Jeges Macsak Fogadó

Lassan kezd olvadozni a helyzet. Kiszemeltjének hűvös arcán halvány pír csillan meg, jelezve ama ösztönös reakciót, mellyek hölgyek arcán jelennek meg, mikor kedves urak ékes bókkal illetik őket. Ehezz szégyenlőség is párosul. Quad konstatálja, hogy Sarahn egyszerű, talán paraszti származású mely tudatlanságot sugalló kérdésében is megnyílvánul. Származásával nincs baja, hiszen a köztársaság számára a tettek számítanak, ellenben elmebeli képességek hiánya bizonyosan könnyebben kergeti őt az őrületbe.
- Óh! Habár a hasonlat érdekes, de a válaszom nem. Mifelénk a leggyönyörűbb és egyben kegkegyetlenebb lények a szirének, illetve bizonyos esetekben feleségeinket illetjük ezen szóval. - majd, hogy a másik jégelf hölgy is kéri, hogy meséljen, hát mesélni kezd ő.
- A tenger sem különb mint a szárazföld. Ha kiísmered hullámait, s szélírányait, akkor tudod, hogy hol miképpen kell írányítanod a kormánykereket, hogy hajód ne essen áldozatul titkos zátonynak, avagy tengeri szörnyek éktelen nagy pofájának. De a szó gyenge, hogy leírjam a tenger szépségét, mely hasonlatos eme havas tájéhoz. Azt tudnám mondani: Jöjjék el egy hajóútra, és győződjön meg önmaga arról, hogy milyen is a tenger. - jobb kezét az asztalra téve pihenteti. Aranygyűrűjének csillogása egyenest Sarahn iriszébe villan.
- Ha van kedve, akár velem is tarthatna. Bizonyosan nagy hasznát tudnánk venni a fehérnép ezen gyönyörű példányának! - bókol újra a kapitány, gyöngyfogsorát megvillantva Sarahn-nak, ahogy szája mosolyra tárul fel.
Carla szavára kénytelen levenni tekintetétt Sarahn-ról, s az említett vendég felé írányítania. Ruházata valóban varázslófélére utal, habár jópár mágiát imitáló kuruzslóval volt már szerencséje összefutni kik az Itt a piros, hol a piros című játékkal igyekezték megrövidíteni erszényét. Jutalmukat meg is kapták, kiadós eső formájában.
Node itt és most nem kíván rendelkezni az önbíráskodás jogával, márcsak azért sem, mivel a lopásban nincs érintve.
- Koldusok... - sziszegi nem túl együttérzően ajkai között. - Ha lenne becsülete az ilyen fajtának, legalább fedélzetpucoló matróznak merne jelentkezni egy hajóra. Az tisztességes munka, nem pedig holmi kéregetésből tartja fent magát, mint valami pióca!-morogja mérgesen.

*Jókedvűen tekint nevető úrnőjére, hisz örömmel tölti el, hogy egy pillanatra levetkőzte elkerülhetetlen döntéseinek súlyát. Még szerencse, hogy Carlawn is halani akar valamit a tengerről, máskülönben a férfi talán nem is válaszolt volna, legalábbis neki úgy tűnt az arckifejezéséből. Még szerencse, hogy Sarahn nem hallja a férfi gondolatait, mert ágálna minden bizonnyal az ellen, hogy a férfi paraszt sarjnak gondolja. Nem mintha az apja, az az áldott jó egyén nem a földdel próbált volna meg foglalkozni, sajnos kisebb sikerrel, de neki ehhez vajmi kevés köze van. Soha egy percig nem érdekelte a föld, mint ahogy nem érdekelték a kétlábúak, akik benépesítik azt. Mindig is a maga feje után ment, meg arra amerra a víz vitte, vagy a madarak csivitelése. Ezért lehet, hogy ilyen naiv kérdést tett fel. hiszen mit tudhatna ő a tengerről, mikor a szárazföld közepén lakott világ életében egy bolondos vénnel? Persze ez csak futó gondolatként jár a fejében, miközben füle mellett, mint az apró szellő suhannak el a férfi szavai, amikre alig-alig figyel fel. Csak akkor figyel fel, vagyis jobban szólva eszmél tudatára, mikor valami belevillan a szemébe. Kissé megrázza a fejét. Lassan megemészti a hallottakat.*
-Szívesen venném. Persze csak egy rövidebb időre.
*Mondja miközben úrnőjére pillant. Tulajdonképpen annyira örül újdonsült ismeretségüknek, és főleg kezdődő barátságuknak, hogy nem szívesen menne el hosszabb időre. Addig is bátortalanul mosolyog vissza a férfire. Az eddig sem mindennapi társaságot egy újabb belépő színesíti. Furcsán néz ki mitagadás, dehát a lány számára már a tengerészek is furcsán festenek, hát hamar túlesik a kinézet okozta sokkon. Nem úgy a villanáson, illetve a szép kis jeleneten, amit a valószínűleg legatyásodott alak csinál. Nem szégyen a nincstelenség, legalábbis szerinte, hiszen ő is nyíltan vállata az úrnő előtt, hogy csak annyia van, amit magán visel éppen. Viszont szégyenteljesnek tartja a megtévesztést. Persze azért benne nem dúlnak olyan indulatok, mint Carlawnban, aki mindenáron segíteni akar úgy fest, sem olyanok, mint Quadban, ki úgy fest lekezeli a hasonló alakokat.*

*Folytatná még a történet előadását, de az egyik asztaltól feláll egy nő, s a lopás mikéntjéről érdeklődik. Nos hát ugye hogy is történik egy lopás? A tolvaj jön ugyebár, észrevétlenül elcseni az adott értéket, majd elsunnyog. Látja, hogy a férfi motyog valamit az orra alá, és van sejtése, hogy mifélét. És igen, nem szép dolog amit most csinál, de nem maradt már pénze a fizetésre, de most, hogy beért a melegre igazán nincs kedve kimenni vissza a hidegbe, hogy összekaparjon nagy nehezen pár fémdarabkát, ami nem is biztos, hogy elég egy vacsorára, az italról nem is beszélve. És a tolvajlás gonoszabb dolog, mint amit ő csinál. Szerinte legalábbis. Mert a férfi mindezt csak azért teszi, hogy a rengeteg fáradtságos munkával eltöltött, mégis majdhogynem teljes mértékben elpazarolt évek után végre sikerüljön egy mestert találnia magának, aki megtanítja neki a hőn áhított mágiát. De hogy addig eljusson, minden eszközt bevet, hisz szeretne végre hasznos varázstudás birtokosa lenni. Mert amit eddig tud, az csak szemfényvesztés, bár Llywellion ezt is szereti, mert bizonyos tekintetben ez is tudomány, a különböző anyagok, növények ismerete, tudni a módot, hogyan használja fel természetben fellelhető dolgokat, nem csak saját, de akár mások boldogulására is. De tudását bármikor felhasználja saját céljaira, ha előnye származhat belőle. És ha most sikerül amit szeretne, akkor marad ideje még ma körbekérdezősködni, hol lelhet fel egy tanítómestert. És akkor egy nappal közelebb lehet a hőn áhított tudás megszerzéséhez. S hogy a nő kedves érdeklődésére is válaszoljon, eképp szól:*
-Ó, hát igazából nem is tudom, hogyan történhetett. Csak itt vettem észre, hogy nincs meg az erszényem. Oh, az álnok tolvaja…
*Beszéd közben továbbra is matat a tarisznyában, mintha elkeseredetten keresné a pénzt rejtő kis bőrzacskót. De igazából nem ez a célja a kotorászással. Egy kicsi, átlátszó üvegcsére bukkan, amiben halványrózsaszín olajféle lötty van. A dugót kihúzva egy kicsit önt a tenyerébe, majd eldörzsöli kezein. A pár hegyi növény különböző részeinek összefőzéséből készült párlat megvédi a vele kezelt felületet az égéstől. Majd egy másik üvegcse is a férfi keze ügyébe akad, amiben szintén valami folyadék van, de ez átlátszó, olyan, mint a víz. Az ilyen vendéglőkben is fogyasztani szokták, csak hígított formában. De ez a folyadék, ha megisszák, halálos is lehet. Llywellion orkpálinkából nyerte ki a kivonatot, mert ezen alapanyag esetén kevés volt a kárba ment anyag. S ez a trükk tovább növelheti esélyeit a „túlélésért” folytatott harcban. Az üveg csatos kupakja lekerül, a férfi a közeli gyertyatartóhoz lép, majd a folyadékból néhány cseppnyit önt jobb tenyerébe, s keze előkerülve táskájából a gyertya lángja felé nyúl, amitől az átlátszó folyadék azonnal lángra lobban tenyerén. Közben a beszédben nem áll meg.*
-Ha tudnám, ki volt az a szemtelen…saját kezemmel végeznék vele. De legalábbis jól megleckéztetném!
*Míg szövegel, a csatos üvegcsét visszazárja bal kezével, s mivel csak az égés ellen véd a rózsaszín kence, s a hő ellen nem nyújt teljes védelmet, a bal kéz is előkerül a táskából, majd összecsapva két tenyerét, kioltja a lángot, ami már elkezdte sütni a kezét.*
~Mindegy, felhólyagosodni nem fog.~
*Majd meglátja, hogy a fogadós már ki is készítette az italt, s ujjával jelzi, hogy nem kell sokat várni, hogy az étel is kiérkezzen. Már nyitná a száját, hogy megköszönje, s már kezd is bele a hozzá való meghajlásba, mikor a kocsmáros az asztalnál álló nő felé int fejével, egyértelműen jelezve, ki érdemli a köszönetet. A férfi a szépséges hölgyemény felé fordul hát, s felé hajolva meg mondja a következőket:*
-Köszönöm, kisasszony, a kedvességet! Ha tudom, meghálálom!
*Ezt persze mind komolyan is gondolja, hisz régen találkozott már olyannal, aki ilyen kedvesen segített rajta. Általában mindenki úgy reagált, mint az asztalnál ülő férfi: motyogtak megvetően, ugyanakkor látszik rajtuk, azt se tudják, mi a nélkülözés. Esetleg a másik, az asztalnál ülő nő példáját követve meg sem mukkannak, szinte rá se mernek nézni a férfira. Így a legkönnyebb elkerülni azt, hogy segíteni kelljen valakin is. Mondjuk Llywellion ruházatán nem látszik, hogy kopott lenne, hisz mindig ügyel megjelenésére, hogy hihetően alakítsa a varázshasználót. De amit semki sem tud, hogy bizony sokat kuporgatott és nélkülözött egy-egy ál-varázsló kurzusára, vagy épp dolgozott éveket csak ételért és szállásért olyanoknál, akik elhitették vele, hogy megtanítják neki a mágiát. És mivel azokat a lényeket, akik őt kihasználták, senki sem büntette meg a csalásért, őt miért feddnék meg érte? "A mostani világban csak úgy lehet megélni, ha kihasználjuk az összes adódó lehetőséget, úgy, hogy a lehető legkisebb árat kelljen fizetni érte." Ez a férfi életfilozófiája, mit az élet tanított neki.*

*Carlawn sem teljesen bolond, hiszen naphosszat talpnyalók és szolgák veszik körül, tudja jól, mikor nyájaskodik vagy füllent valaki. *
-Fogyasszon jóétvággyal uram, de ne higgye, hogy ebből rendszert is csinálhat! Ha evett és megmelegedett hát keljen újra útra és keressen munkát, amivel pénzt szerezhet! Mert bár lehet nem látszik rajtam, átlátok a nincstelenek próbálkozásain. Igazán sokkal egyszerűbb lett volna ismerkedéssel és őszinteséggel ételt szereznie, nem ezzel a ramazurival. S ha segítségre volna szüksége, kérem, nyissa ki a szját, és mondja meg. Nem szeretem a látványos, ámde semmitérő megmozdulásokat. -*szól még pár szót a férfinek, majd visszaül és szótlanul fejezi be az étkezést. Kicsit rosszulesik neki, hogy Quad csak Sarahnra figyelvén egyedül barátnőjének ajánlotta fel az utazás lehetőségét, de nem érdekli. A főkapitányt figyeli lopva, s próbálja kitalálni az észjárását, és hozzáállását, hogy a tárgyalások könnyebben menjenek majd. *
-Bocsásson meg, Quad kapitány, és te is, kedves Sarahn, de azt hiszem én visszamegyek a...szóval hazamegyek. De te maradj csak, ha szeretnél még. Cenneírt majd visszaküldöm érted. Nekem még van otthon egy pár fontos elintéznivalóm. -*Sarahn felé fordulva, bágyadt mosollyal beszél, majd feláll és egy apró meghajlással köszön el a férfitől. De mielőtt távozna a fogadóból, papírt és pennát kér a fogadóstól. Apró, formás betűivel felír rá egy szót, majd az idegen csalónak adja.*
-Jöjjön el ide és keresse Carlat! Talán tudok segíteni munkát találni.-*mondja és sejtelmesen elmosolyodik. Majd a fogadóshoz lépve ruhája zsebébe nyúl, és kifizeti Llywellion kosztját. A férfi megörül, mert bőséges borravalót kapott, és amilyen mélyre csak tud, meghajol Carlawn előtt. A kirlynő elmosolyodik, és utoljára intvén búcsút még Sarahnnak, kilép a fogadóból. Odakint hamar megpillantja a lassan kockára fagyott testőrét.*
-Oh, Cenneír! Kincset ér a hűséged, drága jó testőröm! Gyere, menjünk vissza a palotába, ott majd felengedsz.-*mondja kissé meghatódva a férfi hűségét látva, és belekarol a testőrébe, hogy az elgémberedet lábakkal könnyítse a járását Cenneírnek.*

Némileg elégedetlenül konstatálja, hogy Sarahn újfent visszafogottan csücsl mellette. Habár lelkesedésében nem tör gátat, hiszen mikor rááll a kapitány ajánlatára nagyfokú örömmel párosuló mérhetetlen mosoly jelenik meg ábrázatán.
- Remek! Amint megtárgyaltam az uralkodóval a dolgokat és rendeztük a kereskedelmi ügyleteket, máris mehetünk. Ha van kedved, akár már most velem tarthatsz, legalább megismerheted a hajómat. Nem tervezek sokáig itt horgonyozni, sok a tennivaló a világ többi pontján is. - fejti ki a jégelf kapitány.
Noha nem sok kedve van a koldust bámulni, tengerészei duhajkodásának hangja egyre magasabbra csap, így olykor kénytelen arra fordítani tekintetét. Ezen alkalommal szúr szemet neki, hogy mit ügyeskedik a szerencsétlen áldozat.
"Tudtam, hogy kuruzsló! És még ügyetlenül is csinálja. A kuruzslás első szabálya az, hogy a közönség ne vegye észre a trükköt. Hát most nagyon jól észrevettük." - fordítja el tőle arcát. Nem meglepő, ha nem értik hozzáállását. Náluk nincsennek szegények, legfeljebb szerényen élők. Mindenki dolgozik, s ezért megkapja méltó jutalmát. Aki lusta és hasztalan, azt a tengerbe vetik! Látszik, hogy mi van akkor, ha nem a polgárok dönthetnek sorsuk felett.
- Megbocsátunk, Carla! - felel Sarahn nevében is, mintha az már bármilyen módon kötődne hozzá. - Kellemes napot kívánok! - búcsúzik el a másik ifjú hölgytől. Most akad csak meg azon a szeme, hogy milyen daliás alkata van. Eme tulajdonságot mindig is díjazta, hiszen ő maga sem pöttöm termet. Még int egyet a távozó után, majd újfent a mostmár édes kettesben maradt jégelfecskére tekint.
- Nos, mihez lenne még kedved? Vagy szerinted ideje lenne mennem már? - kéri ki véleményét. Valahogy egyáltalán nem sürgős most neki, hogy az uralkodó színe elé járuljon. Helyette valami furcsa melegséget érzez bensőjében, de ez nem a forralt bortól van, ami már jó ideje elfogyott, hanem valami mástól...

*Kissé túlzónak érzi a legújabb vendég előadását, noha ennek ellenére odaadó figyelemmel kíséri a dolgokat. Nem mintha átlátna a férfi mesterkedésein, csak éppen arról van szó, hogy az a túlzott, ahogy a férfi véghezviszi a dolgokat. Erre inkább csak vállat von és egy fél pillantást vet az oldalán ülő férfire, hogy az vajon mit szól a dologhoz. Már éppen kezdené azt gondolni, hogy talán a lány őt is olyannak látta, mint ezt a férfit, mikor Carlawn csúnyán ledorongolja a másikat. Nem tudja visszatartani határtalanná dagadó jókedvét, hisz úgy gondolja, hogyha Carlawn ilyen nyíltan beszél, akkor minden bizonnyal neki is megmondta volna, hogy ne élősködjön rajta. Szóval mivel semmi ilyen nem történt, így biztos nem teher a lány számára, csak éppen őt kísérti a feleslegesség érzése. Ezért van az, hogy jókedvűen ám kissé hitetlenkedve veszi Quad kapitány udvarlását. Hisz mikor volt ő bárki más számára fontos ebben az életben? hát nem túl gyakran és akkor is csak az apjának. Meglepetten tapasztalja, hogy úrnője máris menni akar, és már éppen állna is fel, mikor a lány közli vele, hogy maradjon nyugodtan és majd visszaküldi érte testőrét.*
-Köszönöm Carla.
*Mondja nem feledve a fedőnevet, melyet a lány talált ki, hogy a kapitány ne jöjjön rá kilétére.*
-Mindenképp utánad megyek majd...haza.
*Mondja kissé bizonytalanul az utolsó szót, hisz nincs más, mire jobban vágyna, mint az otthon nyugalmára, amit tényleg egy meleg fészeknek nevezhet és ahova jó hazatérni. Int hát a fogadóból kilépő lánynak majd teljes figyelmével a kapitány felé fordul.*
-Azért én mégsem szeretném sokáig magára hagyni...Carlát. És nekem itt van az otthonom. Nem kívánom az egész világot bejárni. Csak éppen egy kis részét szeretném megnézni.
*Halkan felkuncog és egyből a szája elé kapja a kezét, mivel ez nála valamiféle ösztön, mintha legalábbis tilos lenne nevetnie, vagy szégyelnie kellene.*
-Egy szóval sem mondtam, kedves kapitány, hogy menjen. akkor indul, amikor jónak látja.
*Közli udvarias hangnemben majd várja, hogy vajon erre hogyan reagál a férfi.*

Női búcsúzkodás. Mily megható, csöpögős, meg minden. Azért a jégelf mennyecskék se mindig annyira hűvösek, mint terjengenek róluk a pletykák. Némileg erősödik benne ama megállapítás, hogy Carla a lány úrnője lehet, vagy legalábbis nagyon nagyon jó barátnők, s nem olyanok, kik az előbb találkoztak. Ezen vonalon azonban nem lesz búsabb, hiszen minden szolgát meg lehet váltani.
- Hát ha nem szeretnéd, hogy egyedül legyen, akkor menj utána! Megtiszteltetés lenne számomra, ha hazakísérhetnélek. - ajánlja fel szolgálatait, igazi úriemberhez mérhetően. Habár erős szemöldökfelhúzással konstatálja a lányból hirtelen előtörő kuncogást, de igyekszik nem magára venni a dolgot.
- Úgy kívánom, hogy most induljunk! Barátnőd bizonyosan rád volt tekintettel, hogy egymagában indul bele a nagyvilágban. Felettünk is eljárt már az idő, kötelezettségeink vannak. - felkell az asztaltól, majd elfüttyenti magát.
- Matrózok sorakozó a bejáratnál! - a hat tengerész gyorsan kapja fel magát, bár kissé imbolyogva, szédelegve, de relatíve fegyelmezett testtartásban várják az indulási parancsot.
- Sarahn, kérlek, tarts velünk! - nyújtja ki karját, hogy felsegíthese a lányt.

*Kissé ugyan elbizonytalanodik az ajánlatot illetően, ám ezt igyekszik nem kimutatni. Szeretne bizony a lány után menni, meg nem is. Mármint teljesen szeretne, de fogalma sincs, hogy merre van a palota. Minden bizonnyal a legnagyobb épület lesz a vásorban, de attól még nem kóvályoghat jobba-balra a palotát keresve.*
-Ha haza akarsz kísérni, akkor a város határán jóval túl kell, hogy menjünk. mondjuk úgy, hogy az ideiglenes lakhelyemre elkísérhet, kedves kapitány.
*Mondja a lány olyan határozottsággal a hangjában, amit sajnálatos módon egyáltalán nem érez magában. Szerencsére ezen a dolgon nincs sok ideje gondolkozni, mert a férfi elfüttyenti magát, és máris sorakoznak a tengerészei. Eléggé furcsa, mert egy ilyen stílusú alakból ő sosem nézte volna ki, hogy tud ekkora fegyelmet tartani. Mindenesetre elképesztő, dehát ki érti a férfiakat? Ő semmiképpen, ebben biztos. Sőt még abban is, hogyha ezer évig élne is lenne valami homályos szürke köd az agyának azon részén, mely a hímek viselkedését lenne hivatott értelmezni.*
-Szíves örömest, kedves kapitány!
*Mondja miközben szépen felkel, persze a felajánlott segítség nélkül, majd egy tőle szokatlanul merészet gondolva belekarol a férfibe, és várja, hogy meginduljanak kifelé a fogadóból. De még mielőtt kilépnének barátságos mosollyal fordul a kocsmáros fel.*
-Igazán kellemes itt minden, remélem még lesz alkalmunk betérni magához. Viszlát!
*Köszön el, majd a férfire néz és bólint, hogy mehetnek. Ráadásul díszkisérettel! Ha az apja most láthatná!*

*A férfi szó nélkul, mindössze egy főhajtéssal jelzi, megértette a mondottakat, majd a pult felé fordul, elveszi az ételt, majd egy asztalhoz ballag, ama asztalhoz, ahová bejövetelekor leült. Lassan, komótosan fog hozzá az étkezéshez. Kicsit szomorú is, mert lebukott, és azért is, mert másoknak is rosszul esik, amit tett. Jobban szereti, ha simán mennek a dolgok, ha az illető nem tudja, hogy átverték, mert akkor az „áldozat” nem érzi úgy, hogy balfácánnak nézték.
A férfi élvezi az ételt. Jó az íze, rendesen el van készítve. Régen evett ilyen finomat. De falatozása közben változások indulnak be a többi asztaltársaságban. A segítőkész hölgy feláll, búcsúzkodik, majd a pulthoz megy, firkál valamit, s fizet is. Az ő ételét is. Ennek köszönhetően végleg megnyugodott, hogy az nétellel minden rendben van. Végre ehet egy rendeset. A nő pedig távozik…vagyis a távozás előtt még odamegy a férfi asztalához. Llywelloin felnéz rá, vajon mit is szeretne. A nő mond néhány dolgot, amit a férfi gyorsan agyába is vés, majd az elé csúsztatott papírra teszi tenyerét, felnéz a nőre, s szólásra nyitja a száját, de mire megszólalna, a csinos jégelf már ki is libeg a fogadóból. A férfi maga elé húzza a papírt, majd leveszi a tenyerét róla, s elolvassa. Egyetlen szó áll rajta.*
~Palota?~
*Érdekes, sohasem gondolta volna, hogy valaha is a palota közelébe kerülhet, s erre tessék, már ideérkezése napján meghívják oda. Ez persze nem akkora gond, sőt, kissé örül is. Csak bizonytalan is, mert nem tudja, mit akarhat a nő. De megpróbálja, hátha szerencséje lesz. A többi vendég is elindul, csak ő marad. De ő se sokáig, csak addig, míg el nem fogyasztja ételét. Ha ez megvolt, feláll, elköszön, majd keres egy helyet éjszakára, ahol meghúzhatja magát, s másnap elmegy a palotába. Megkeresi ezt a Carla-t, és megtudakolja, mit is akar tőle.*