mágus?~
*De még mielőtt a csapos nagyon csúnyán nézne és elindulna felé, hogy rendelhetne is valamit, elindul a pult felé, de előtte belenyúlt a táskájába és egy aprócska, szürkés kődarabot vett kezébe. A kandalló mellett megállt, odahajolt a tűzhöz, majd kinyújtotta kezét, így tenyeréből ügyesen beleejtette a kis követ. Nagy gyakorlata van az ilyesmiben, hisz jó ideje ebből tartja fenn magát, így nem valószínű, hogy bárki is rájön a „varázslat” kis titkára. Még mozgatta a kandalló előtt a kezét egy darabig, a beledobott anyag pedig elkezdett kékes fénnyel égni, apró kék szikrákat dobálva ki a tűzhelyből, s azok padlót érve gyorsan kialudtak. A kő kicsi volt, így röpke fél perc alatt elégett, s a férfi, mint akinek az ilyen kis varázslatok az élet legtermészetesebb dolgai lennének, tovasétált a pulthoz.*
-Ételt és italt szeretnék.
*Miután felsorolták neki a választékot választott is, nyulat és bort, majd megkérdezte, mennyi lesz. A válasz jött, s ekkor jött az a trükk, amit a férfi nem szeretett használni, mert inkább megkereste a pénzt szórakoztatással, mintsem ilyesmihez folyamodjon, de most ehhez az eszközhöz kellett folyamodnia. Oldalához nyúl nagy magabiztosan, hogy fizet, s ekkor hirtelen megdöbbenést látszik az arcán. Táskájában is elkezd kotorászni, majd mivel ott sem járt eredménnyel, hisz nem is járhatott, mert egy vasa sincs, végül bosszúsan, s egyben elkeseredett ábrázattal tekint a pultosra.*
-Azt hittem, csak elkevertem valahova…de…de nem. Attól tartok, valaki el…ellopta az erszényem! Szörnyű, hogy a tolvajok már a mágusokat se tisztelik! Hát hova jut így ez a világ, ez az ország!?
*A férfi hol a többi vendég reakcióját figyeli, mit szólnak a kis jelenethez, hol pedig a kocsmáros morcos fejét figyeli. Megszokta ezt a nézést, tudja, ilyenkor még sokáig kell puhítani az illetőt, s így se biztos, hogy lesz eredménye a fáradozásainak.*

*Carlawn újból falatozi kezd, úgy hallgatja a férfit. Mikor az említi, hogy az uralkodóval szeretne beszélni, Carlawn elmosolyodik és úgy pillant Sarahnra. Mikor pedig egy matrózhoz hasonlítják, a királynő felkacag. Szerencsére épp semmi nem volt a szájában.*
-Ha ezt hallotta volna valaki otthon a ...-*Carlawn gyorsan elharapja a mondat végét és lesüti a szemeit. Bekap két-három falatot, míg Quad körbeudvarolja Sarahnt, amin ő csak jól esőn mosolyog. *
-Sarahnnak igaza van! Meséljen nekünk a tengerről! Mi még sosem jártunk arrafelé. Sőt, hogy őszinte legyek, én a városban sem túl sűrűn.-*kérleli ő is a férfit. Ekkor nyílik a fogadó ajtaja, és egy még furcsább kinézetű alak lép be, mint a tengerészek: egy mágusféle. Carlawn hatalmas szemeket meresztene szíve szerint, hiszen a palotában, főleg az ő mozgáskörzetében nem túl sok rohangál belőlük. Bár azt tudja, illetve sejti, hogy van valahol egy mágusképző, de hogy hol és kinél, azt nem tudja. *
-Nézzék csak, milyen furcsa az a férfi!-*bök fejével Llywellion felé. Ahogy figyeli, szinte elbűvöli a fura szerzet. Jégkék tekintetét végül inkább újra a kinti világra vezeti és kellemes érzésekkel telt szívvel nézi a hóesést. Arra figyel fel, hogy a fogadós és az új vendég vitatkozik...illetve a férfi emelte meg a hangját és holmi lopásról beszél. Carlawn felpattan azonnal.*
-Lopás? Miféle lopás?-*kérdi, és a felé kérdőn néző fogadósnak csak aprót biccent, jelezve, hogy adjon ennek a szerencsétlennek enni meg inni. Carlawn szíve szerint felfedné ki is ő, és élne uralkodói igazságosságával, de amíg nincsen elég információja, felesleges. Továbbá a főkapitánnyal kialakult kis komédia felettébb kedvére való, mégha a férfi szemmel láthatóan Sarahnt nézte ki magának. Carlawn csak egy pillantást vet Quadra. ~Vajon Santandria főhercege milyen? Ha elfogadja az ajánlatomat, képes leszek mellette élni? Vajon képes leszek valaha is szeretni?~ eféle gondolatok járnak a helyes kis buksijában, miközben arra vár, hogy az idegen mágusforma válaszoljon.*